Miért nem kaptak orvosi Nobelt Karikó Katalinék? Talán nem vált be az oltás?
Az mRNS-oltásra nyomban a díj kihirdetése után is rákérdeztek. Stockholmban kitérő választ adnak és türelmet kérnek. Lapszemle.
Az mRNS-oltásra nyomban a díj kihirdetése után is rákérdeztek. Stockholmban kitérő választ adnak és türelmet kérnek. Lapszemle.
Az izlandi Valdimar Jóhannsson elsőfilmesként nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekció zsűrijének díját a magyar mozikban is látható Bárány című alkotásával, amelyben egy újszülött jószágot a gyerekeként nevel egy farmerházaspár. Ez csak a kezdete a feszültséget mindvégig fokozó történetnek.
A német nyelvterület legfrissebb, javarészt díjnyertes filmjeiből válogatott az idei, immár 10. Szemrevaló Filmfesztivál.
hvg360
1946. október 5-én halt meg egy moszkvai börtönkórházban az egyik legnagyobb tekintélyű magyar kormányfő, gróf Bethlen István. Ellensége volt a demokráciának is, a diktatúrának is, de mindenkivel kész volt összefogni, ha azzal vélte szolgálni a nemzet vélt érdekét, melynek minden egyetemes értéket alárendelt. Hitt a folytathatatlan folytathatóságában, a lehetetlen lehetőségében.
Sokan panaszkodnak arra, hogy nagyon elfoglaltak, több „énidőt” szeretnének. Igazuk van, ugyanis tudományosan igazolt, hogy a saját elképzelés szerint eltölthető órák hiánya nagyobb stresszhez vezet, és csökkenti a szubjektív jóllétet. Kérdés viszont, mi a helyzet a sok szabadidővel.
HVG
Többszörösére nőtt az energiahordozó ára az ázsiai kereslet megugrása és Moszkva politikai játéka miatt, amit a hét elején aláírt magyar–orosz szállítási szerződés sem mérsékel.
A magyar börze nem képes garantálni a kisebb pénzű befektetni vágyók számára létfontosságú átláthatóságot; újabb példa erre a Set Group meghökkentő tőkeemelése.
Van elég okuk fejfájásra a belga honatyáknak, és még csak most kezd igazán beindulni az uniós politikai szezon, amelynek kétségkívül legnagyobb feladata a német választások eredményének minél gyorsabb megemésztése lesz, írja szerzőnk.
Vértessy Péter / Brüsszel
Kormányalakítási tárgyalásokban van Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, 1989 óta 3 millió embert érint a lakhatási szegénység, enyhítették Donáth László büntetését. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Németország a 21. században ismét kivételes jelenségnek számít, de ezúttal pozitív értelemben – állapítja meg a német választásokat értékelve a brit lap kommentárja.
hvg360
Egyre inkább úgy tűnik, meg kell dolgoznia a Fidesznek a kormánytöbbség megtartásáért. Megnéztük, melyek a számára biztosra vehető körzetek, és hol fordíthat az ellenzék. Pár simának tűnő menet mellett nagyon kemény csatákra kell készülni.
Windisch Judit
A Duma Aktuál ezúttal a pápalátogatás körülményeit vizsgálta. Úgy tűnik, Szikora Róbert koncertjén most nem gidák, hanem áldozati bárányok lehettek. De mi a helyzet Orbán Viktor nadrágjával?
hvg360
Az ipari és információs forradalom a minőségirányítást is átalakítja, mindent érzékelők fognak figyelni, és tanulni képes szoftverek akár menet közben beavatkoznak a gyártásba.
hvg360
Hosszú keresés után találta meg az új miniszterelnökét Libanon, a dúsgazdag Nadzsib Mikati már harmadszor próbálhat segíteni a hazáján.
Szocializmus Venezuelában, hurrikán az USA-ban: mind ok a benzinkutas sorállásokra, de az igazi fordulópont az 1973-as olajválság volt, egy arab-izraeli háború nyomán. Azóta azt is tudhatja a világ, hogy nem használhatja nyakló nélkül a Föld energiakészleteit.
Ebben a kérdésben nagyon nem egyszerű, de tegyük most félre azt, hogy magyarok vagyunk, mint Karikó Katalin. Nézzük egyszerűen csak a Nobel-díj alapítójának kívánságát, illetve az mRNS technológiát.
Minden parasportolónak rosszul esik, hogy az olimpikonok körül nagyobb a felhajtás, mint a paralimpikonok körül, hiszen ő is ugyanannyit edz, mint Hosszú Katinka vagy Milák Kristóf - mondja az úszó. Sokszor általában is érzi az előítéletes gondolkodást, mégis azt látja, hogy a magyarok egyre elfogadóbbak a fogyatékos emberekkel. Sokat várt első paralimpiai aranyára, sokat is dolgozott érte, de nem bánja, mert "nagyon szeret a vízben lenni". HVG-portré.
A fővárosi közszolgáltató cégek összeolvadásával, a bécsi Stadtwerke-modell alapján létrejött a BKM Budapesti Közművek Zrt.
HVG
A nyugdíjasok még a választások előtt a teljes 13. havi juttatásra számíthatnak, a családosok pedig visszakapják a befizetett szja-t – ígéri a miniszterelnök. Minderre csak utólag lehet pénz, és ha bármilyen okból leállnak az uniós pénzek, nagyot ugorhat az államadósság.
A költöző madarak viselkedésének jobb megismerése a kutatók szerint hozzásegíthet a repülés korlátainak megértéséhez.
HVG