Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
"Rémisztgettek, hogy a Nemzetiben nem lesznek majd nézők, és kihez fogok majd szólni. Ez a meccs még nem játszódott le, de az első menetet már biztos, hogy mi nyertük" – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Lánchíd Rádióban.
"Igazából minden igazgatóváltás újrarendeződést jelent egy színházi társulaton belül. Most még mindenki keresi a helyét. Ez egy természetes folyamat, és szerintem még egy évig is el fog tartani. Lesznek még szerződtetések, a pályázatomban is leírtam, hogy nem egy nekifutásra fog kialakulni a társulat" – mondta a Nemzeti Színház igazgatója a Lánchíd Rádióban a szinhaz.hu szemléje szerint.
"Például nincs 25 év alatti színészünk, méghozzá tudatosan, hiszen hivatalosan együttműködünk a Kaposvári Egyetem Művészeti Karával, illetve a budapesti Színművészeti Egyetemről is bedolgoznak majd januártól a színészhallgatók. Közülük többen is a Nemzeti Színház társulatának tagjai lehetnek majd" – tette hozzá Vidnyánszky Attila.
Az általa vezetett Nemzeti Színház első bemutatóját, a Vitéz lélek című előadást érő kritikákkal kapcsolatban a direktor elárulta, ő már vagy tíz éve haragban áll a magyar kritikusokkal."Nem tartom a szakma részének a kritikát. Ők újságírók, akik a színházra szakosodtak, a színházat csak kívülről látják, annak lényegéhez semmi közük, és egy ilyen átpolitizált világban, mint a miénk, nyilván állást foglalnak. Ők állást foglaltak öt-hat évvel ezelőtt, és a barikádnak nem azon az oldalán állnak, ahol én állok" – mondta a direktor a rádióban.
Szerinte ha a magyar nézők olvasnák a róla szóló kritikákat, nem járnának az előadásaira. "Rémisztgettek, hogy a Nemzetiben nem lesznek majd nézők, és kihez fogok majd szólni. Ez a meccs még nem játszódott le, de az első menetet már biztos, hogy mi nyertük, illetve az a gondolkodásmód, amit mi képviselünk" – szögezte le Vidnyánszky.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.