Otthon nélkül a mínuszokban - Nagyítás-fotógaléria

Elkezdődik a beengedés a Menhely alapítvány Vajdahunyad utcai éjszakai melegedőjébe.

#1 © Stiller Ákos

Sokan állandó vendégek a krízisrészlegen.

#2 © Stiller Ákos

#3 © Stiller Ákos

Mihálynét beszélik rá a Menhely alapítvány munkatársai a Népligetben, hogy menjen be egy melegedőbe, amikor Budapesten este -10 fokot mértek. Én szabolcsi lány vagyok, nem félek a hidegtől – tiltakozik a 65 éves hajléktalan asszony, aki mellett már ketten is meghaltak kihűlés miatt az elmúlt években.

#4 © Stiller Ákos

Úton vagyunk, egyik kerületből a másikba, onnan tovább, aztán vissza az egyikbe. Így telik minden este. A múlt héten volt egy nő, aki hiába kerestünk. Folyamatosan költözött telefonfülkéből telefonfülkébe. Mire rátaláltunk már elfagyott az egyik lába, amputálni kellett. Mesélik. Minden ilyen történet ellenére azt kell mondanom, hogy a hajléktalan-ellátás sokat fejlődött – mondja Béla, aki a kilencvenes évek elején került a Menhelyhez, s ott ragadt.

#5 © Stiller Ákos

Van sötétben felcsapó gőz, meleg víztől sivító csövek, vasúti sínek, messze villogó fények, jég és fagy. A hely, ahova a városlakók szerencsésebb feléhez tartozó többség sosem jár. A térdig érő hóban a töltés mellett bóklászunk, míg egy lépcsőbe botlunk, aminek a tetején a fűtéscsövek közé bunkert tákoló hajléktalanokhoz kopogtatunk. Miközben egy cirmos lecsekkolja, kik is állnak az ajtóban, kölyökkutya fenyeget odabentről. Gazsi ajtót nyit, igazi vasrácsot: Menhely Alapítvány, jó estét, hogy tetszik lenni, nem beteg, nincs szüksége valamire, takaró, meleg tea? Gazsi többedmagával él itt, bár egyikük most éppen kórházban van, Vera meg valahol. Bent fény ugyan nincs, de ágyak, ruhák, étel, ital, wc-papír igen. A meleg gőz kivezető nyílásán pedig egy lábosban étel melegszik. Mióta él itt? kérdezem. Ó, több éve, mondja. S honnan van ennivalója? Az mindig van valahonnan. Nem fázik? Á, itt nem. Bár Gazsiék jó eséllyel nem fagynak meg a fűtéscsövek tövében, de a hóban, híd alatt, fa tövében fekvő hajléktalanok közül is sokan vannak, akik nem hajlandók szállóra menni. Lopás, bántalmazás – ilyesmikre hivatkoznak. Amit általában nem mondanak, pedig sokaknál ez a döntő szempont, hogy inni sem lehet – teszi hozzá Béla.

#6 © Stiller Ákos

Tízemeletes panelek között parkolunk le. József komplett nappalit rendezett be magának egy kerítés tövében. Tizenkét éve él itt. Nyáron kanapéját, ruhás szekrényét és fogasát elrejtik a fák és bokrok, de ilyenkor télen úgy él, mintha rendhagyó szobája kirakat lenne. Takaros kis utakat járt ki a hóban, így minden nehézség nélkül jutunk el hozzá. A férfi apró, sötét szemei pimaszul csillognak. Számos barátnője van – mesélik róla, s a nők sok ruhát is hoznak neki. Nem mosom a ruhákat, ha koszosak kidobom, az tele van tisztával – int a fejével a szekrénye felé.

#7 © Stiller Ákos

Éjszakai pihenő

#8 © Stiller Ákos

Hajós úr egy bőrdzsekiben tért nyugovóra, de ő is – ahogy ezen az estén mindenki – azt mondja, nem fázik, és szállóra sem akar menni. Szeme alatt kék folt. Mi történt? Párt napja a metróban jött két fiatal kölyök és az egyik csak se szó se beszéd megütött.

#9 © Stiller Ákos

Szombat reggel is megkapják a címlistát a krízisautóban ülők - hétvégente általában a budapesti erdőkben lakókat látogatják meg.

#10 © Stiller Ákos

Közbejön az élet: egy 7. emeleti lépcsőházban fekszik Imre, akit sikerül bevinni egy orvosi rendelőbe.

#11 © Stiller Ákos

Soha többé nem akarok megszületni ebbe a tetves világba - jajgat Imre. Egy verekedésben valószínüleg eltört az egyik karja, sokáig öntudatlan állapotban feküdt.

#12 © Stiller Ákos

Meleg teát és műzlit visznek a Menhely Alapítvány munkatársai az erdőkben lakó hajléktalanoknak. Innen gyalog is csak 10 perc az Örs Vezér tere.

#13 © Stiller Ákos

Mária és Ferenc arról álmodik, hogy egyszer beköltözhetnek egy önkormányzati lakásba.

#14 © Stiller Ákos

Lajos úr és farkas.

#15 © Stiller Ákos

#16 © Stiller Ákos