Mellrák: kiknél hatékonyabb a digitális vizsgálat?

A digitális mammográfia fiatalabb nők esetében hatékonyabban mutatja ki az emlődaganatot, mint a hagyományos filmes vizsgálat - közölték amerikai kutatók, akik vizsgálati eredményeiket a Radiology című szaklapban publikálták.

  • MTI MTI
Mellrák: kiknél hatékonyabb a digitális vizsgálat?
Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint az idén több mint 1,2 millió új emlőrákos beteget diagnosztizálnak. A mellrák 2008-ban negyvenezer halálos áldozatot szed majd az Egyesült Államokban. Az Amerikai Tumortársaság javaslata szerint a negyven év feletti nőknél évente célszerű elvégezni a mammográfiát.
 
A 2001-ben kezdődött csaknem ötvenezer (49528) főre kiterjedő vizsgálat során a University of North Carolina kutatói azt próbálták meghatározni, hogy kiknél előnyösebb a korszerűbb, ám sokkal költségesebb digitális technika, s kiknél célszerűbb a hagyományos filmes mammográfia alkalmazása.
 
A hagyományos filmes mammográfiával szemben a digitális technika által nyert adatok komputeren tárolhatók, elemezhetőek, s elektronikusan továbbíthatóak. A digitális emlővizsgálat előnyei közé tartozik a szervezet  kisebb sugárterhelése. Ugyanakkor a digitális technika másfélszer-négyszer annyiba kerül, mint a filmes mammográfia. A tudósok az életkor, és az emlőszövet radiológiai képe szerint is csoportosították a vizsgálat résztvevőit.
 
A fiatal nők esetében, akiknél sok a mirigy és a kötőszövet, az úgynevezett denz (sűrű) emlőkép a jellemző.(Ugyanakkor más vizsgálatok tanúsága szerint a "sűrű emlőállományú", s értelemszerűen fiatalabb nők esetében magasabb a mellrák kockázata.) A változó korban, amikor a mirigyes állományt zsír váltja fel, amely jól átengedi a röntgensugarakat, az emlők radiológiailag szinte tökéletesen átlátszóak, az esetleges elváltozások pedig igen szembetűnőek.
 
A vizsgálat előzetes adatait 2005-ben hozták nyilvánosságra, a további vizsgálatok pedig alátámasztották, hogy a digitális technika alkalmazása hatékonyabb a fiatal, "sűrű" emlőállományú" nők esetében, ám semmivel sem adott jobb eredményeket a hagyományos módszernél a teljes női lakosság szempontjából.
 
Az ötvennél fiatalabb, a menopauza előtti vagy menopauza körüli korban lévő nők esetében jobban működött a digitális rendszer. A 65 év felettieknél a jelek szerint a filmes technika volt a hatásosabb. A két csoport közötti nők esetében pedig nem volt szignifikáns különbség a két módszer között. A digitális technika alkalmazása a női lakosság egészében nem volt előnyösebb a hagyományos filmes mammográfiánál.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.