Lenin 150: I. Sztálin vagy Antisztálin
A szocialista félvilág a Teremtőjét istenítette a százötven évvel ezelőtt, 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin (1901-ig Uljanov) személyében. Ennek megfelelő mértékben dicsőítették őt mindenféle módon és műfajban. Mindenki vele érvelt mindenki ellen.
Örökletes nemességet szerzett kegyelmes urak voltak a fölmenői. Kikeresztelkedett zsidó orvos az anyai nagyapa, és a szimbirszki kormányzóság népiskoláit igazgató apa. Orosz, német, svéd, zsidó, csuvas és mordvin ősök adták össze a génjeit. A szülei elkötelezett monarchisták, liberális konzervatívok. Vologyának mindent megadtak, amit az akkori Oroszországban egy fiú megkaphatott. Élt is vele. Éltanuló volt, mindenféle sportot kipróbált, mindenben első akart lenni.
Ezt az osztályidegen családi hátteret a leninista irodalom homályban tartotta. Aki azonban figyelmesen olvasta unokatestvérének, Veretyennyikovnak a közös gyermekkorukról írt könyvecskéjét (Lenin gyermekkora, Franklin-Társulat, Budapest, 1948), amely iskolai tananyag volt nálunk az 50-es években, következtethetett a család anyagi viszonyaira abból, hogy az orvos nagypapa nyaranta összegyűjtötte öt lányának családját a hatalmas kukuskinói házába, ahol remekül elfért és úriasan nyaralt a tömérdek testvér és unokatestvér szülőstül, dajkástul.
Az Uljanov családban az almák messze estek a fájuktól. Vlagyimir bátyja és példaképe, Alekszander egy cár elleni merénylet előkészítésében vállalt olyan fontos szerepet, hogy 1887. május 5-én fel is akasztották. Vlagyimir két évvel később, 19 éves korában már annyira marxista volt, hogy le is fordította a Kommunista kiáltványt. Pár évvel később édesanyja pénzén bejárta Nyugat-Európát, és széleskörű ismeretségekre tett szert marxista körökben.
A század utolsó éveit börtönben és szibériai száműzetésben töltötte, 1900-tól pedig túlnyomórészt emigrációban élt Európa sok-sok országában Angliától Finnországig. Mindig akkor tért haza (1905-ben és 1917-ben), amikor kilátás volt a szocialista forradalomra. Mindig, mindenhol a fegyveres forradalomra buzdított, amikor és ahol csak lehetett.
Angolul, németül, franciául beszélt és írt, egy sor egyéb nyelven értett. Kivételes szellemi kapacitással rendelkezett, rengeteget olvasott, írt és fáradthatatlanul agitált, szervezkedett, intrikált.
Szíve szerint mindig a legradikálisabbakkal tartott, akár maga mellé tudta állítani a többséget, akár nem. A szélső megoldások embere,
„a radikális átalakulás, a maximális erejű politikai földrengések szerelmese volt”.
Így jellemezte őt egyik életrajzírója, Louis Fischer.