szerző:
hvg.hu

Harmadával nőhet a magyarországi autógyártás a BMW-nek köszönhetően, amely az ötödik nagy szereplőként épít üzemet hazánkban. Az ágazat már így is igen erős, az egyetlen korlát a munkaerőhiány lehet.

Az autóipar, amely tavaly már nyolcezer-milliárd forint termelési értéket állított elő, napjainkban 175 ezer embert foglalkoztat

– mondta Szijjártó Péter, amikor néhány hónappal ezelőtt felavatta az alumínium autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Csaba Metál békéscsabai gyártócsarnokát. A cég a csaknem 6 milliárd forintos beruházásához 1,3 milliárdot a kormánytól kapott. A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan bővül, már az idei adatok is 10 százalékos emelkedést mutatnak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai azt mutatták, hogy 2017-ben a járműipar 8 ezer 83 milliárd forintnyi értéket állított elő, csaknem 200 milliárddal többet, mint egy évvel ezelőtt. A KSH közlése szerint 2016-ban ez az ágazat adta a magyarországi gyáripari teljesítmény mintegy harmadát, a GDP-nek pedig több mint tíz százalékát.

Szijjártó Péter a Csaba Metál Zrt. új gyártócsarnokának ünnepélyes avatóján Békéscsabán 2018. március 29-én
©

Ez még tovább növekedhet, ha megindul a gyártás a BMW debreceni üzemében, amelynek a létrehozását kedden jelentette be a német társaság és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

BMW-gyár épül Debrecenben

Több éve röppent fel a hír, most hivatalosan is bejelentették: új európai gyártóbázisát Magyarországon létesíti a német autógyár. Az üzem több mint ezer embernek adhat munkát.

A magyarországi járműiparon belül az alkatrészgyártás adja a szektor gerincét. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a Magyarországon is gyártó Opel hazai üzeméből egyetlen jármű sem gurul ki, viszont innen látják el a fél világot különböző egységekkel, például motorokkal. Nagyjából hasonló a helyzet az Audinál is, Győrben. Az Audi Hungária idén 20 éves, 1998 óta több mint 1 millió autó készült magyarországi a gyárban, ahol 4 ezernél is többen dolgoznak.

Az igazi zászlóshajó azonban az autó-összeszerelés. Az ismert nagyvállalatok közül nem csak az Opel és az Audi vert sátrat Magyarországon, hanem itt van a Mercedes és a Suzuki is, emellett a BYD gyárt buszokat. Jelenleg az összes Európában gyártott személyautó 2,8 százaléka kerül ki az itteni üzemekből, a Portfolio összesítése szerint a csaknem 500 ezres éves kapacitás majdnem a harmadával nőhet a BMW-nek köszönhetően.

Szakemberek dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án.
©

Az mfor.hu összesítése alapján a top 50 árbevételű magyar cégben 11 alkatrész-gyártó található, így a legnagyobb magyarországi vállalatok között van a Continental, a Delphi, a Denso, a Hankook, a Harman Becker, a Jabil, a Lear, a LuK Savaria, a Michlen, a Robert Bosch Energy and Body Systems is. Ezek a vállalatok a termelésük döntő hányadát külföldön értékesítik, így javítva a magyar külkereskedelmi mérleget is. Az sem elhanyagolható, hogy ezek a cégek rendre nyereséggel zárnak, társasági adót fizetnek, így az ország sokszorosan jól jár velük.

Mindeközben a szektor az egyik legfontosabb foglalkoztató is: ahogy a tárcavezető említette, 175 ezren dolgoznak a járműgyártásban és az ahhoz szorosan kapcsolódó iparágakban. A szakmunkások mellett a műszaki értelmiség számára is kifejezetten fontos az autóipar jelenléte, a mérnökök körében a szektor a top három foglalkoztató között van.

A magyar gazdaság járműipari kitettségéről sokat beszélnek az utóbbi időben, azonban semmi sem utal arra, hogy a befektetések ösztönzése alábbhagyna. Sőt, Varga Mihály pénzügyminiszter ezzel szemben arról beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában, hogy az eddigi kapacitások megtartása mellett olyan beruházásokat kell támogatni a területen, amelyek nyitnak az új autóipari trendek felé. Bár a kormány tagjai ennek érdekében rendszeresen megfordulnak a Tesla kaliforniai gyárában, a nagy hal most a BMW lett, amely elektromos autók gyártását is tervezi Debrecenben megépítendő gyárában.

A magyar autóipar növekedését egy valami akadályozhatja: a munkaerőhiány. A PwC Magyarország autóipari beszállítói felmérése szerint a vállalatoknak már többször kellett visszautasítaniuk megbízást, mert nem volt elegendő dolgozójuk, aki elvégezte volna a munkát, így összességében a termelés növekedésének gátjává vált a probléma.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!