hvg.hu: Hűvösvölgyben vagyunk, az Embervédő állatokban is erről énekelsz. Hogyan kötődsz ide?

Szabó Balázs: 95 százalékban félreértik, nem te vagy az első. Azt éneklem, „zűrös földi járat”, de ez igaz a hűvösvölgyi járatra is (nevet). A környéken lakom albérletben, nagyon szeretem. Egy éve költöztem ki a belvárosból. Az elmúlt időszakban sok stúdiómunkám volt, illetve van is, és szükségem volt egy csöndesebb helyre. Mikor sokat írok, igyekszem sokat olvasni is. Amúgy sokat váltogatom a helyeket, gyakorlatilag végigköltöztem az életem (Tetétlen után, ahol felnőtt, Szabó Balázs élt Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten is, végül Budapestre költözött – a szerk.). Nem vagyok erre ráfeszülve, egyszerűen a terveimhez alakítom, hol lakom épp.

Szabó Balázs

Juhász István

hvg.hu: Mondod, hogy sokat írtál. Utoljára 2014-ben adtatok ki nagylemezt (Élet elvitelre). Érkezik valami új?

Sz. B.: Az elmúlt évben rengeteg minden született, dalok, szövegfoszlányok, színházasabb történetek. Hagytam, hogy íródjanak a dolgok a maguk tempójában, aztán majd apránként kibontogatjuk őket. Nemrég jelentettünk meg egyébként egy Sárik Péterrel közös felvételt. Ez egy régebbi dal újragondolása – amit el is játszunk majd élőben a Budapest Parkban, – de jelzi kicsit, hogy lassan-lassan érkeznek a zenekar legújabb dolgai. Két év után a csütörtöki koncerten  mutatjuk be például az egyik új dalunkat. Nincs bennünk viszont kényszer arra, hogy mindenáron ki kell jönni valamivel. Ha valamin nem találunk fogást, az visszakerül a fiókba: mindennek hagyni kell érési időt. Sosem szerettem úgy dolgozni, hogy akkor most nagylemezt írunk, ha törik, ha szakad. Az ihlet különös élőlény, akkor jön-megy, amikor akar.

hvg.hu: A Sárik-videóra gyorsan mentek fel a lájkok, most 2300-on áll. Korábban a funkkal, hiphoppal (Kőházy FankaDeli Ferenccel a Suhancosban – a szerk.), a saját zenekarod óta inkább pop-rock vonallal vegyíted a népzenét. A fúziós produkciók eléggé mennek mostanában. Szerinted miért?

Sz. B.: Sokáig tekintettek úgy a népzenére, hogy az „csak” népzene. Korábban például Sebőék is (Sebő Ferenc, a táncházmozgalom egyik elindítója – a szerk.) kísérleteztek átiratokkal, de szerintem kellett az a sok év, az önmagát is újra meg újra leporoló táncházmozgalom fejlődése. Mostanra már felnőtt egy generáció, akinek a gyerekei is beleszülettek ebbe. A népzene élni akar, és nagyon szerethető módon teszi ezt: egyszerűen táncba hív, mulattat és megsimogatja a fejünket a bajban. Alkotóként persze izgat, hogyan ér hozzáérni, milyen gondolatokkal lehet továbbírni, mert szerintem a népzenéből szinte bármerre el lehet rugaszkodni. Nagyon szabad forma, mindig is a nép zenéje volt.

hvg.hu: A megugrott népszerűséggel változott benned valami?

Sz. B.: Sok minden és mégis semmi – a lényeget nem rabolta el (nevet). Aki felületesen, kívülről lát minket, hirtelennek érezheti ezt a kvázi népszerűséget, de mi folyamatában éltük meg. Közben hazudnék, ha azt mondanám, minden ugyanolyan, mint akár három éve. Nagyobb a figyelem, ez több felelősséget jelent, de nyomásnak nem nevezném. Inkább egyfajta belső izgalomnak. Figyelem ide vagy oda, mindig is az a legfontosabb az alkotásban, hogy mi igaznak, sajátnak, inspirálónak gondoljuk. Legfőképp magamnak szeretnék megfelelni, csak utána jön az a kérdés, hogy vajon tetszik-e az embereknek, vajon viszik-e magukkal, sajátjuknak tudják-e érezni. De ezt nem sarkosan kell érteni persze.

hvg.hu: Mondod most, hogy először magadnak szeretnél megfelelni. Mi az, ami már nem fér bele?

Sz. B.: Ha valami olyat kell eljátszanom, amivel nem értek egyet, vagy nem tetszik, csak muszáj, mert… és itt a mert után rengeteg minden lehet. A színházban színészként sok mindent el kellett játszanom, alkalmasint olyat is, ami nem annyira tetszett, de a zenében nem szeretnék megalkudni. Nem szeretnék például sekélyes szöveget énekelni, ami sehonnan nem jött és sehova nem tart. Tingli-tangli dolgokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent túl kell komolykodni, szeretünk mi is csak úgy mulatni, nevetni, lenni, komédiázni, szóval nem erre értem. De ott van például a Hétköznapi, ami ugyan nem szól komplex problémákról, de fontos, hogyan beszélünk az életről és a szerelemről. Ezzel nem a mi szövegeinket szeretném dicsérni, inkább csak a szemszöget próbálom megértetni, ahogyan mi látjuk a világot, amiben jól érezzük magunkat. Az írás alatt lévő szövegeimet egyébként mind a mai napig megmutatom olyanoknak, akik jó, ha kicsit kívülről látják.

hvg.hu: Például?

Sz. B.: Mostanság például Grecsónak (Grecsó Krisztián író – a szerk.). Nem baj, ha nem csak a saját fejem körül keringenek az ötletek. Zenében is van ilyen, ez az alkotó folyamat fontos része. Ebben a munkában is fontos a türelem: lehet, hogy nem két hétig, hanem két évig tart egy dal megírása, de a végeredmény a fontos. Újra meg újra tanulom én is, hogy nem szabad megalkudni. Persze könnyű ezt kimondani, és nehéz megtenni. Az szerintem viszont már fél siker, ha az ember nyakon csípi a pillanatot, és próbál jól dönteni. Ilyen pillanat volt például a Suhancos feloszlatása is. Nehéz döntés volt, de szükségszerű.

Juhász István

hvg.hu: 2012-ben a te bandád is újjáalakult. Mi a helyzet most?

Sz. B.: Jó érzés saját úton járni, de persze nem pusztán rajtam áll, merre megyünk, és nem gondolom, hogy csak az én ötletem lehet jó. Zenekarvezetőként nem vagyok ostorcsattogtatós cirkuszigazgató, aki tízpercenként felhorkan, aztán mindenkit elküld a sarokba. Olyan típusú és habitusú embereket gyűjtök magam köré, akikkel hosszú távon tudunk együtt gondolkodni, dolgozni – akár zenekari, akár menedzseri szinten. Nem azt mondom, hogy feltétlenül mindenben egyetértünk a világról vagy a zenéről, de közös a cél. Ha a hétköznapi oldaláról nézem: itt van például a közös zenehallgatás a hosszú utakon a zenekari buszban: közös halmazként szól akár Norah Jones, de van, akinek egy szavát sem értem, ha a számára „igazi” rockról beszél (nevet), de rendszeresen mutatunk egymásnak új zenét. Ez így van jól, inspirál.

hvg.hu: Egy X-faktoros szereplést elvállalnál újra?

Sz. B.: Mikor igent mondtunk, tudtuk, hogy ebből nem lesz hagyomány. Örömmel láttuk, hogy az RTL Klub nyitni próbál kicsit ebbe az irányba is – Palya Bea is volt az X-faktorban –, de nem az volt a célunk, hogy ezzel akkora közönséget szerezzünk, amekkorát korábban még sohasem. A zenész számára az egyik legnehezebb dolog, hogy eljusson az emberekhez. Jó, ha megismerik sokan a zenekart és onnantól aztán bárki eldöntheti, hogy szereti-e, vagy nem. Az érdektelenségnél a nem tetszés is ezerszer jobb. A tévés fellépéssel szerettük volna megmutatni magunkat egy számunkra ismeretlen és minket nem ismerő közegnek, esélyt teremtve a közös beszélgetésnek.

Juhász István

hvg.hu: Többször kiemelted a szöveget. Szövegközpontúan dolgozik több, éppen nagyobb közönséget kereső fiatal – ti a Lóci játszikkal léptek fel most a Parkban, de pop, alternatív rock vonalon ott van még Szabó Benedek, Hó Márton, az Esti Kornél, az Elefánt.

Sz. B.: Igen, ismerem őket. Örülök is nekik, de régebbi gyökereken nyugszik persze ez. Bereményiéktől (Bereményi Géza író – a szerk.) kezdve megint csak mondhatom Sebőéket is, vagy ott volt még a Makám és Kolinda. A mostani annak a folytatása, amit kicsit kinagyított a Kispál, a Quimby, a HS7. Természetesen nem tudok pontos, átfogó képet adni, hiszen rengeteg zenekar és név férne még ide, akik rengeteget tettek azért, hogy a zenében rejlő szövegek méltó helyen legyenek. A költők is, akiket megénekeltek valaha, szintén szoros részei ennek. Talán nem is sejtették, hogy zenében is helyt állnak majd. Persze nem vagyok én zenekritikus, sem zeneesztéta, hogy most a teljesség igényével és szakszerűen beszélhetnék erről a dologról. Holnap már bánni is fogom, hogy kiről nem beszéltem még. Rengeteg dolog jut eszembe arról, hogy a históriás énekektől hogyan jutunk el a mindig adott kor lenyomatát tükröző jelenkori zenéig. Szerencsére nem tisztem erről beszélni, és nem is akarok senkit agyonütni a többórás gondolatmeneteimmel (nevet).

hvg.hu: 2012-ben mondtad, hogy a művész feladata a pártatlanság. Azóta rengeteg minden, zenét is érintő kultúrpolitikai döntés született. Korlenyomatról beszéltél, ugyanúgy gondolkodsz most is?

Sz. B.: Igen. Bármit játszunk, az akarva-akaratlanul a kor lenyomata lesz, de tervszerűen nem szállnék be harcokba. A zenélés számomra a művészet asztala. A kenyér árát, forradalmak előszeleit nem szeretném megénekelni. Természetesen foglalkoztat, ami velünk, körülöttünk történik, beszélgetek én is erről rengeteget, érdekel, mit gondolnak mások, harcolok is bizonyos dolgokért a magam módján, de sosem szerettem nyilvánosan politizálni vagy állást foglalni. Testidegennek érzem. Nem látom magam előtt, ahogyan megfejtem a világot, és azt tanár bácsiként, széles körben előadom. Ennél szerényebben gondolkodom.