Nem mindennapi napkitörést rögzített a NASA – videó

Az egyik megfigyelő műholdnak egy napkitörést sikerült lencsevégre kapnia még augusztus elején.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem mindennapi napkitörést rögzített a NASA – videó

Egy különleges eseményt rögzített augusztus 13-án a NASA Solar Dynamics Observatory elnevezésű megfigyelő műholdja: az eszköznek egy kisebb napkitörést sikerült lencsevégre kapnia. A felvételen jól látszik, ahogy a csóva kialakul, majd elhagyja az égitest felszínét. A videót extrém ultraviola fényben rögzítette a műhold, amit az emberi szem nem képes érzékelni. Az eredmény viszont lélegzetelállító, nézze csak:

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.