Tüntettek a jászladányi szegregáció ellen
A jászladányi iskolaügy bírósági tárgyalásával egy időben mintegy 15-20-an tüntettek Szolnokon az iskolai szegregáció ellen tiltakozva, s támogatásukról biztosítva a felperes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt.
Közölte: szervezetük mindenképpen megkérdőjelezi a jászladányi alapítványi iskola létét, és további lépéseket terveznek, bármilyen bírósági döntés is születik. A mostani demonstrációt újabbak követhetik - tette hozzá.
A jászladányi iskolaügyben a felperes azt kéri, hogy jogi úton kötelezzék a települési önkormányzatot a tulajdonában lévő iskolaépület szerintük törvénysértő megosztásának megszüntetésére.
Az épületben az önkormányzati iskola mellett, bérlőként, alapítványi általános iskola is működik, amely ellen a helyi romák egy része megléte óta tiltakozik, mert tevékenységét kirekesztőnek tartja.