Ismét megnyitották a vörös mecsetet Pakisztánban

1 perc

2007.07.27. 10:15

Egy Korán-iskola több száz diákja tüntetett pénteken a pakisztáni fővárosban a Lal Maszdzsid (vörös mecset) újbóli megnyitásán, követelve, hogy az imahely régi radikális hitszónoka prédikáljon a pénteki imán.

A hívek megakadályozták, hogy az őrizetben lévő tálibbarát főpapot helyettesítő - a kormány által kinevezett - pap hirdesse az igét a két héttel korábbi harcok után barackszínűre festett (de a nevét megőrző) mecsetben, s Pervez Musarraf pakisztáni elnököt szidalmazták kórusban. A megmozdulás alatt a szokásosnál sokkal több rendfenntartót lehetett látni Iszlámábád utcáin.
 
A mecset főkapuja előtt a keményvonalas iszlamista pártokat tömörítő szövetség, a Muttahida Madzsliszi-Amal (MMA) helyettes vezetője gyilkosnak nevezte Musarrafot, és kijelentette: iszlám forradalom fog végbemenni Pakisztánban.
 
Két hete véres összecsapások színtere volt a Lal Maszdzsid: a biztonsági erők megostromolták a mecsetet, letörve a magukat ott meghúzó vallási fundamentalisták ellenállását. A harcok a hivatalos közlés szerint több mint száz halálos áldozatot követeltek, de akadnak, akik azt mondják, hogy a kormány nem valós adatokat közölt, és valójában lényegesen több volt a halottak száma.