Törley Katalin–Pilz Olivér: Akarjuk, hogy a tanárok és diákjaik ne merjenek kiállni igazukért?

Amíg a pedagógusra nem partnerként tekint a „köz”, amíg nem becsüli meg, nem ismeri el a tudását, az autonómiáját, amíg a munkavégzéséhez nem teremti meg a feltételeket, nem fizeti meg őt, addig sok tanár is marad olyan, mint a róla élő kép: nem mer véleményt mondani, sztrájkolni, tüntetni. S ugyanilyenek lesznek azok is, akiket ők tanítanak. Vélemény.





Schadl jött és megmutatta, milyen az, ha a “maffia” és a “politika” összefonódik

A magyar bűnözők évtizedeken át próbálkoztak azzal, hogy hidat építsenek az alvilág és a politika között, de próbálkozásaik kudarcba fulladtak – a legtöbb, amit elértek, az néhány közös kép fontos emberekkel. Aztán jött Schadl György, és a saját kis “végrehajtó maffiájával” megmutatta, hogy kell ezt csinálni. Ezzel mindenképpen történelmet írt.


Duma Aktuál: Gyorstalpaló Schadl-féle protekciós egyetemi vizsgához

A Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György számos vizsgakönnyítésért járt közben. De még a csókosoknak sem fenékig tejföl az egyetemi vizsga, ahogy az a Duma Aktuál által megszerzett, ilyen helyzetekben eligazító útmutatóból kiderül. Lehet-e pislogni római jogból, és miért fontos, hogy létező szakot válasszunk?








Neue Zürcher Zeitung: Orbán az olcsó gázért a Nyugat egységét kockáztatja

Az orosz–ukrán válság kellős közepén ellátogatni Moszkvába, a NATO főtitkárával történt előzetes egyeztetés ellenére, mégiscsak provokáció, pont úgy, mint amikor 2015-ben, a Krím megszállása után fogadták Putyint Budapesten – írja kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztője, Meret Baumann.


Miért döntünk gyakran úgy, hogy bután fogunk viselkedni?

Sok olyan helyzet van az életben, amikor az ember irracionálisan viselkedik – a közgazdaságtan egyik nagy újítása volt arra rájönni, hogy ezt nem rendszerhibaként kell kezelni, hanem vannak helyzetek, amikor irracionálisnak maradni az egyik legracionálisabb döntés.