Radar360: Drágulnak a menzák, törlődnek a járatok

A 25 százalékot is túlütötte már az élelmiszerek inflációja, Varga Mihály megtartaná a katát. Felrobbantották volna a Barátságot, beragadtak a startnál a praxisközösségek. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.



"A betegek 80 százaléka simán kezelhető lenne egy jól szervezett praxisközösségben"

A házi-, gyermek- és fogorvosok 90 százaléka csatlakozott már a praxisközösségekhez, az új rendszerből azonban a betegek alig érzékelnek valamit. Szűrővizsgálatok vannak ugyan, de reumatológushoz, kardiológushoz vagy neurológushoz ugyanúgy a szakrendelésen kell sorba állni. Holott a feladatok egy részét a második szakvizsgával rendelkező háziorvosok is el tudnák látni. A lehetőség megvan, a pénz viszont nincs, így nem történik semmi. Az érintettekkel folytatott beszélgetésből úgy tűnik, a pénz nem is oldana meg mindent.






Blaskó Nikolett: "Sok nő bűntudatot érez, ha sikeres lesz"

Sokrétű oka van annak, hogy kevés nő van vezető pozícióban - mondta a HVG-nek Blaskó Nikolett reklámszakember, az ACG Reklámügynökség alapítója. Neki 24 évesen, első gyakorlati helyén felajánlották neki a marketingigazgatói posztot, majd hét évvel később megalapította saját reklámügynökségét, amelynek mára 2 milliárdos árbevétele van, ezzel az ország egyik legsikeresebb ügynöksége. Ő maga tizedik a Forbes legbefolyásosabb magyar nőket rangsoroló listáján. Azt mondja, egyenlő esélyekre és sok őszinte, hiteles példára van szükség, hogy a nők végre elhiggyék, bármire képesek. HVG-portré.




Nemzetközi lapszemle: Kapóra jött Orbán fenyegetőzése

Veszélyes játékot űz Orbán, mikor megkéri a jóváhagyása árát. A magyar miniszterelnök különösen agresszív a különadók ügyében. A tisztelet sok esetben hiányzik - erről írnak a nemzetközi lapok. Szemle a hvg360-on.





Duma Aktuál: Egy elszabadult denevértől a ceglédberceli budipapírig

Mi a pillangóhatás és a dominóhatás – erre keresik a választ a Duma Aktuál humoristái KAP vezetésével. Lesznek-e apró dolgokból mindent megváltoztató események? A négyes matekdolgozatból következik-e élethosszig tartó kudarc és egy szoknyából a nemzethalál? De miért csak Mészáros Lőrinc lett milliárdos Orbán Viktor osztályából? Tudomány és humor tíz percben.