Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz. A legfontosabb indokok nem számszerűsíthetők és nem férnek bele Excel-táblákba.

A mindent átható és átitató provincializmus és cinizmus, amely megmérgezi a kreatív és értelmes fiatalok gondolkodását, nehezen megfogható. Leírhatatlan, mégis mindannyian érezzük, és jellemtől függően valamennyien részesei vagyunk. Évekig próbálkoztam azzal, amivel a legtöbb kortársam: felépíteni egy baráti védőburkot. Egy mikroközösséget, amely immunitást ad a körülöttünk tomboló, elképesztően igénytelen közgondolkodás ellen. Ez azonban szélmalomharc, mert előbb vagy utóbb a lelkesedés utolsó szikráját is kiöli az emberből a mélybe rántó kilátástalanság. Mindenhol ott van: a boltban, amikor szolgáltatni képtelen eladók beszélnek a vásárolni képtelen emberekhez. A járműveken, ahol közlekedni képtelen emberek zsúfolódnak össze türelemre képtelen emberekkel. A hétköznapi élet mellett a szakmai és üzleti közösségeket is áthatja a provincialitás, a korrupció, a tipikus magyaros “okoskodás”. Ezek mind a kilátástalanságból táplálkozó emberi feszültségekben jelentkeznek. Feszült a levegő, amit belélegzünk.

Rengetegen mennek el, mert kiszámíthatatlanok a pénzügyeik. De a tervezésre alkalmatlan életkörülmények nem csupán csak bevétel-kiadás alapján értelmezhetőek. Hogyan tervezzen bárki is egy olyan országban hosszú távra, amely annyira instabil mind gazdaságilag, mind politikailag, hogy az ember azon se lepődne meg, ha másnap statáriális kijárási tilalmat és kenyérjegyeket vezetnének be. Persze arra is hasonlóak az esélyek, hogy a régió éllovasává válva a demokrácia keleti bástyája lesz az ország. Jó, erre mégis csak kevesebb esély van...

(képünk illusztráció)

MTI / Balázs Attila

Az önkényes, rövid távú politikai és gazdasági érdekek miatt az ország kidobta az elmúlt 20 év lehetőségeit az ablakon. A közélet végletesen szürreális hírekkel van tele. Az egyszeri újságolvasó, de még a rutinosabbak sem tudják néha eldönteni, hogy a hivatalos kormányzati kommunikációt vagy egy vicclapot olvasnak. Az üzleti környezet is bizonytalan: nem tudni, hogy mikor mit államosít az állam, csorbítva az egyébként is csak névleg létező szabadpiaci versenyt. Mikor milyen adót vet ki azon kevés emberre, akik eltartják és működtetik az országot, reménykedve abban, hogy majd a magyar nemlétező középosztály úgysem fog ellenkezni. Tüntetni nem is fognak, de szép csendben felülnek egy repülőre. Csak oda.

*

Ha az ember alig harminc éves, és boldog kapcsolatban él, akkor életének következő fontos állomása a gyermekvállalás. Feleségemmel az emigrációnk előtt talán a legtöbbet feltett kérdés ez volt: “biztos, hogy ebben az országban szeretnénk felnevelni a gyerekeinket?”. Ahogy a provincializmustól nem tudjuk saját magunkat megvédeni, és ahogy saját életünk tervezhetősége is kérdéses, miért lenne ez másképpen a saját gyerekünk életével? Új magyar közoktatási törvények, a Nemzeti alaptanterv, a magyar oktatáspolitikai vezetés totális dilettantizmusa, kezdetnek. A politikai elit törekvése, hogy szándékosan egy köldöknéző, befelé forduló, Európától egyre jobban leszakadó és elzárkózó, feszült gyerekeket neveljenek. Megoldás lenne egy alternatív- vagy magániskola? Tényleg azért kell pénzt kiadnunk, és már élete kezdetén izolálnunk a gyermekünket, hogy megkapja azt az oktatást, melyet minden magyarnak meg kellene kapnia? Az oktatáson túl pedig milyen jövőképe lehet egy gyermeknek Magyarországon? Jobb lesz az ország helyzete 20 év múlva? Van rá esély, még ha minimális is. De az biztos, hogy egészen más esélyekkel indulna, ha egy fejlett nyugat-európai ország polgáraként nevelnénk fel.

Egyáltalán nem meglepő, hogy ismét emelkedik az országot elhagyók aránya. A rendszerváltás után több mint 20 évvel egyszerre több generációnak is elfogyott a türelme. A financiális kétségbeesés okozta tömeges emigráció mellett egyre jelentősebb a jövőképpel és lehetőségekkel teli fiatalok kivándorlása. Magyarország nem tesz ellene semmit. 1980-as évekbeli elképzelések keringenek a versenyszféráról. A magyar állam pedig az okkal lesajnált államigazgatási karriert kínálja fel mint alternatívát a fiatal diplomásoknak. Nem is csoda, hogy felnőtt életük kezdetén egyre több fiatal fordít hátat az országnak, és egyre több koraharmincas ül fel a repülőre.

Márpedig semmi sem kétségbeejtőbb egy ország jövője számára annál, mint amikor a fiataljai máshol képzelik el az életüket.

A cikk szerzője 2012-ben emigrált Londonba.

Tekintse meg Kata történetét is.

Stiller Ákos

A hvg.hu eddig is figyelemmel követte a külföldre vándorolt magyar fiatalok sorsát, El lehet menni című cikksorozatunk darabjait itt olvashatja.