Mit lehet azzal kezdeni, ha a családot egy 14 éves fiú tartja el?

Mik a terveid?

Ennél sablonosabb kérdést aligha lehet egy 22 éves fiatal fiúnak szegezni, Ahmed arcán mégis csak az látszik, mennyire zavarban van. Elég rémisztő lehet az is, hogy két negyvenes európai nő egy tolmácson keresztül faggatja, bár utóbbit legalább jól ismeri: ő is segíti felépülését a szír határ melletti Reyhanliban létrehozott rehabilitációs központban. Apró kezelőszobában ülünk így négyen, aztán belép egy helyi szakember, meghozza azt, amire Ahmed évek óta vár: a jobb lába pótlására készült művégtagot.

Ahmed a határ túloldaláról, mindössze ötven kilométerre fekvő Aleppóból érkezett, útja azonban sokkal tovább tartott a bő félórányi autóútnál. 2011-ben, 13 évesen érte találat a lábát, utána évekig kezelték alig-alig működő helyi kórházakban. Az újabb és újabb orvosok sem tudtak azonban segíteni: előbb fertőzés hátráltatta a gyógyulást, utána idegek haltak el a lábában. Törökországba végül 2015-ben jutott el, de még itt is másfél évet kellett várnia, hogy megszabaduljon kínzó fájdalmaitól: „több év szenvedés ért véget, amikor levágták a lábam” - emlékszik vissza. Amikor a szűkszavú fiú itt tart a történetben, akkor kérdezünk rá terveire, a válasz mégis annyi: nincsenek neki olyanok.