Géniuszként indult, rejtélyes és bohém politikus, "valóságos belső tanácsos" lett

„Filmrendező és valóságos titkos belső tanácsos szerettem volna lenni, egy olyan kormányzat mellett, amelyben bízom, és amely megbízik bennem”

– mondta több mint harminc évvel ezelőtt magáról Szőcs Géza, a múlt héten, 67 évesen a koronavírus-fertőzés miatt elhunyt költő, egykori szenátor, kulturális államtitkár, miniszteri biztos, miniszterelnöki főtanácsadó. Az önvallomásból talán jobban érthetővé válik élete utolsó évtizedének története.

Nem miniszter akart lenni, nem politikus, nem pusztán hatalmat akart. Maga is bevallotta, hogy nem tudott apparátust irányítani, projekteket vezetni, milliónyi sunyi érdek és hazugság között lavírozni, ehhez túlságosan értelmiségi maradt. Azt szerette volna, ha fehér asztal mellett anekdotázva, bölcselkedve súgja a király fülébe nemzetgyarapító ötleteit, amiket aztán szorgos hivatalnokok megvalósítanak. Ő legfeljebb díjakat oszt, pénzt és állást intéz, diplomáciai feladatokat lát el.

Játékos borzalom: Szőcs Géza emlékére

Erdélyi világcsavargó, bátor ellenálló, önkényeskedő kultúrállamtitkár. Neki tényleg írói munkásságának része volt a közéleti megnyilvánulás. Bár a műfajt tévesen választotta meg, ő maga végig ugyanaz maradt egy rossz szerepben.

Végül is ez a terve bejött, haláláig Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója maradt, bár kiapadhatatlan ötletei egyre inkább süket fülekre találtak. Hattyúdala a milánói expo botrányok között kiválasztott, hatalmasra dagadt költségvetésű, máig lezáratlan utóéletű, sámándobra emlékeztető pavilonja volt. A nemzeti könyvtárban még lettek volna elképzelései, de ott már épp az általa támogatott kolozsvári fiatal írók köréhez tartozó Demeter Szilárd nem sok lapot osztott neki.

A Fidesz vezetőivel, különösen Orbán Viktorral ő ismertette meg Erdélyt. Ennél is fontosabb, hogy a miniszterelnök számára – néhányadmagával – valószínűleg Szőcs képviselte azt az attitűdöt, amely otthonos és elismert ugyan a világban, mégis kissé idegen, mert összetéveszthetetlenül magyar. Széles körű nyelvtudása és klasszikus műveltsége Európához kötötte, emigrációjában, a nyolcvanas évek végén Svájcban újságíróskodott, majd már Budapesten a Szabad Európa munkatársa lett, mégis mintha egy Krúdy-regényből lépett volna ki.