Az Európai Vakcinavásárlási stratégia keretében az eddig 200 millió dózis + 100 millióra opció helyett immár 400 millió dózisra + további 200 millió opcióra vannak leszerződve a BioNTech-Pfizer vakcinájából – jelentette be pénteken Ursula von der Leyen.
A huszonhét tagállam ezzel az európai piacon elsőként engedélyezett koronavírus elleni oltásból immár 600 millió dózist adhat be polgárainak, mely önmagában 300 millió embernek ad védettséget.
Az újabb rendelésből származó dózisokat a második negyedévtől osztják majd szét a tagállamok közt
– melyek az EB szerint bőven elegendő oltásmennyiséghez juttatják az unió polgárait.
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, a közös vásárlás eredményeként az EU 2,3 milliárd dózist szerez be. Ez nemcsak az EU27-ek 446 millió polgárának lesz elegendő, de Európa egész lakossága számára védettséget biztosít majd, sőt hozzásegítjük szomszédainkat is a szükséges mennyiséghez.
A bizottság elnöke újságírói kérdésekre visszautasította azon vádakat, hogy az utólagos vásárlás azért kell, mert rosszul tárgyalt az EU. Emlékezetetett, hogy hat hónappal ezelőtt távolról sem volt biztos, hogy a 116 koronavírusvakcina-fejlesztés közül világszerte melyik ér célt elsőként. Azzal, hogy az EU a legesélyesebb hat oltóanyag közül az egyikből „csak” 200 millió + 100 milliót rendelt eredetileg, mindenekelőtt a kockázatokat minimalizálta. Most pedig éppen a közös vásárlási mandátumnak köszönhető, hogy az amerikaiaknál jobb áron további rendelést tudott tető alá hozni Európa.