Nem álom a Budapest-Dakar rali

1 perc

2007.03.09. 08:00

A napokban hazánkban tartózkodott a Dakar-rali szervezője, az Amaury Sport Organisation (A.S.O.) két vezetője, akik a sivatagi show budapesti rajtjáról tárgyaltak.

© Szalay Dakar Team
Patrice Clerc elnök és Gilles Jourdan sportrendezvény igazgató korábban szándéknyilatkozatban jelezte, hogy 2010-től Budapest is otthont adhatna a Dakar-rali rajtjának, a kétnapos magyarországi látogatásán pedig megtekintette a helyszíneket és tárgyalt az illetékesekkel. A több fordulós egyeztetésen magyar részről részt vett dr. Lamperth Mónika Önkormányzati és Területfejlesztési miniszter, dr. Ujhelyi István ÖTM államtitkár, Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára, Szalay Balázs az A.S.O. Kelet-Európai képviselője is.

Gilles Jourdan elmondta, lehetséges, hogy Magyarországon legyen a rajt, bár azt nem említette, hogy mikor. Hozzátette: kevés olyan ország van Európában, ahol 200 kilométeres szelektív szakaszt lehetne kijelölni (hazánk ilyen), és az is pozitívumot jelent, hogy Magyarországon nagyon szeretik az emberek az autósportot.

Döntés született a 2 millió eurós licencdíjról: a Pénzügyminisztérium engedélyezte, hogy aláírják az állami garanciavállalásról szóló szerződést. További két milliót a főváros és szponzorok tennének le az asztalra.