Seres László
Seres László

Három év múlva lehet, hogy Vona Gábor alakíthat kormányt ebben az országban, és nem azért, mert lejöttek a kis barna emberkék az űrből, és mindenkit nácivá változtattak. Hanem azért, mert a demokraták, a Köztársaság fennkölt hirdetői valamit nagyon elkúrtak.

Két dolgot mondtam: lenyesem a vadhajtásnak számító, alpári jelenségeket, és hogy aki pogromokat akar, az keressen másik pártot. Ennyi.” (Vona Gábor, alfahir.hu)

 

Tapolca után különösen fontos kérdés, hogy a nem jobbikos ellenzék fel tud-e nőni a Marek Bertram által felállított mércéhez. Marek Bertram egyetemi hallgató, a minapi kormányellenes tüntetés egyik szervezője, aki azt kérte az ellenzéktől: kövesse a „radikális hangvétel, mérsékelt tartalom” elvét. Ő maga egyébként ezzel maradéktalanul eleget tett saját elvárásának.

De mi változik akkor, ha a baloldali ellenzék a jelenlegi, öregecskedő „mérsékelt hangvétel, mérsékelt tartalom” vonalat lecseréli a friss fentire? Kiáltsa hangosan, provokatívan, hogy nem gondol semmit Magyarországról? Kürtölje világgá, hogy elképzelése sincs arról, mivel kezdené jövő hétfőn a kormányzást? Hogy elemi érdeke fűződik Orbán kormányzásához, mert a tét nélküli ellenzékiség senkit nem kötelez semmire, ellenben bebiztosít pár fontos állást?

Pedig ha más nem is, van itt ez a Jobbik nevű kellemetlen izé, amiről lassan el kéne kezdeni gondolkodni. Ugyanis bár a trend most éppen megtorpant, de ha nem torpan meg ez a trend, akkor három év múlva Vona Gábor alakíthat kormányt ebben az országban, és nem azért, mert lejöttek a kis barna emberkék az űrből, és mindenkit nácivá változtattak, hanem mert ők (a demokraták, az antifasiszták, az összefogás és a Köztársaság fennkölt hirdetői) valamit nagyon elkúrtak.

Az elkúrást pedig most azzal folytatják, hogy érezhetően „normalizálják”, bagatellizálják a Jobbik jelentette kihívást, mintha ez lenne a korábbi évek állandó, irracionális nácihisztériájának a józan alternatívája. Pedig nem. Mindkettő pont a racionális gondolkodást helyettesíti. Nyilván kényelmes dolog fasisztázni a Jobbikot, de az sem megoldás, hogy csak egyfajta udvariatlanabb kiadású Fideszként kezeljük őket.

A Fidesz reakcióját a Jobbik előretörésére nem érdemes idecitálni, ugyanis ilyenről nem tudunk. Annyit tudunk, hiszen legfelsőbb helyről közölték, hogy „előfordul, hogy kifelé pattan a labda a kapufáról”, amúgy nevüket nem vállaló háttér-informátorok hümmögnek a napilapoknak, hogy hát igen, Tapolca kemény volt, és most már tényleg, „érdemben” el kéne kezdeni valamin változtatni, pláne ha már a Bencsik–Bayer-tengely is a párt „lelkét” hiányolja.

És olvastuk Gulyás Gergely nyilatkozatát, aki szerint „a Fidesz továbbra is értékközösség, de ezt minden döntésnek vissza kell tükröznie”, és ha már idáig eljutott, „jobboldali értékekként nevezte meg a polgári értékeket, az antikommunizmust, az átláthatóságot és a következménynélküliség elutasítását”. Mi a közös ezekben az értékekben? Az, hogy az elmúlt öt év alapján állíthatjuk: a Fidesz mindegyiket pont leszarja, ideértve még az olyan polgári értékeket is, mint a magántulajdon szentsége, a vállalkozás szabadsága, vagy a joguralom jelentette kiszámíthatóság, biztonság. Csak ha keresnénk, mi elől menekülnek az emberek – bárhová, ahol erőt éreznek ezekkel szemben.

Az MSZP első reakciója természetesen az volt, hogy „nem kell pánikolni”, ez mondjuk üdítő felismerés azokhoz az időkhöz képest, amikor egy nyilas diáklány és kb. hatfős gittegylete miatt gigarendezvényt tartottak a Terror Háza előtt. Pánikra tényleg semmi szükség. De az önáltató nyugalomnál azért kicsit többre lesz majd szükség, az kevés, hogy „komolyan kell venni a Jobbikot, és szakpolitikai vitákat folytatni vele”. Úgy nehéz lesz leküzdeni a Jobbikot, hogy leállunk velük megbeszélni az agráriumot vagy a multik helyzetét.

Pedig a szakpolitikai vitát Gőgös Zoltán egyebek mellett úgy képzeli: „Figyelmeztetni a 'fasisztoid' jelenségekre, de arról is beszélni: a Jobbik unióellenessége mekkora károkat okozna, a mezőgazdaság összeomlana az EU-támogatások nélkül, emlékeztetni például arra, hogy a vasárnapi zárva tartást a szélsőjobb javasolta először.” Próbálok elképzelni egy ilyen vitát, az eredmény 2018-ra: garantált abszolút többség a Jobbiknak.

Ennél is rosszabb az MSZP elnökhelyettesének azon megjegyzése, amely szerint „mivel a két párt 'gyökerei egyformák', elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz, ha bajba kerülne, koalícióra lépne a Jobbikkal”. Ez akkor most komoly? Beszéljünk a gyökerekről? Mert akkor megállapíthatjuk ugyan, hogy a Fidesz és a Jobbik egy tőről fakad, elővehetjük századszor is Orbán és Vona közös polgári körét – de akkor arra is illene kitérnünk (merthogy komoly irodalma van), hogy szocializmus és nemzeti szocializmus is szoros rokonságban állnak.

Senki ne mutogasson a másik táborra a Jobbik által becserkészett választókat illetően, jönnek azok a Fidesztől és az MSZP-től is. És ha az emberek a választások közeledtével nem a hataloméhes, korrupt kópiát, hanem a „tiszta, romlatlan” eredetit akarják választani, akkor a Jobbik szavazótáborában éppúgy ott lesz a balos panelproli, mint a frusztált nyugger, az alulfizetett ápolónő, a korábban lezsákista magyartanár, a nicknéven uszítgató informatikus és mindenki más, akit valamiért „középosztálybelinek” nevezünk.

Ahogy az NSDAP is mélyen balos programmal indult, úgy a Jobbik is egy rasszista dimenzióval bővített nettó balos agendát hirdet: néhány hazai kis párthoz hasonlóan ők is utálják Amerikát, Izraelt, a globalizációt, a TTIP-et, a multikat, a piacot, a fogyasztást, a liberalizmust, bárminek a külföldi tulajdonát, és biztos vagyok benne, hogy nyitottak lesznek további progresszív programpontokra is. Ha a Jobbik hatalomra kerül, akkor a szegregált iskolákban tanuló cigánygyerekeknek egész biztosan GMO-mentes tökfőzeléket tálalnak fel a gárdista konyhás nénik.

Most pedig elérkeztünk kvízkérdésünkhöz. Kitől származik a következő idézet:

„Románok és magyarok egyaránt vesztesei vagyunk a globális nagyvállalatok nyomulásának, a németek, egyáltalán a magországok önzésének az EU-n belül, innentől kezdve ez nemcsak a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáról szól, hanem hogy egyáltalán van-e nemzeti érdekérvényesítés.”

Ha még ehhez hozzávesszük, hogy az interjúalany a német szélsőbalhoz hasonlóan „rendszerpártoknak” nevezi azokat, akik nem ők, akkor egyértelművé válik: ez az LMP hangja. Schiffer András természetesen nem Vona Gábor balos klónja, de azért figyelemre méltó, hogy ugyanannak a közönségnek az eléréséért („Az LMP előtt az a kihívás áll, hogy versenyre tud-e kelni a Jobbikkal a rendszerkritikus szavazatokért”) hajlandó igen hasonló retorikát használni.

Tapolca után az LMP-közeli értelmiség egy tagja már el is kezdte mélyen megérteni a Jobbikot. Kardos Gábor írása a Mandineren ékes példája a stupid behódolásnak, a párt legitimizálásának.

A szerző méltatlannak tartja a Jobbik lerasszistázását, szerinte ideje „őszintén szembenézni a tényekkel, hogy kik ők, hogy mit és kiket képviselnek”, úgyhogy alaposan meg is merítkezik az aktivisták között. Az eredmény: a jobbikos is csak ember, sőt, „sokkal normálisabb, nyitottabb emberek, mint ami akár a Jobbik által kommunikált önképükből látszhatott”, a párt „fiatalos és menő”, „más lett”, a rasszizmus vádja leginkább csak előítélet. „Olyan gyűlöletesként és idegenként kezeljük a magyar valóság igen jelentős részét ezáltal, amilyen gyűlöletes idegenként kezelik szerintünk a szélsőségesek a cigányokat vagy a zsidókat.” Mi sem vagyunk jobbak a Deákné nácijánál.

Más lett? Lehet más a Jobbik? Lehetni lehet, de még nem más. A cukikampány után elővett állítólagos „néppártosodás” a legostobábbak számára kifundált okos PR-húzás, amit ezek szerint máris van, aki bevesz. Miközben Sneider Tamás nyíltan elmondja, hogy munkamegosztás van a párt és a „vadhajtások” között. Miközben Vona és a kuruc.infótól teljesen távol álló Novák Előd is nyíltan elmondja: csak a forma lesz áramvonalasabb, a tartalom nem, pro forma leszólnak a „vadhajtásoknak” a végeken, hogy most egy ideig csönd legyen, arculatot építünk. Mindezt nyilván Kardos is olvasta, de azért „elfogulatlan megismerést és őszinte párbeszédet” ajánl velük.

Jó. De miről beszéljek őszintén ezekkel a normális és nyitott emberekkel, ha nem akarom őket előítéleteimmel sújtani, gyűlöletes idegenekként kezelni? Az időjárásról? Megkérdezhetem tőlük, mit gondolnak a „cigánybűnözésről”, vagy ez már előítélet? Elvihetem a fiatalos és menő Gyöngyösi Mártont a Wesselényi utca tájékára, és megmutathatom neki azt a házat a volt gettóban, ahol az anyám és a nagyszüleim dekkoltak 1944-ben, vagy ez nagyfokú udvariatlanság?

A fejükre olvashatom kegyeletsértő, antiszemita bunkóságaikat, Duna-parti fasiszta köpéseiket, a zsidó képviselők tervezett összeírását, az EU-zászló elégetését, a Magyar Gárdát, a Betyársereget, a HVIM-et, Érpatak nyilas polgármesterét, KGBélát és Dugint? Vagy spongyát rá, és örüljünk annak, ha az, aki pogromot akar, más párt után nézhet?

Végül is az sem rossz hír. Pár év, és kiderül: ők is csak emberek.