Az LMP az ügynöklisták nyilvánosságra hozásáról tett javaslata és annak leszavazása után ismét fellángolt a vita az állambiztonsági múlt feltárásával kapcsolatban. A kérdés a választások óta rendkívül egységesnek mutatkozó Fidesz-frakciót is képes volt megosztani. A nagyobbik kormánypárt végül a kormányra hárította a feladatot; a hétfői frakcióülést követően Lázár János a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a kormány törvényjavaslata alapján történő felállítását jelentette be, amely szerinte elkezdheti a rendszerváltás óta húzódó ügy megoldását.

A bizottságba "a napi politikától független tagokat", "komoly társadalmi, szakmai tekintélyeket" terveznek delegálni, akik azt várják, "rövid időn belül" javaslatokat tegyenek olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint az ügynökakták feltárása és a volt kommunista vezetők nyugdíja. Lázár a bizottság feladataként jelölte meg azt is, hogy megnevezze a kommunista rendszer vezetőit, megállapítsa a felelősségüket, illetve azt, hogy (román és cseh mintára) javaslatot tegyen arra, miként vehessenek rész a közéletben.

A történészek azonban szkeptikusak. A hvg.hu megkérdezésére Rainer M. János történész kifogásolta, hogy a bizottság feladatai között „tudományos szempontból nehezen értelmezhető” javaslatok is helyet kaptak, mint pl. a „kommunista rendszer vezetőinek megnevezése”, hiszen ehhez elég bármelyik történelemkönyvet elolvasni. Ráadásul az ügynöklisták feltárását jelenleg a személyiségi jogra vonatkozó törvények is akadályozzák, de ezek módosításáról egyelőre nincs szó. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis csak az nevezhető ügynöknek, akiről hozzáférhető az aláírt beszervezési nyilatkozat illetve egy dokumentum arról, hogy jelentéseiért pénzt kapott.

Egy százalék

Mint korábban Ungváry Krisztián több nyilatkozatában is elmondta, ez a három feltétel az esetek 99 százalékában nem teljesül együttesen, ennek hiányában pedig több, nyilvánvalóan aktív ügynökről is jogerős bírói ítélet mondja ki, hogy valójában nem is azok. Maga Ungváry Krisztián is pert veszített például Kiss László egykori alkotmánybíró, a rendszerváltás előtt a pécsi egyetem MSZMP-titkárhelyettesével szemben, mert publikált róla. A Hírszerző pedig Kárpáti György olimpiai bajnokról volt kénytelen közölni, hogy – szemben a publikált dokumentumokkal – a bíróság szerint miért nem volt besúgó.

Rainer szerint az összes ügynök, körülbelül 180-200 ezer fő névsora ma már nem állítható össze az 1989-ben végrehajtott iratmegsemmisítések miatt. Ezért nálunk már nincs lehetőség olyan jellegű szembenézésre, ami a volt NDK-ban zajlott le a ’90-es években, miután a Stasi iratait a rendszerváltáskor egyből lefoglalták, így azok szinte hiánytalanul kutathatóvá váltak. A kelet-európai gyakorlat számos példát ad a kommunista múlt feldolgozására, egyes országokban perek, máshol átvilágítások, kárpótlási eljárások segítették a múlttal való szembenézést. Rainer szerint a mai magyar helyzetben az állambiztonsági múlt feltárása a történészek feladata, ehhez pedig kutathatóvá kell tenni a titkos iratokat.

"Időhúzó manőver"

Varga László történész óvatosságra intett a bizottság megítélésével kapcsolatban, mondván, eddig túlságosan általános hírek jelentek meg arról, mi lesz majd a testület feladata. Szerinte elképzelhető, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága betölthet majd egy olyan funkciót, ami eddig hiányzott. Valószínűnek tartja viszont, hogy a bizottság csak egy „időhúzó manőver” a Fidesz részéről, amely „rég volt annyira megosztott” egy kérdésben, mint most az ügynökvitában. A történész nem ért egyet azzal a vélekedéssel, amely szerint Schiffer javaslata „túl szűk” volt az új tervezethez képest, az ugyanis az iratok nyilvánosságra hozataláról szólt, amely éppen nagyobb mozgásteret ad a korszak kutatóinak, mint az átvilágítások. Varga szerint a tervezet legnagyobb hiányossága, hogy nem szól az iratnyilvánosságról, hanem látszólag az eddigi, kudarcot vallott politikát követi, amely a feltárást nem a történészekre, hanem kinevezett bizottságokra bízta.

Rainerrel ellentétben Varga László szerint a mai jogszabályok önmagukban nem állnak az ügynökmúlt feltárásának útjában. Példaként említi Németországot, ahol semmivel sem enyhébb a személyiségi jogi szabályozás, mégis gond nélkül nyilvánosságra kerültek a Stasi-akták az egykori ügynökök nevével. Ennél sokkal nagyobb problémát jelent az a gyakorlat, hogy egy polgári perben a levéltárnak van joga eldönteni a saját iratai alapján, valóban ügynök volt-e egy személy, ahelyett, hogy az ügyről a független bíróság döntene az összes bizonyíték ismeretében. Ugyanígy problémás, hogy máig nem történt meg az az irategyesítés, amelyre például az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárát létrehozták. Megállapítható, hogy az államvédelmi szervek (a Kenedi-bizottság által megtalált, III/III-asok nevét tartalmazó mágnesszalagokon kívül is) számos dokumentumot elégtelen indoklással tartottak vissza.

Több kollégájához hasonlóan Varga szerint is az iratok nyilvánosságra hozása lenne a legjobb megoldás. Hangsúlyozta: jelenleg semmilyen jogi szankcióval nem járna az ügynökakták nyilvánosságra hozása, hiszen az átvilágítási törvény már nincs érvényben.