Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 4. rész

„Forradalmat csinálni márpedig lehetséges”
(Vilmos Noémi, az SZFE rendező szakos hallgatója a 2020. október 23-i egyetemi megemlékezésen)

Tavaly megjelent elemzésem, közvetlenül a cikkek megjelenése után, egy szűk körben legalábbis meglehetősen nagy visszhangot kapott. Ez főként a Klubrádió Megbeszéljük című rádióműsorának az érdeme. Bolgár György a velem folytatott felvezető beszélgetést követő két hétben elemzők, alkotmányjogi szakértők és pártpolitikusok egész sorát szembesítette a javaslatommal. De volt róla vita a Magyar Hangban is, Puzsér Róbert és Lányi András között, és Majtényi László is foglalkozott vele az És-ben.

Tanulságos tapasztalat volt, hogy miközben senki sem vitatta, amit az alkotmányos demokrácia és a jogállam felszámolásának alkotmányellenességéről és a helyébe állított szégyenlős autokrácia, a demokratikus paravánnal álcázott önkényuralom illegitimitásáról írtam, az alkotmányjogi konzekvenciájának levonásáról szóló álláspontom és az alkotmányos demokrácia helyreállítására tett indítványom előtt Vörös Imre, Agárdi Péter, Magyar György és Haraszti Miklós kivételével a közismert megszólalók mind visszahőköltek.

Vagy azért, mert technikailag vélték megvalósíthatatlannak, mondván, hogy világtörténelmileg példátlan és képtelen kísérlet volna, felmérhetetlen káoszt okozna a jogalkalmazásban, illetve általában a visszavonandó törvényekre az elmúlt tíz évben ráépült jogviszonyok körében (Majtényi László).

Vagy azért, mert ha a morális igazságát vitathatatlannak látják is, túl nagynak sejtik az árát, a vélelmezett polgárháborút (Puzsér Róbert).

Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 3. rész

Mi volna a feladata egy esetleges 2022-es ellenzéki győzelem után az új, alkotmányhű többségnek? Miért elengedhetetlen az orbáni önkényuralmi rendszer alkotmányjogi illegitimitásának parlamenti kimondása? Hogyan fest az Orbán-rendszer kizárólagos hatalomra törekvésének folyamata, s mik annak a büntetőjogi konzekvenciái. A cikk Ellenzék 2022-sorozatunk újabb állomása, Elek István tavaly, hasonló címmel, ugyanebben a sorozatban megjelent írásainak folytatása.

Vagy azért, mert ha rokonszenvvel fogadják is, politikailag kivihetetlennek vélik a mai ellenzéki pártok és ellenzéki társadalom ismeretében. Ehhez ugyanis szerintük egy másik ellenzék, egy másik ellenzéki társadalom kellene. Nem olyan, amelyik az elmúlt tíz évben voltaképpen már rendszertartozékká csökevényesedett. Amelyiknek a szűkülő lehetőségekhez való folyamatos alkalmazkodása a legfontosabb rendszerlegitimáló tényező a módszeres szabadságkorlátozás mögöttünk hagyott évtizedében.

Ehhez a stratégiához olyan ellenzékre lenne szükség, amelyik legelőször is el tudná ezt képzelni. Sehol sincs ma az a politikai erő, szándék, akarat, az a szabadságot szomjúhozó társadalom, amelyik ezt véghez vihetné. A mai ellenzék erre tökéletesen alkalmatlan. Önmagát kéne ehhez előbb megtagadnia. (Bauer Tamás, Lányi András, Tamás Gáspár Miklós).

Végezetül sajátos, karakteres kört alkottak a megszólalók között az ellenzéki politikusok. A reakcióikat leginkább talán az óvatos tartózkodással, illetve a jogállami elkötelezettségük hangoztatásába burkolt udvarias semmitmondással jellemezhetném. (Harangozó Tamás, Fekete Győr András a Klubrádióban, az Új Világ Néppárt, a Jobbik, a DK vezetői magánlevélben). 

Tóta W.: Üdvöz légy, Bolgár úr!

Ami itt folyik a nemzet nevében már egy évtizede, az valójában a kisebbség önkényuralma. Ha tényleg többségben lennének, nem kellett volna elhallgattatniuk a Klubrádiót, írja szerzőnk.

Ez az összességében meglehetősen elkedvetlenítő visszhang, kétségtelen, már akkor is inkább az ellenzékkel kapcsolatos pesszimista véleményeket látszott igazolni.

De még tanulságosabb, hogy az alkotmányos demokrácia és a jogállam helyreállításának kérdésében voltaképpen azóta is ugyanaz a jogállamiság fogalmával kapcsolatos szemléleti tisztázatlanság és határozottságot mímelő tanácstalanság, szóval ugyanaz az akaródzás jellemzi az ellenzéki megszólalásokat, mint korábban. A kormányoldal képviselői pedig talán még önérzetesebben vágják magukat a „fenyegetett” jogállam védelmezőinek pózába az ellenzéki akaródzások szórványos megnyilatkozásaival szemben, ha kapnak egy-egy remek magas labdát, mint korábban tették.

A rendszerváltó kormányváltás alapkérdésének megválaszolására mindenesetre azóta sem hallottam, olvastam érdemi ellenjavaslatot.

Az ELEGY Közjogi Szakbizottsága Majtényi László szerkesztésében még közel két héttel az írásom közreadása előtt, október 11-én nyilvánosságra hozta „a demokratikus és szolidáris Magyarország alkotmányos programjához” készített vitaanyagának első fejezetét, amely az „alkotmányos újjáépítés” címet viseli.

Elek István: Az új politikai évad elé

Talán fordulatot vesz végre a keservesen lassan haladó együttműködési folyamat, ám a demokrata ellenzéki szövetségnek nem elég azt hirdetnie, hogy nem folytatja Fidesz-kormányzást.

A szerzői nagyon helyesen hangsúlyozzák, hogy

az alkotmányosság helyreállítása az első feladat.

És hogy „a jogállami restauráció kérdését” a választási küzdelem középpontjába kell állítania az ellenzéki összefogásnak, és többek között erre is felhatalmazást kell kérnie a választóktól. Ugyanakkor azonban érthetetlen nagyvonalúsággal átugorják az átmenet kérdését.

A többnyire rokonszenves fejtegetéseik lényegében csak a majdani, remélhetőleg végleges alkotmányt hozó, „eredeti” alkotmányozási folyamatról szólnak. És mivel nem tisztázzák az ellenzék viszonyát a mai alkotmányos helyzethez, így óhatatlanul az a látszat keletkezik, mintha az alkotmányos helyreállítás és a jogállami restauráció alatt az említett alkotmányozási folyamatot kéne értenünk. Holott az valószínűleg inkább már csak a rendszerváltó kormányzás záró, mintsem kezdő aktusa lehet. Függetlenül attól, hogy lesz-e kétharmada az ellenzéknek.

Az elemzésüket vitaanyagnak szánták, a demokrata összefogás pártjainak is elküldték és az EKINT internetes felületére is feltették, a vitájának azonban sajnos nem sok nyoma tapasztalható.

December 20-án megjelent a hatpárti szövetség nyilatkozata a Korszakváltás Garanciái címmel. Amely meggyőzően jeleníti meg az egyszerre kormányváltást, rendszerváltást és korszakváltást hirdető ellenzék közös elszánását és vázlatos programját. A közös vállalkozás legfontosabb hangsúlyait, legitimációs, személyi és tartalmi garanciáit. 

Megszületett a teljes ellenzéki összefogás

Mind a hat párt közös listán indul, olyan jelöltet nem támogatnak, aki korrupciós bűncselekményben részt vett vagy összejátszott a Fidesszel.

Ez év január 5-én pedig a szövetség tagjai online sajtótájékoztatón részletezték hat pontban a 2022-es közös kormányzásuk alapelveit. Hitet téve a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, önmagával békében élő nemzet, összetartó, európai Magyarország mellett.

Dicséretesen jelzik ezek a közös állásfoglalások az egymással való közösségvállalásuk komolyságát, az együttműködésük elmélyülését és a leendő programról való közös gondolkodásuk előrehaladását.

Ezekben sem történt azonban még csak említés sem a rendszerváltó kormányváltás alapproblémájáról, az alkotmányos rend helyreállításának, a jogállami restaurációnak a mikéntjéről,

ami pedig, sokadszor ismétlem magam, az érdemi másként kormányzásnak is elengedhetetlen előfeltétele.

Riporteri rákérdezés nyomán az év elején hallhattunk a témáról néhány furcsa ellenzéki megjegyzést. Ezek szerint van elképzelésük, de azt csak a győzelem után tárják fel, illetve, majd a közös miniszterelnök-jelölt dolga lesz a részletes program meghirdetése.

Februárban aztán a Momentum és Fekete Győr András mintha mégis belekezdett volna. Bár ebben sem volt sok köszönet.

Élesben Fekete-Győr Andrással: Nem tudom, a többi miniszterelnök-jelölt mit képvisel

A Momentum programalkotása nem nyomulás, hanem munka - állítja Fekete-Győr András, aki szerint az előválasztásnak is arról kellene szólnia, hogy kiérleljék a közös kormányprogramot. Az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje 4 napos munkahetet, magyar eurót és finn típusú oktatást szeretne. Az elszámoltatást és a propagandisták megregulázását pedig nem tartja összeegyeztethetetlennek a jogállamisággal.

Mert amit az átmenet kérdésében előadtak, az nagyon finoman szólva is igen ellentmondásos, következetlen és meglehetősen képlékeny valami.

Bár kétségtelenül hangzatos. És az is tagadhatatlan, hogy felkínált a kormányoldalnak néhány könnyen lecsapható labdát. Amit ugye, aligha könyvelhetünk el ellenzéki érdemnek.

Itt tartunk ma.

Azt én persze egy szóval se állítottam, hogy könnyű kis vállalkozás, sétagalopp lenne, amit október végén javasoltam és ma is javaslok.

Azt meg végképp nem hiszem, hogy az útitervre vonatkozó javaslatommal már meg is oldottam volna a feladatot. Ellenkezőleg, már akkor világossá tettem, hogy akkor következhet csak a részletek kimunkálása, ha az alkotmányos demokrata ellenzék kész volna végre levonni az egyetlen logikus következtetést az Orbán-rendszer alkotmányellenességéről és illegitimitásáról szóló saját nyilatkozataiból, és belátná, hogy az autokráciából, a jogállamon kívüli politikai térből, a kizárólagos hatalom birtokosainak együttműködési, megegyezési készsége nélkül lehetetlen a hatályos törvények eljárásrendje és szabályai szerint visszajutni az alkotmányos demokráciába, a jogállami keretek közé.

Ezért ennek hiányában a valóban alkotmányhű, jogállami elkötelezettségű demokratáknak nincs választásuk. Amennyiben módjuk nyílik rá, nem tétovázhatnak az illegitim önkényuralmi rendszer törvényes, hatályos eljárásainak félretételében – ha ez az alkotmányos rend, a jogállam helyreállítása érdekében szükséges.

89-ben azért volt lehetséges a hatályos eljárásrend szerinti rendszerváltó fordulat, mert a kizárólagos hatalom akkori birtokosaiban különféle külső és belső okok folytán megszületett a készség a kizárólagos hatalmuk feladására és az ellenzékkel való megegyezésre az alkotmányos demokrácia és a jogállam megteremtése érdekében.

Kitartó titkolózás: huszonharmadszor söpörte le a Fidesz az aktanyilvánosságot

Lelassította az Orbán-kormány a pártállam állambiztonsági iratainak átadását 2010 óta: van olyan szolgálat, amely mindössze másfél folyóméternyi aktát tett kutathatóvá az utóbbi években.

Ma erre nem számíthatunk.

Csak abban bízhatunk, hogy a kizárólagos hatalom mai birtokosainak rendszerük lényegét álcázandó, 2022-ben még mindig szükségük lesz a választás megtartására. És az ellenzék ezen a választáson annak ellenére, hogy ez a mai ismereteink szerint már sem szabad, sem tisztességes nem lesz, mégis megszerezheti a rendszerváltó kormányváltáshoz szükséges többséget, és ezzel a felhatalmazással kísérletet tehet az alkotmányellenes közjogi rendszer békés visszabontására, az alkotmányos rend és a jogállam helyreállítására.

Amint októberben is írtam, ha a demokrata ellenzék kész lenne végre erre a felismerésre alapozni a közös stratégiáját és programját, akkor mielőbb el kellene kezdenie az álláspontja morális, politikai és gyakorlati következményeinek átgondolását és a nyilvánosság előtt, széles szakértői és civil társadalmi részvétellel részletesen ki kellene dolgoznia többek között a javaslatomban vázlatosan jelzett elképzelést, eljárásrendet és jogszabályi változtatásokat is. Az alkotmányos demokrácia és a jogállam helyreállítását szolgáló minimumprogramot.

Aminek természetesen ki kellene terjednie a kizárólagos hatalomra törekvést és e hatalom birtoklását szolgáló törvények közjogi érvénytelenségének kimondásával és a hatálytalanításukkal, a jogrendszerből való kimetszésükkel keletkezett sebek összevarrására, a jogrendszer szövetén támadt szakadások eldolgozására is.  A jogalkalmazási bizonytalanságok elkerülése, a rendszerváltó kormányváltás zökkenőmentessége érdekében.

És ha az túlzás is, hogy az ellenzék teljességgel alkalmatlan volna a rá váró feladat elvégzésére, az bizonyos, hogy sok mindent másképp kéne csinálnia, mint eddig.

Legelőbb is sürgősen át kellene végre váltania az egymással is versengő pártpolitikai logikákról és a kormányellenzéki szerepről a közös rendszerellenzéki logikára és működésmódra, mert enélkül reménytelen az ügy.

Révész: Az ellenzék szőrszálai

Aggályos pontok is szerepelnek az ellenzéki pártvezetők által elfogadott, a leendő kormányzás alapelveit tételező nyilatkozatban. Ezeket tisztázni kell. Vélemény.

És az elképzelés sikeres véghezviteléhez persze, hogy szükség lenne a szabadságot szomjúhozó társadalom aktivitására. A demokrata ellenzéki szövetséget támogató széles, eleven társadalmi mozgalomra is. Ahogy azt már többen is kezdeményezték, sürgették javasolták a közelmúltban. Legutóbb Agárdi Péter a cikkem említett vitájában a Klubrádión.  

Sőt forradalomra is -, az állampolgári méltóság forradalmára bizonyosan.

És amint tudhatjuk, „forradalmat csinálni márpedig lehetséges”.

Szóval nem kéne mindezt végre elkezdeni – már ha nincs jobb ötlet a piacon?

Én mindenesetre nem látom, hogy lenne.

• Utóirat:

Itt tartottam egy jó hete. Azóta azonban a helyzetkép egy kis kiigazításra szorul. Éppen pontot tettem az írásom végére, amikor elolvashattam Vörös Imre legújabb dolgozatát, amelyet március 27-én tett közzé a Facebookon, a Civil Bázis nevű, különféle civil szervezeteket összefogó szövetség oldalán.

Ebben a szerző a korábbi álláspontja szellemében, de részben új érvrendszerrel kísért önálló forgatókönyvvel jelentkezik az alkotmányos demokrácia és a jogállam helyreállítására, amely szerint az új kormánytöbbség a kormányváltást követően az illegitimmé vált Alkotmánybíróság szerepét átvéve végezhetné el majd a legszükségesebb és legsürgetőbb változtatásokat a hatályos jogrenden az alkotmányosság helyreállítása érdekében.

Molnár Péter: Ezért konzervatív mindenki, aki a NER-t ellenzi

A magyar nemzetet és a nemzeti hagyományt nem a szólás- és a sajtószabadság védelme, hanem a szabadság leépítése sérti, írja szerzőnk.

Sőt a részletek kimunkálásának is példás módon nekifogott. Amit bizonyít, hogy az elképzeléséhez már a NER-telenített Alaptörvény szövegjavaslatát is mellékeli.

Természetesen felettébb kíváncsi voltam az elemzése és javaslata visszhangjára. Ezért vártam még egy keveset ennek az írásnak a közreadásával. Az összkép azonban egyelőre sajnos lényegében változatlan.

Hallhattunk Vörös Imrével egy interjút a forgatókönyvéről a Klubrádión.

Egyébként pedig beszédes, néma csend mindenütt, az ellenzéki nyilvánosságban és a kormányoldalon egyaránt. Mintha semmi sem történt volna.

Csak ismételhetem magam.

Szóval nem kéne végre mindezt elkezdeni?

Vagy legalább folytatni, amit mi elkezdtünk - már ha nincs jobb ötlet a piacon?

Én mindenesetre nem látom, hogy lenne.