A róla készült film után azok, akik eddig gyűlölték, még jobban fogják utálni, akik bálványozták, még jobban fogják imádni Cristiano Ronaldót. Az egyszerűen csak Ronaldo címet viselő film alkotói tizennégy hónapig követték a futballistát, akiről sok újdonság nem derül ki, mégis jobban beleláthatunk annak az embernek a fejébe, aki napról napra azzal a tudattal fekszik és kel, hogy a világ legjobbjának kell lennie.

Amikor kiderült, hogy Cristiano Ronaldóról az a csapat készít filmet, amelynek például a sportolókról szóló dokumentumfilmek etalonját, a Sennát vagy az Amy Winehouse-ról szóló doksit köszönhetjük, mind a sport, mind a filmes világ felkapta a fejét. Azonban a Ronaldo, főleg az alany tulajdonságai miatt csak néhol izgalmas, és (főleg a Messi-rajongók szemében) néhol részrehajló. Ettől függetlenül az egyik legfontosabb film, ami a modernkori futballról készült.

Az Aranylabda a BL-serlegnél is fontosabb

Mert az ebben a száz percben világosan kiderül, hogy Ronaldo mindent annak rendel alá, hogy jobb legyen mindenkinél, és persze, főleg Messinél. Hogy az a hatalmas egó és nárcizmus, ami néha a pályán is kiütközik a Real Madrid sztárján, nem szerep, hanem mélyen belülről, már a gyerekkorból ered.

Kritikusai pont emiatt nem szeretik, főleg a csendesebb, ösztönösebb zseninek tartott Messivel szemben. Azonban ezt a filmet azért kell látnia még a Messivel szimpatizálóknak is, hogy megértsék, mi áll a hisztik és mezletépések mögött.

Messi amúgy is megkerülhetetlen bármilyen Ronaldóról szóló filmben. A film készítői talán túlságosan is erre az elmúlt tíz évet meghatározó rivalizálásra helyezik a hangsúlyt. Már a nyitóképeken feltűnik az argentin, ahogy évről évre mosolyogva  átveszi az Aranylabdát, vagy ahogy egy gólja után hármat számol a kamerába. Az a gólöröm egy barátnak szólt, de a film kontextusában nehéz nem Ronaldónak szánt üzenetként értelmezni az emblematikussá vált mozdulatsort.

Azonban kettejük párviadalának súlyát maga Ronaldo is alátámasztja egy ízben. "Amikor Messi sorozatban négyszer nyert Aranylabdát, azt nagyon nehezen viseltem. Azt gondoltam, nem jövök ide (Az Aranylabda díjkiosztójára – a szerk.) többet" – mondja el a filmben, és ekkor eshet le végképp minden nézőnek, hogy Ronaldónak az egyéni díj mindennél fontosabb.

Ez egyben legnagyobb erénye és hibája is. A futballban, mint minden csapatsportban nem szokás, hogy valaki egyéni díjakért epekedjen. Ha valaki ilyet kap, szinte már halljuk is a kötelező nyilatkozatot: ezt a csapatnak köszönhetem. Vagy: mit sem érne ez a díj, ha nem nyertünk volna. Ronaldo nem így gondolkodik.

Egyéni sportoló egy csapatjátékban

A film a Real történetének egyik legfontosabb sikerével, a 2014-es La Decimával (a klub tizedszer nyerte meg a BL-t/BEK-et, ez szinte már mágikus jelentőséggel bírt a szurkolók és játékosok körében) indít, ez adja meg az alaphangot. Azonban a film oroszlánrészét az teszi ki, hogy Ronaldo vagy menedzsere, Jorge Mendes az Aranylabdáról beszél, arra áhítozik, vagy tapogatja azt elragadtatva. "Ez egy év munkájának megkoronázása" – hangsúlyozza az elismerés fontosságát Ronaldo. Itt válik egyértelművé, hogy a portugál számára ez a legfontosabb díj. Még a BL-trófea sem érhet fel vele. A film végül így érthető okokból a 2015 januárjában tartott Aranylabda-gáláig követi Ronaldót, akinek az a nap a katartikus pillanat.

Ha azt hinnénk, ez az önző gondolkodás önelégültté teszi Ronaldót, tévedünk. Ez az a megszállottság, ami a világ egyik (vagy a) legjobb játékosává tette. Amikor még első komolyabb klubjában, a portugál Sportingban vele együtt játszó játékosok szólalnak meg, kiderül, hogy Ronaldo mindig is többet akart mindenkinél. Nem érte be a profi karrier adta anyagi biztonsággal, vagy a portugál sztár-státusszal, aminél lehet sokan örömmel megálltak volna.

Ez a hozzáállás persze egy csapatjátékban nem mindig kifizetődő. Erre jó példa a film narratívájában szándékosan középre helyezett mélypont, a 2014-es brazíliai világbajnokság. Az a torna, ahol a portugál válogatott óriási csalódást okozva már a csoportkörben kiesik. És a torna, ahova Ronaldónak nem kellett volna elutaznia. Sérülése ellenére ugyanis pályára lép már az első meccsen is, mert ahogy ő fogalmaz "segítenie kell, mert Portugáliának nincs három Ronaldója. Ha lenne, nem jöttem volna el a vb-re."

Ez a magát középpontba helyező magatartás látványosan nem működik a vb-n, magához képest gyengén játszik, a válogatott szenved. A hazaérkezés pillanataiban már-már tapintható a feszültség, kiábrándultság. És nem túlzás azt mondani, nem Portugália kiesése, hanem az a tény frusztrálja Ronaldót, hogy Messi közben továbbmenetel a tornán (végül 2. lesz Argentína) és közelebb kerül a hőn áhított Aranylabdához.

Alkoholizmus helyett a világ trónjára

Ronaldo nárcizmusának megértését a film alkotói a család, és a hozzá közel álló emberek bemutatásával segítik. Ronaldo nem kívánt gyermek volt, ezt anyja nem is titkolta el előle. Egy olyan családban nőtt fel, ahol a legkönnyebb út az alkoholizmusba vezetett volna. Apja, miután Angolában teljesített katonai szolgálatot, az italba menekült, és onnantól kezdve haláláig már nem is volt jelen igazán a család életében. Bátyja, Hugo is tehetséges futballistának indult, de aztán olyan körökbe keveredett, ahol az alkohol jelentette az orvosságot a problémákra. Igaz, mostanra felépült, és a CR7 múzeumot igazgatja.

Nem kétséges, Ronaldo becsvágyát ez a háttér is szítja. Azonban kiderül, anyja, Maria Dolores jobban megszenvedi fia meccseit, mint maga Ronaldo. Egy ponton azt láthatjuk, ahogy nem bírja tovább a feszültséget, és inkább hosszú sétára megy a portugál válogatott meccsének közös nézése helyett. "Ez csak játék" – nyugtatja Ronaldo, de pont ő az élő példa rá, hogy ez nem csak egy játék, hanem – számára biztosan – jóval több annál.

Az is világosan látszik a szűk baráti és családi körben felvett pillanatokból, hogy Ronaldónak kifejezetten szüksége van a környezetében az úgynevezett igenemberekre. Azokra, akik akár minden nap elmondják neki, hogy ő a legjobb, és persze távol tartják a kritikákat tőle. Ilyen ember, Jorge Mendes, a menedzsere is, aki egyértelműen az apa helyetti apafigura Ronaldo életében. A folyamatosan a telefonon lógó, minden státuszához kötelező kiegészítőt (Rolex óra, drága öltöny) magán hordó Mendes legfőbb bizalmasa, megszállott rajongója és persze üzlettársa a futballistának. Az a figura, aki Messiben csak a másik srácot látja, aki elronthatja a kedvenc, Ronaldo örömét.

Törékeny család ez, amely nem viseli könnyen a kudarcot. A film persze inkább a sikeresebb pillanatokra koncentrál, de szívesen megnéznénk ezt a családot egy igazi válsághelyzetben. Lehet, ott több minden kiderülne róluk.

A sztárfutballista magányossága

Ronaldo mozgóképen túl profi ahhoz, hogy igazán szórakoztató, spontán legyen a főhős szerepében. Sokszor csak kliséket puffogtat, mégis, ha nem is a megnyilatkozásaiból, de néhány a lakásában felvett képsorból kiderül, hogy hiába a szűk családi kör, és a kis Cristiano Jr., ezt a mindennapos harcot Ronaldo teljes magányban vívja.

"Nagyrészt egyedül vagyok" – talán ez az egész film legőszintébb mondata a játékostól, de ezt egyáltalán nem keserű szájízzel mondja. Ronaldo szeret egyedül lenni, mert így tud mindent alárendelni a karrierjének, annak, hogy még jobb legyen, hogy évről évre elhódítsa Messi elől az év játékosa címet.

A film jelentős részét azt teszi ki, ahogy Ronaldo madridi luxuslakásában fiával játszik, de itt is felmerül a kérdés, mennyire természetesek ezek a pillanatok. De ami még égetőbb kérdés: mennyire akar egy második C. Ronaldót faragni már kiskorától kezdve a fiából? Hiszen az már az első párbeszédeikből kiviláglik, Ronaldo főként azért vállalt apaszerepet, hogy fiából is hozzá hasonló, modernkori gladiátort neveljen.

Ronaldo Jr. már felüléseket csinál, apjához hasonlóan étrend-kiegészítőket iszik, a garázsban halomban álló luxusautók látványa teljesen természetes látvány a számára. Az önbizalommal sincs gondja, hiszen már apját oktatná a tizenegyesek elvégzésére. De a kis Ronaldónak köszönhető tulajdonképpen az is, hogy a két rivális, CR7 és Messi szóba áll egymással. A gyerek az a közös téma, amiről a két sztár udvariasan el tud beszélgetni. Ronaldo szerint emiatt néznek kicsit másképp egymásra az utóbbi években. Már az embert is meglátják a másikban, nem csak a legyőzendő ellenfelet. De csak ideig-óráig. Mert mindig jön egy újabb El Clásico, ami tudjuk, nem csak egy futballmeccs. Főleg nem Ronaldónak.