Orbán rájött: fegyvervásárlással elkerülheti, hogy számonkérjék a jogállam lebontása miatt

A nagyhatalmak előrébb helyezik a gazdasági érdekeiket, mint a demokráciába vetett hitüket - erre utalnak az elmúlt hónapok magyar külpolitikai fejleményei is. Orbán Viktor próbál szövetségeket építeni a fegyverbeszerzések révén és úgy tűnik van erre fogadó készség a világ vezetői részéről. Közben a kritikus skandináv államokkal a gazdasági kapcsolatokat sem fűzi szorosra a magyar diplomácia.

Orbán rájött: fegyvervásárlással elkerülheti, hogy számonkérjék a jogállam lebontása miatt

„Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak” – a mindenkori reálpolitika klasszikus összefoglalását Lord Palmerston brit külügyminiszter mondta 1848-ban. Orbán Viktor jól ismerte fel, hogy a nagyhatalmak ugyanezt az elvet vallják napjainkban is, minden hangzatos, értékekről szóló tiráda ellenére. „Mi nem követjük azt a külpolitikát, amely azt gondolja, hogy minden külpolitikai kérdés középpontjába az értékkérdéseket kell állítani” – mondta Orbán 2014-ben a nagyköveti értekezleten, s hozzátette: „szerintem az ideológiai központú külpolitikai vonalvezetést a félnótás országok számára találták ki az okos országok”.

Angela Merkel és Orbán Viktor Sopronban /// Realisták
Reviczky Zsolt

Látványosan bizonyította Orbán igazságát Angela Merkel német kancellár augusztusi soproni fellépése, ahol nem igazán illette kritikával a magyar miniszterelnököt, sőt kiemelte, hogy láthatóan jól költi el az unióból érkező pénzeket. Az Orbán merkeli megintését váró, vágyvezérelt ellenzéki közösség először félrefordítást kiáltott, majd kénytelen volt elfogadni a realitást, hogy a nagypolitika már csak ilyen.