Sean Scully: "A művészet ellenőrizhetetlen, nem teheti rá senki a kezét"

HVG: Ön a kiállításának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón sem csinált titkot abból, hogy markáns véleménye van mindarról, ami a világban történik.

Sean Scully: Én még akkor is kommentálom a világ dolgait, amikor történetesen nem erre készülök. Nagy a szám, miközben tudom, hogy vannak olyan pályatársaim, akik börtönnel fizetnek ezért. Régen sem volt ez másképp, gondoljon csak például Gustave Courbet-ra. De én tényleg hiszek a művészet erejében, és szeretnék azok közé tartozni, akik ennek segítségével jobbá teszik a világot. Tudom, vannak, akik megmosolyognak, ha a művészet hatalmáról beszélek, de gondoljon arra, hogy

a művészek mindig az elsők közé tartoznak, akiket egy diktatórikus rendszer üldözni kezd.

HVG: Ez nyilván nem véletlen – a diktátorok tisztában vannak azzal, hogy a művészek veszélyesek lehetnek rájuk...

S.S: Igen, mert a művészet megállíthatatlan, ellenőrizhetetlen, nem teheti rá senki a kezét. Úgy gondolom, egy művésznek fel kell emelnie a szavát az igaznak vélt ügyek mellett, és meg kell mutatnia, mit tud tenni azok ellen a dolgok ellen, amiket elutasít. Számomra az egyik legfontosabb ilyen dolog a háború, de mélyen ellene vagyok például az USA-ra jellemző „fegyverkultusznak” is, mert a fegyverek előbb-utóbb elsülnek. Amit gondolok, azt igyekszem minél több helyen elmondani, ez is az oka annak, hogy sokat utazom. És ezért tanultam meg például spanyolul, majd németül is – pedig nekem még az angollal is meg kellett küzdenem, mert ahol felnőttem, ott nem éppen az irodalmi változatát beszélték. Én a nép embere vagyok, szeretem az embereket, sosem voltam narcisztikus, elefántcsonttoronyba zárkózó típus. Fiatalabb koromban rendkívüli hatással voltak rám a német humanista filozófus Erich Fromm nézetei, különösen A szeretet művészete című műve, amiben kifejti, hogy szeretet nélkül nem tudnánk fenntartani emberi mivoltunkat, azaz a szeretet a létünk alapfeltétele. Néha úgy érzem, abban is tudok segíteni, hogy népek, kultúrák közelebb kerüljenek egymáshoz. Kínában az absztrakt művészet korábban tiltólistán volt. Talán én voltam az első, akinek sikerült áttörnie a falat, és ma a legnépszerűbb külföldi művészek közé tartozom ott.

A kiállításaimmal mindig el tudom mondani azt, amit fontosnak tartok.

HVG: Véleménynyilvánításának a múzeum vagy a múzeum előtti tér a fő terepe? Azaz elsősorban a műveivel, vagy akciókkal, demonstrációkkal áll ki fontosnak tartott ügyek mellett?

S.S.: Mindkettővel, bár az absztrakt festészet kevésbé alkalmas ilyen jellegű állásfoglalásra, noha indirekten nagyon is politikus, hiszen a gondolkodás szabadságát népszerűsíti. De én figuratív művekkel kezdtem a pályát, s különböző okokból időnként később is visszatértem a figurációhoz. 2018-ban például festettem néhány olyan képet, amiken az amerikai nemzeti lobogón a csillagok helyét a bal felső sarokban egy revolver foglalja el, a lehullott csillagok pedig a bal alsó sarokban vannak egy kupacban. Ezt az USA-ban a nemzeti zászlón elkövetett „erőszak” miatt múzeumban be sem mutathatnám. A „múzeum előtti téren” még tágabbak a lehetőségek. Már tinédzserként ott voltam a londoni Trafalgar Square-en, és áhítattal hallgattam Bertrand Russell beszédeit. Később benne voltam a nukleáris leszerelési kampányokban, és kivettem a részem – például óriásposzterekkel – Barack Obama és Joe Biden elnökválasztási kampányából is. Majd kiderül, igazam lesz-e, de akinek eddig óriásposztert csináltam, az meg is nyerte a választást.

Sean Scully Ghost című művével /// Politikai szerepvállalás

Wikipédia

HVG: Évente tucatnyi nagyszabású egyéni kiállításon szerepel az alkotásaival. Miért diktál még mindig ilyen rendkívüli tempót?