75 éve robbant az első atombomba – mi történne, ha holnap bevetnék a fegyvert?
5 perc
2020.07.16. 17:00
Az atombomba katonai bevetés nélkül is pusztított a világháború után. Napjainkban még regionális háború esetén is világméretű éhínséget okozhatna a nukleáris fegyver.
A németek és az amerikaiak 1941-ben még nagyjából ugyanolyan közel álltak az atombombához. A világtörténelem akkor fordult más irányba, amikor 1941 végén a harctéri helyzet szorítani kezdte a Wehrmachtot, és a bizonytalan atombomba helyett a gyorsabban kivitelezhetőnek vélt csodafegyverre, a nagy hatótávolságú rakétára összpontosította a kutatók erejét. Ez azonban a London elleni rakétatámadások ellenére sem fordította meg a háború kimenetelét.
Az atombomba alapjául szolgáló 1938-as felfedezés német kutatók, Otto Hahn és Lise Meitner érdeme. Nevüket ma kutatóintézetek és utcák viselik. Hahn az 1944-es kémiai Nobel-díjat is elnyerte a nehéz atommagok hasadásának felfedezéséért. 1939-ben, amerikai emigrációjában Albert Einstein nyomban felismerte, hová vezethet a maghasadás, és személyesen Roosevelt elnöknek írt levelet, hogy az USA-nak érdemes lenne atombombát gyártania. Tanácsát 1942-ben fogadták meg. Egy tábornok és egy tudós, Leslie Groves és Robert Oppenheimer vezetésével gyorsították fel a kutatásokat és a gyártást. Mivel ezek a munkálatok eleinte New Yorkban folytak, a Manhattan-terv nevet kapták.
A kutatóközpontok mellett a szintén titkos gyárakat, köztük az urándúsítókat is beleértve több mint 125 ezer ember dolgozott a terven, és számolatlanul költötték rá a pénzt, mai áron majdnem 30 milliárd dollárt – ennél csak a holdra szállás volt drágább tudományos vállalkozás. Három év alatt el is jutottak odáig, hogy – Trinity (Szentháromság) fedőnéven – az új-mexikói sivatagban, a Los Alamos-i atomlabor környékén, 1945. július 16-án hajnalban felrobbantották a világ első atombombáját, egy plutóniumbombát. Azért is azt, mert uránbombából nyersanyag híján akkor éppen nem volt másik. Pedig hamarosan szükség lett rá.
