Várkonyi Andrea cége versenyt nyert
Mészáros Lőrinc feleségének cégét, a Whitedog Médiát a tőzsdén jegyzett Delta Technologies-csoport pályázatán találták a legjobbnak.
Mészáros Lőrinc feleségének cégét, a Whitedog Médiát a tőzsdén jegyzett Delta Technologies-csoport pályázatán találták a legjobbnak.
HVG
Elképzelhető, hogy az újonnan felálló kormányban a honvédelmi minisztérium élén is vezetőt cserél Orbán Viktor, legalábbis erről beszélnek a kormányzathoz közel álló körökben.
Dezső András
Az új szankciókkal először veszi célba az EU Putyin legfőbb bevételi forrását. Vége a Bécs–Moszkva-valcernek. Új Vasfüggöny ereszkedik le. Válogatás a világ tekintélyes lapjainak írásaiból.
hvg360
Lengyelország már a 90-es évek elején rájött arra, hogy meg kell szabadulni az orosz kitettségtől, a 2000-es évek közepe óta pedig tesz is a probléma megoldásáért. A lengyel ellenzék még a Mol helyi tulajdonszerzését is megakadályozná a magyar energetikai cég orosz kötődései és a magyar kormánynak az ukrajnai háború kapcsán tanúsított magatartása miatt.
Nagy Gábor
Heves harcok az Azovsztalban, menekülők Kárpátaljáról. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A cikk szerint az oroszokkal szembeni egységfront komoly tekintélyt adott az EU-nak, de a magyar kormányfő veszélybe sodorja a közös fellépést. Lapszemle.
hvg360
A lengyelek a Mol terjeszkedését, a németek pedig már a paksi atomerőmű orosz bővítését fúrják – belpolitikai triumfálása után egy hónappal Orbán Viktor egyre több veszteséget szenved el a Moszkva elleni energiaembargó körüli vitákban. Kérdés, meddig tarthatja 2014-es árakon a magyar háztartások energiafogyasztását, miután az elmúlt két év alatt 25-szörös volt az áremelkedés a szabadpiacon.
Mi történik velünk, ha megszűnik a Facebook? KAP vezetésével erre keresik a választ a Duma Aktuál humoristái. Hogyan mutatnánk meg, mennyire jók és együttérzők vagyunk? Mi lesz az ismerőseinkkel? Mit pörgetünk majd az asztal alatt a családi ebéd közben? És végül: ha nincs Facebook, hova írnánk ki, hogy nincs Facebook? Megannyi szorongató kérdés.
hvg360
Már Magyarországon is kapható tüzelőanyag-cellás személyautó, amelynek használata tulajdonképpen megegyezik a megszokott benzinesekével, viszont nem pufog a levegőbe szennyező anyagokat. A töltőállomások hiánya azonban ellehetetleníti az elterjedésüket.
Fokasz Oresztész
Az orosz agresszió fontos emlékeztető a Nyugat vezetőinek, hogy milyen fontos az erős hatalom – írja véleménycikkében William Galston nemzetközi hírű szakértő.
hvg360
Tovább eszkalálódhat az ukrajnai válság, miután ismeretlenek több robbantásos merényletet követtek el a Moldovától elszakadt, Ukrajnával határos, Oroszország által támogatott Dnyeszter Menti Köztársaságban.
HVG
Több tízmilliárd forint is lehet a Gyurcsány-kormány idején bezárt lipótmezei pszichiátria átalakításának költsége. Az új intézmény elsősorban a visegrádi országokból vár diákokat, akik olyan nemzetközi érettségit szerezhetnek, amelyet elfogad például a Harvard, a Sorbonne vagy az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem is.
Mario Draghi szerint az uniós intézményeket annak idején teljesen más körülmények között hívták életre, ezért változtatni kell. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Márki-Zay Péter a Kossuth-körökkel, az MSZP-s Ujhelyi István az Esély-körökkel szeretne új arculatot adni az ellenzéknek, miközben előbbi pártalapításban, utóbbi pedig pártja totális átformálásában gondolkodik.
Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel
Bittner Dániel
Szinte meg sem érzi a magyar gazdaság a környezetében halmozódó konfliktusokat – véli a kormány. Szerinte Magyarország száguld tovább az emelkedő pályán, a költségvetési hiány és az államadósság pedig kiigazítás nélkül is úgyszólván automatikusan csökken.
HVG
Megint módosítják az Alaptörvényt, Pintér Sándorhoz kerülhet az egészségügy. A V4-en belül csak hozzánk jön a #StopRussiaNow plakátkampány, közelítenek az orosz szankciók, bekeményít a nagy techcégekkel szemben az EU. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A magyar miniszterelnök 5. hivatali ideje is úgy kezdődik, hogy vitája van Brüsszellel, mivel nem akar beszállni az Oroszország elleni olajembargóba. A szerző, Keno Verseck, aki jól ismeri Magyarországot – tud magyarul – gyorsan hozzáteszi, hogy a viszály az ukrajnai háború kellős közepén bontakozik ki, miközben a politikus többször is kinyilvánította, hogy a szemében az EU jelenti a legnagyobb veszélyt.
hvg360
Digitális pajzsot emel az európaiak elé az unió azzal, hogy – hatalmas büntetések kilátásba helyezésével – megálljt parancsol a Facebook, a Google és társaik gátlástalan adatkereskedelmének. A minap elfogadott új rendelet a fogyasztói önvédelem hatékony eszközének ígérkezik.
Folk György (EUrologus)
Időszerű a beszélgetés arról, hogy mi újság az orosz mentalitással. A rövid válasz: semmi újdonság, de ennél bővebb értekezésre is érdemes az ügy. Szerzőnk kétrészes cikkének második, befejező része.
Malinák Zsolt
Európa is felfedezte a proteinben gazdag tengeri növények termesztésében rejlő lehetőségeket. A hínárnak fontos szerepe lehet a zöldgazdaságban és a környezet regenerálásában.