Asszad felesége, aki a sivatag rózsájából a szíriai pokol first ladyje lett

3 perc

2020.09.02. 09:30

A protokollt engedelmesen végrehajtó társból a találgatások szerint háttérhatalommá vált Basar Asszad szíriai elnök felesége, Aszma, akiről nem hiszik, hogy ne tudna a férje rezsimje által elkövetett kegyetlenségekről.

A háttérből irányítja férjét, az elnököt, gazdasági pozíciókat szerez, régi szövetségeseket tesz tönkre, titokban milliókat figyeltet, gátat szab az iráni befolyásnak, de az oroszok ellen is konspirál. Egyre több az ilyen találgatás Aszma Asszad, a szíriai elnök felesége körül, és sokan vélik úgy, hogy a korábban háttérben maradt asszony Szíria csendes tirannusává vált. Az új amerikai szankciók egyik célpontja a 44 éves szíriai first lady, akiről a washingtoni külügyminisztérium azt írta: Szíria egyik leghírhedtebb „háborús nyerészkedőjévé vált”.

Szíriai szunnita családban született Londonban, ahol apja szívsebészként dolgozott, anyja pedig diplomataként hazája londoni nagykövetségén az első titkári pozícióig vitte. A barátai által Emmaként ismert lány a Londoni Egyetemen

1996-ban számítástechnikából és francia irodalomból szerzett diplomát.

New Yorkban befektetési bankárként dolgozott, majd Londonban a Deutsche Bank pénzügyi elemzője lett.