Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 1. rész

Nagyon itt lenne az ideje az öntudatos alkotmányos demokrata ellenzék világos beszédének arról, hogy rendszerváltó kormányzást hirdetve valójában mire kéri majd a felhatalmazást a következő választáson.

És legelőször is, hogy mi lehet, illetve mi kell legyen szerinte a kormányváltással szükségszerűen összekapcsolódó rendszerváltás tartalma, kivitelezésének technikája és milyen intézményi és személyi következményekkel kell óhatatlanul együtt járnia.

Mindez arról jut eszembe, hogy Fleck Zoltán jogszociológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára egy talányos nyári mondatán töprengek, amelynek zajos népszerűsége támadt a kormányközeli sajtóban és kommentelői között. Ez úgy szól, hogy „nagy valószínűséggel egy 22-es ellenzéki győzelem után ideiglenesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”.

Az ennek nyomán rázúduló alaptalan vádakkal és alpári minősítésekkel – melyek szerint „Gyurcsány kényszerzubbonyból kibújt pitbulljogásza” volna, „szélsőséges felforgató”, „uszító”, akit tulajdonképpen ki kéne rúgni az egyetemről stb. – most ne foglalkozzunk. Ez a mai aljajobboldali szubkultúra hangja.

Nekem sem tetszik azonban e szubkultúrát felzaklató mondata. Inkább ellentmondásos félrefogalmazás ez, mintsem a témában nagyon is kívánatos egyértelmű állítás. És éppen ezért szolgálhatott kiváló ürügyül a kormány propagandistáinak az álságos felháborodásukhoz.

Nemrégi cikkében a hvg360-on részletesen is kibontotta Fleck Zoltán a nyári interjúban már érintett problémát. És ezzel voltaképpen kezdeményezi, hogy komolyan elkezdjük a nyilvános gondolkodást legalább a rendszerváltás stratégiájáról és kivitelezésének jogtechnikai lehetőségeiről.

Fleck Zoltán: Kik a jogállam valódi ellenségei?

A hatalom propagandistái cinikus módon, a jogállamiság védelmezőinek szerepébe bújva támadják azt, aki nyilvánosan gondolkodik azon, hogy egy esetleges ellenzéki győzelmet követően a jogállam jogállami módszerekkel helyreállítható-e, avagy más megoldást kell találni. Az ELTE tanárának, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársának véleménycikke.

Fontos cikkében azonban több a kérdés, mint a válasz. És a gondolatmenete lehetséges következtetéseinek bemutatásáig még nem jut el a cikkében. Azt a félrevezető ellentmondást pedig, amit a kormánysajtó publicistája által „hajmeresztő uszításnak” minősített korábbi megjegyzésében vélelmeztem, itt sem oldja fel.

Hiszen egyfelől megismétli, hogy a 2022-es ellenzéki győzelem után nagy valószínűséggel „ideiglenesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. Másrészt viszont maga is evidenciának tekinti, hogy az Orbán-rendszer felszámolta a jogállamot, hogy már nem demokráciában élünk.

Már hogy lehetne akkor – akár csak ideiglenesen is – „lemondanunk” arról, ami nincs. Adódik a kézenfekvő kérdés.

Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? - Tóka Gábor vitaindító elemzése

Mit mutatnak a számok 2020 októberének közepén? Mi derült ki a borsodi időközi választáson? Mennyi plusz kellene még az ellenzéknek, és ezt hol találhatja meg? Tájkép másfél évvel a 2022-es választás, illetve a hvg360 vitasorozat előtt.

Végső soron a Pesti Srácok publicistája is ezt az ellentmondást lobbantotta a szemére, amikor a maga szempontjából logikusan úgy fogalmazott, hogy Fleck Zoltán a jogállam tiszta érvényesüléséről való lemondást javasolva egyúttal azt is állítja, hogy az Orbán-rendszer jogállami berendezkedés.  A szavai tehát valójában azt jelzik, hogy éppenséggel ők, az ellenzék akar szakítani a jogállamisággal. Az üzenet világos – írja, „nem bajlódnak majd a törvények betűivel, feles vagy kétharmados jogszabályokkal. Eltörlik, ami nekik nem tetszik”. És „ez a rombolás ágyaz majd meg annak, hogy a nekik nem tetsző Vidnyánszky Attilákat, Polt Pétereket, Orbán Viktorokat és társaikat … földönfutóvá tegyék, illetve vasra verjék”. Majd még kiegészíti ezt azzal, hogy „persze, az IFA-platóra való föllapátolás sem zárható ki, hiszen bolsevikok hatalomra kerülésekor ez az alap.”

Fleck Zoltán joggal ironizál a cikkében azon, hogy most vele, illetve az ellenzékkel szemben hirtelen álságos módon a jogállam védelmezőjének jelmezébe bújnak azok, akik eddig éppenséggel semmibe vették a jogállami értékeket és elveket, és azokat támogatták lelkesen, akik kiüresítették, felszámolták, megszállták a jogállami hatalommegosztás képviselő intézményeket.

Igaza van, amikor azt mondja, hogy az álságos jogállamvédők valójában a jogállamiság kiüresített, formális értelmezését fordítják szembe a jogállam tartalmával, értékeivel és elveivel, vagyis a lényegével. A jogállamiságot voltaképpen a jogi eszközökkel való hatalomgyakorlással azonosítják. Amit az ellenzéknek nem volna szabad elfogadnia. Ennek a követelménynek ugyanis bármely autokratikus hatalom megfelel.

A NER-ben a jog Orbán Viktor törvényerőre emelt akarata

A mostani hatalom számára a jog puszta eszköz lett aktuálpolitikai céljai eléréséhez. Nem betilt, „csak" jogászkodással hallgattat el rádiót, veszi el az egyetemek autonómiáját, szűkíti nullaközelire az ellenzék mozgásterét.

Meggyőző példák sorával világít rá az Országgyűléstől az Alkotmánybíróságon és a Legfőbb Ügyészségen át az Állami Számvevőszékig és a Magyar Nemzeti Bankig, hogy mennyire nem tekinthetjük már jogállami intézményeknek, amik egykor azok voltak, és az eljárásaikat jogállami eljárásoknak, miközben, ha a jogállamot a puszta intézményi formákra redukáljuk, annak kéne őket neveznünk, mert szemre megvannak. És az eljárásaik többnyire a hatályos jog szerint zajlanak.

Azzal a helyzetelemzésével azonban épp ezért már egyáltalán nem értek egyet, hogy a demokrata ellenzéknek olyan lehetőségre is készülnie kéne, amikor a jogállam helyreállítása érdekében időlegesen legalábbis „le kell majd mondania a jogállam tiszta érvényesüléséről”.

A kétharmados többségű ellenzéki győzelem felhatalmazást ad akár az alkotmányozásra is, ezért ez esetben nem merül fel a probléma – írja. A kormányra jutó ellenzék a hatályban lévő jogszabályokat alkalmazva is elháríthatja azokat az akadályokat a normális kormányzás útjából, amelyeket az orbáni önkényuralmi rendszer kétharmados döntéssel elfogadott intézményei és kinevezett vezetői jelentenek.

Ha azonban csak kétharmadosnál kisebb többsége lenne, amit valószínűbbnek tart, ez nem járható út. Az akadályelhárítást viszont akkor is el kellene végezni. Mivel azonban ebben az esetben a jogállam rekonstrukciója kétharmad híján nem történhet meg a hatályos jogszabályok eljárásrendje szerint, vagyis nem érvényesülhet a formális jogszerűség, ha az ellenzék mégis a céljához akar jutni, erről ideiglenesen le kell mondania. Fleck Zoltán tehát erre az esetre gondolva veti fel, hogy 2022 után az ellenzéknek nagy valószínűséggel le kell mondania a jogállam tiszta érvényesüléséről.

És erre mondom én, hogy ez tévedés, félrefogalmazás.

Ha nem arról lenne szó, hogy a kétharmados többség a törvényhozói és alkotmányozói jogával visszaélve alkotmánysértő törvények és alkotmánymódosítások összefüggő sorozatával, vagyis „lopakodó államcsínnyel” rég felszámolta a magyar alkotmányos demokráciát, a magyar alkotmányos jogállamot, és nem lenne nem csupán morálisan, politikailag, hanem alkotmányjogilag is illegitim a helyette létrehozott és a névadójának kizárólagos hatalom birtoklását garantáló Orbán-rendszer, akkor kétségtelenül igaza lenne Fleck Zoltánnak.

Medián-felmérés: Meglepetések az ellenzéki politikusok népszerűségi listáján

A legnépszerűbbek között több olyan politikus is van, aki nem tartozik párthoz. A felmérés nem az ellenzéki szavazók véleményét mutatja, a megkérdezettek reprezentatív mintájába értelemszerűen a kormánypártok hívei és a pártot nem választók is beletartoztak.

Jogállamban van értelme arról beszélni, hogy mi számít formálisan jogállami döntésnek és mi nem. Ezért például, ha a hatályos alkotmány szerint erre felhatalmazott többség szavaz meg egy olyan törvényt, amely egyébként nyilvánvalóan ellentétes a jogállam szellemével, tartalmi követelményével, e döntésről természetesen kijelenthető, hogy az ennek ellenére formálisan jogállami döntés.

Mivel azonban a mai rendszer már nem jogállam és a parlamenti döntéshozatali rendszere sem legitim, értelmetlen volna, hogy a jogállam helyreállításához szükséges döntések folyamatában megkülönböztessük a jogállam értékei, elvei, vagyis a tartalma érvényre juttatását és a formális jegyeinek érvényesülését, vagyis a jogszerűségnek, a hatályos jog szerinti eljárásnak az érvényesülését.

Hont András: Háború és háború

Magyarországon a jogállam terepét hadseregek tarolták le. S nem tegnap, hanem majdnem másfél évtizede háborús terület az ország. Vélemény.

Illetve, hogy ezen az alapon azt feltételezzük, hogy itt, a jogállam világán kívül, az önkényuralmi rendszerben a hatályos jog szerinti eljárásrend betartásával tehetünk csupán tisztán jogállami lépéseket, hozhatunk tisztán jogállami döntéseket. Éppen fordítva gondolom.

Az autokráciában, az önkényuralomban hiába járunk el jogszerűen, hiába szavazzuk meg a hatályos jog eljárásrendje szerint a jogállam helyreállításához szükséges törvényeket, ez a döntésünk sem lesz tisztán jogállami. Mert eleve nem lehet az.

A jogállamon kívül, az önkényuralmi rendszerben született törvények ugyanis akkor sem lehetnek jogállami döntések eredményei, ha a jogállam helyreállításáról szólnak és megfelelnek a hatályos jog szerinti eljárásnak, vagyis a mi esetünkben kétharmados többséggel születnek.

Egyenesen fogalmazva, ahogy a

jogállamunkat nem lehetett tisztán jogállami úton és módszerekkel felszámolni, helyreállítani sem lehet tisztán jogállami úton és módszerekkel. De nem azért, mert adott esetben a kétharmadnál kevesebb mandátummal győztes ellenzéki szövetség ideiglenesen lemondana a jogállam tiszta érvényesüléséről. Hanem azért, mert arról már lemondtak.

A kormányzati elődeik mondtak le róla, még jóval az ő döntési helyzetbe jutásuk előtt, az első kétharmados időszakukban. Azzal az aktussal, amellyel a jogállam felszámolását betetőzték, az önkényuralmi rendszerüket létrehozták.

Orbán évtizede számokban - államadósság-fortély, médiacselek, bevándorlók és más trükkök

Az egy évtizede hivatalba lépett, azóta kétszer újraválasztott Orbán-kormány a hatékony állam megteremtése jegyében levetette magáról a jogállami béklyókat, és saját ízlésére formálta Magyarországot. Sok fontos, s pár kevésbé jelentős, de nagyon is jellemző mutató felhasználásával készítettünk infografikát, hogy lássuk, mik a tények a sikerpropaganda mögött.

Ennek következtében az ellenzéki győztes egyszerűen nem lesz abban a helyzetben, függetlenül attól, hogy mekkora a mandátumtöbbsége, hogy jogállami döntéseket hozzon. Majd akkor lesz, ha előbb helyreállította a jogállamot.

A jogállam helyreállításáról szóló döntést, döntéseket azonban még szükségszerűen ebben a világban, a jogállamot nélkülöző, a formális jogszerűséget az önkényuralom átlátszó paravánjává változtató rendszerben kell meghoznia, ahova az orbáni kétharmados többség juttatott bennünket.

És a lényegre térve, mindennek okán szerintem egyetlen egyenes és békés út vezet vissza a jogállamhoz, a hatalommegosztásra épülő rendszerhez, a politikai szabadságot az állampolgári közösség valamennyi tagjának azonos mértékkel mérő szabadelvű demokráciához.

1. Az új, immár jogállambarát kormánytöbbség – függetlenül attól, hogy egyszerű vagy kétharmados többség – az alakuló parlamenti ülésen azonosítja az orbáni első kétharmados többség által véghez vitt államcsíny záró mozzanatát és beálltának időpontját. Mégpedig a kizárólagos hatalom birtoklására irányuló kormányzati törekvés alkotmányjogi manifesztálásának vitathatatlan pillanatában és mozzanatában, az Alaptörvény 2013. március 25-i hatályú negyedik módosításában. (Ebben döntött úgy az Országgyűlés, hogy az Alaptörvény módosításának alkotmányossági vizsgálatára tartalmi szempontból nem kerülhet sor, a jövőben kizárólag eljárási követelmények alapján lesz erre lehetősége az Alkotmánybíróságnak. Addig ugyanis ez nem volt eleve tiltott. Elméletileg tehát élhetett volna a lehetőséggel a bírói testület.) És ennek 2013. május 24-i alkotmánybírósági tudomásulvételében. (Amivel felkerült a pont az i-re. Végérvényessé vált a kétharmados többség kormányzati, törvényhozói és alkotmányozói hatalmának intézményi korlátlansága. Vagyis létrejött az új, önkényuralmi rendszer, az Orbán-rendszer.)
2. Kinyilvánítja az államcsíny alkotmányellenességét és illegitimitását. Valamint az eredményeként született Orbán-rendszer illegitimitását.
3. És az államcsíny alkotmányjogi nyilvánvalóvá tételének pillanatától, vagyis 2013. május 24-től 2010-ig vissza- és onnan 2022-ig előretekintve összesíti azokat a törvényeket, törvény- és alkotmánymódosításokat, ideértve az Alaptörvény elfogadását és módosításait is, amelyek az alkotmányellenes kizárólagos hatalom birtoklására irányuló és ezért illegitim, tehát érvénytelen kormányzati törekvés szándékegységben fogant, logikailag összefüggő mozzanatainak tekinthetők.
4. És egyetlen többségi parlamenti döntéssel hatályon kívül helyezi őket.
5. Sem azok az egyszerű többséggel, sem azok a kétharmados többséggel elfogadott parlamenti döntések nem hatálytalaníthatók, amelyek még 2013. május 24-e előtt születtek és tárgyilagos értelmezéssel nem számíthatók a kizárólagos hatalom birtoklására törekvés részeként született döntéseknek. A 2010-es kétharmados többség birtokában ugyanis a kormánytöbbség ezeket alkotmányjogilag legitim módon hozhatta meg. Ezért az e körbe sorolható alkotmánymódosítási lépései sem tekinthetők illegitimnek.
6. Azok a törvényalkotási és -módosítási lépések viszont, amelyek 2013. május 24-e és 2014 tavasza között születtek, vagyis már az Orbán-rendszerben, mind azoknak tekintendők, mert már az államcsíny bekövetkezte után születtek, és így legitim Alkotmánybíróság kontrollja sem érvényesülhetett fölöttük. Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2013. május 24-i, voltaképpen az államcsínyt is lezáró és jóváhagyó döntésével önmagát is illegitimmé nyilvánította. Az a kérdés külön mérlegelést kíván, hogy ezek közül a törvényalkotási és -módosítási döntések közül melyeket helyez ténylegesen is hatályon kívül az új parlamenti többség. E tekintetben kívánatos, hogy a rendszerváltással járó átmenet zökkenőmentességének lehetséges biztosítása legyen a mérvadó.
7. És ugyanez vonatkozik a 2014 és 2022 között született, ám a kizárólagos hatalom birtoklására törekvés részeként nem hatálytalanított parlamenti aktusokra is. Ezek ugyanis szintén ab ovo illegitimek, mert már mind a 2014-es illegitim választáson felhatalmazáshoz jutott többség döntéseinek közvetlen vagy áttételeken keresztül érvényesülő, származtatott következményei. Hogy ténylegesen melyeket szükséges közülük hatálytalanítani vagy csupán módosítani, az szintén külön érdemi mérlegelés kérdése kell legyen.