Attól ez még demokrácia… Ugyebár.

Erdösi Lászlóné tájékozott, politikailag aktív választópolgár. Erdösi Lászlóné pontosan nyilvántartja, hogy a Kúria mikor és milyen ügyben hoz ítéletet. Erdösi Lászlóné jól ismeri a vonatkozó jogszabályokat, tudja, hogy beadványával melyik szervhez melyik időpontban kell fordulnia. Erdösi Lászlóné ügyel a határidőkre, kész arra, hogy indítványával mindenki mást megelőzzön, mert Erdösi Lászlóné – korát meghazudtolóan – fürge is. Erdösi Lászlónénak – hogy, hogy nem – akad néhány tagbaszakadt ismerőse, akik ilyenkor elkísérik. Erdösi Lászlóné két lábon járó ruhásszekrény barátai pedig mindig rá is érnek, ha Erdösi Lászlóné gyakorolni kívánja politikai jogait, mert ők is közéletileg érzékeny, öntudatos választópolgárok.

És akkor most hagyjuk a bohóckodást.

Az van, amit látunk. A kormány érdekében, erőszakkal való fenyegetéssel megakadályozták az egyik ellenzéki párt képviselőit, hogy a törvényben lefektetett módon választóik és reménybeli választóik érdekében eljárjanak. Végső soron pedig puszta erővel megakadályozták a népet, hogy egy törvény által teremtett lehetőséggel éljen, azaz véleményt nyilváníthasson. Ha a demokratikus procedúrákat az erőszak helyettesíti, akkor félő, hogy a nép is azt gondolhatja, ez a járható út. Erőszakos föllépésre azonban nem buzdítanék. Annak amúgy sincs jó vége soha, függetlenül attól, hogy az erő amúgy sem a kockás inges pedagógusok vagy a fekete ruhás nővérek oldalán áll, hanem állampénzen fölhízlalt, félkatonai egységekbe és őrzővédő cégekbe tömörült verőlegényeknél. Kiművelt emberfők.

Azonban néhány dolgot lehet tenni. A mai sajnálatos eseményeknek létezik egypár címzettje.

Először is a jogászok. A jog normatív és semleges; mindenkinek hozzá kell tudnia igazítani magatartását, és mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Amikor a hatalom ezt a normativitást és semlegességet kezdi ki, akkor nem egyszerűen túlterjeszkedik, hanem a jog alapjait ássa alá, az állam joghoz kötött működését szünteti meg. Márpedig az első pillanatban, 2010 őszén ez történt. A tisztességes jogászoknak az első visszamenőleges hatályú törvény kihirdetésekor, vagy akkor, amikor több százezer embert zsarolt meg a kormány az alkotmányban lefektetett diszkriminációtilalom megsértésével, hogy nem kapnak nyugdíjat, ha nem mondanak le önként megtakarításaikról, szóval ekkor ki kellett volna közösíteniük minden szaktársukat, aki ebben részt vett. A Nemzeti Választási Irodánál sem kötelező dolgozni, és a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy az NVI keze meg van kötve. Az intézmény működése önmagában a jogállam megcsúfolása, annak demonstrálása, hogy a hatalom oldalán és a hatalommal szemben állók nem ugyanolyan jogosítvánnyal rendelkeznek. A különböző hivatalokban és jogi fórumokon ücsörgők nem jogi keretek között igyekeznek tartani a rezsimet, hanem a jogiság látszatát kölcsönzik egy erőalapú hatalomgyakorlásnak. Frank Ignác és Somló Bódog elkorcsosult utódai egyet tehetnek: mélységesen szégyellik magukat. Én is szégyellem.

Azután itt van az ellenzék, amelynek nem tudom, hogy még milyen élményre van szüksége ahhoz, hogy kimozduljon a kényelmes stúdióhöbörgő pozícióból. Nem fogok történelmi analógiákat előtárni, hogy milyen korokban és kik gátolták vagy lehetetlenítették el törvényen kívüli eszközökkel a törvényhozás embereit. Amúgy is ismeri ezeket a példákat mindenki, meg a következményeiket is. Valamirevaló ellenzék előtt ilyenkor egy út áll: ki a parlamentből. Legalább addig, amíg ez a bohózat elrendeződik, azaz módosítják az idevágó törvényt, azután lehet visszasomfordálni a fűtött terembe udvari ellenzéknek.

Továbbá illeti egy-két keresetlen szó a Nemzeti Együttműködés azon óvatos kritikusait, akik hovatovább teljes életműveket áldoztak annak kifejtésére, hogy „nem szép, nem szép, ami itt zajlik, de összességében nem történt semmi rendkívüli, attól ez még demokrácia”. Nos, akkor ezt az esetet magyarázzátok meg a szokott egyrésztmásrésztizmusotokkal. Majd gondolkodjatok el, hogy nem ugyanez zajlik a teljes közszférában? Hiába léteznek előírások, garanciák, szakmai minimumok, érvényesülni jóformán csak azzal lehet, ha valaki behódol az erőnek. Nem ugyanilyen módon jár el az összes hivatal, elöljáróság, állami munkaadó? Vagy tudjátok mit? Nem is kell ezen elgondolkodnotok. Nekem elég az, ha csak úgy elgondolkodtok. Bármin.

Végül a kormánynak nincs mit mondani, az csak azt teszi, amit hagynak neki. Azonban a kormány megmaradt híveinek (akik koránt sincsenek olyan számosan, mint hinnénk, de ahhoz éppen elegen, hogy egy atomizált társadalmat rájuk támaszkodva uralni lehessen) a következőt még elmondanám. Tehát. Ünneplitek a főnököt, hogy elhárította a nem létező veszélyt. Megóvta az országot azoktól a menekültektől, akik közül egy sem akart itt maradni – sajnos, teszem hozzá én is, de ezt most ne vitassuk meg. Valójában viszont egyetlen dologtól óvott és óv meg a mai napi minket, hogy felnőtt módon a saját ügyeinket intézhessük. Alkotmányos népítélet, emlékeztek még? Na, nem baj, ugyanaz a jutalmatok, ami a többieknek a büntetés. Ugyanúgy nem vásárolhattok vasárnap, ugyanúgy rátok omlik az egészségügy, ugyanúgy luxuslakások, luxusutak és luxusesküvők lesznek a ti adótokból is. Csak nektek még tapsolni is kell hozzá. Legalább egy trafikot kapnátok érte, de nem, ti magatoktól vagytok ilyen hülyék.