szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A korábbi módszereknél is sokkal gyorsabban tud új, fedett bázisokat létesíteni az amerikai hadsereg 3D-nyomtatási technológiával.

A 3D-nyomtatás haszna megkérdőjelezhetetlen, hiszen házakat és végtagokat is elő lehet már vele állítani, a technika iránt pedig a hadsereg is egyre aktívabban érdeklődik. Az első eredményeket már bemutatták: a haditengerészet ezzel a technológiával gyártott le egy működő tengeralattjáró-testet, amellyel komoly pénzmennyiséget sikerült megspórolniuk.

Az amerikai tengerészgyalogosok a jövőben saját bázisaik felállításakor is ezt vehetik igénybe, miután a kapcsolódó kísérletek során bebizonyosodott: jobban megéri a 3D-nyomtatással ekészíteni egy-egy barakkot, mert gyorsabb és olcsóbb is, mint az eddig használt módszerekkel.

Ehhez a technika tökélesítésére volt szükség, de az amerikai Marine Corps Systems Command szakemberei, valamint a Marine Expeditionary Force katonái megbirkóztak a feladattal, és sikeresen megalkották a világ legnagyobb 3D-nyomtatóját, amely a barakkok "kinyomtatása" mellett az építmények más szerkezeteit is képes előállítani.

Hogy más módon is érzékeltessék az előrelépést, közölték: míg egy fából épült bázis alapjait 10 ember húzza fel öt nap alatt, a 3D-nyomtató mindezt kicsivel több mint 40 óra alatt teljesíti. A technika mellett szól az is, hogy a katonáknak aktív harci körülmények között sem kell bajlódniuk az építkezéssel, hiszen a nyomtató felügyelet nélkül is működik.

The United States Marine Corps

A hadsereg közleménye szerint az újtipusú építményeknek nem csak harcokban tudják hasznát venni, a természeti katasztrófák idején is jól jöhetnek, ha ideiglenes szállást, menedéket kell építeniük. Így olyan is helyen biztonságba tudják helyezni a sérülteket, ahol ez természetes úton nem volna megoldható.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!