Színes és gazdag portrénk a legendás alakról, aki egyszerre volt valóságos figura és mesehős, és akit – ezt talán kevesebben tudják – az 1940-es években a náci politikai propaganda is felhasznált a maga céljaira.
Hieronymus Karl Friedrich von Münchausen, a „hazudós báró” (Lügenbaron) – akiről igazából nem tudjuk, mennyire volt hazudós és miket is hazudott – háromszáz évvel ezelőtt, 1720. május 11-én született Bodenwerderben, a Hannoveri Választófejedelemség egyik apró településén. Régi, tekintélyes nemesi család sarja volt. Unokatestvére alapította a közeli Göttingen híres egyetemét és a választófejedelemség miniszterelnökeként is szolgált.
Hieronymus kiskamaszként Brunswick-Lüneburg hercegének, II. Antal Ulriknak az apródja lett, és vele ment Oroszországba tizennyolc éves korában. Ott aztán részt vett a nem túlságosan sikeres török elleni háborúban majd az orosz szemszögből jól végződő svédek elleniben. Lovaskapitányságig vitte.
Harmincéves korában leszerelt, hazatért és a haláláig eltelt negyvenhét esztendőben már ki sem mozdult Bodenwerderből. Népszerű társasági ember lett, a kastélyában fogadta a környék úri népét, és pipázgatva, iszogatva anekdotázott.
Hogy mit mesélt, mit nem, soha nem fogjuk megtudni.
Életének alkonya nem volt túlságosan vidám. Hosszú, boldog házasság után özvegyen maradt, és hetvennégy éves fejjel elvett egy tizenhét éves lányt, aki a házasságkötésük után nem sokkal gyógykezelés ürügyén elutazott, jót mulatott, és kilenc hónappal később gyereket szült a hetvenöt éves, addig gyermektelen bárónak. A báró persze tiltakozott, hogy nem ő az apa, és életnek utolsó éveit a válási procedúra és a tartásdíjper töltötte ki. Elszegényedve halt meg 1797-ben.
Életének utolsó másfél évtizedét az is megkeserítette, hogy mindenféle formában megjelentek és villámgyorsan elterjedtek a neki tulajdonított fantasztikus történetek. Hiába tiltakozott, ettől kezdve ő lett a hazudós báró, a Lügenbaron. Özönlöttek a mesélő báróra kíváncsi népek Bodenwerderbe. A házigazda nem győzte elhajtani őket.
Tovább aprítja az egykori akadémiai kutatóhálózatot a kulturális és a tudományos életben is hegemóniára törekvő kormányzat. Meglehet, hogy a humán tudományokkal foglalkozó intézetek megszűnnek, ha azokat végül valóban az ELTE-hez csatolják.
Nem minden magyar hullarabló. Maradtak még páran, akik agresszornak látják az agresszort és áldozatnak az áldozatot.
