A kamatemelés mint az infláció elleni csodafegyver? Matolcsy az élen, de hol a forint?

A világ nagy központi bankjai az infláció gyorsulása ellenére csak vonakodva, talán késlekedve szánták rá magukat kamatemelésre. Négy évtizede a Fed híres elnöke, Paul Volcker még húsz százalék fölé vitt kamattal törte le a 15 százalékos drágulást, igaz, recesszió lett a vége. Mire jó akkor a jegybanki politika meghatározó eszköze? Világmagyarázat Surányi György, Király Júlia és Csaba László közreműködésével.






Magyar jogtudósok: így rohasztja szét a kormány a magyar demokráciát

Hat most megjelent tudományos elemzésben foglalkozik a magyar-uniós jogállamiság és demokrácia vita különböző aspektusaival kilenc hazai jogtudós. A Holland Helsinki Bizottság támogatásával készült jogi elemzéseket és a hozzájuk kapcsolódó szakpolitikai ajánlásokat saját megfogalmazásuk szerint azért készítették el a jogászok, hogy ne lehessen a kritikákat „külföldön készült” és „csak vélemények” jelzőkkel szőnyeg alá söpörni.



Tóta W.: Magyar, ne lopj!

Még a gyémánttal kivert pálinkázós malackörömnél tart a hazai elit fejlődésregénye, de Róma sem egy nap alatt épült. A 2500 milliárd forintos EU-támogatáshoz pedig azért nem jutunk hozzá, mert nem vagyunk képesek garantálni, hogy nem lopja el Orbán Viktor. Vélemény.