"Visszanézve micsoda baromság, hogy híresek leszünk és meg fogunk élni abból, ha az öcsém videót készít a főzéseimről" – mondja Fördős Zé, akit 35 éves koráig olyan lámpaláz gyötört, hogy sosem hitte volna, hogy mások előtt szerepelni fog. Milyen felelősséggel jár az ismertség? Kell-e egészségesen főzni? Állást kell-e foglalni közéleti kérdésekben? És mi jó lehet egy világjárványban? Portréinterjú az RTL műsorvezetőjével.
„A fater egy őrült” – mondja gyereki elismeréssel a hangjában a Street Kitchen gasztroportál 43 éves alapítója, az RTL Klub műsorvezetője. Tudja, miről beszél, óvodásként járt először a konyhában, amely apja, Fördős Lajos éttermét kiszolgálta, és a pályáját azóta is meghatározza kettejük kapcsolata. A járvány csendjét kihasználva rá tudta venni apját öccsével, hogy főzzön ő is kamera előtt.
Harmadik generációban visz gasztronómiai vállalkozásokat a Fördős család. Nagyanyja és apja hivatásának megfelelően Zé (legénykori nevén Zoltán) a Xantus János Idegenforgalmi Középiskolába járt, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátó és Szálloda szakán tanult tovább. Tizenévesen kisegítő pincérként kezdett apja mellett, a 2000-es években már együtt vitték catering-cégüket egy újbudai irodaházból. A 2008-as válságban azonban csődbe mentek. Fördős életében először lett mások alkalmazottja. Hétvégenként öccsével, Petivel találták ki, hogyan fognak „őszinte, ütős kajákról” videót csinálni és megélni belőle. A Street Kitchen az Indexen indult. „Az 59-es villamoson ültem, amikor az RTL-ből hívtak azzal, hogy ilyen fazonokat keresnek induló műsorukhoz.” Azóta a Konyhafőnök házigazdája.
„Anyám főztje, a hétvégi családi ebédek, az utazásokon gyűjtött élmények adják azt a gasztronómiai hálót, ami összetartja a Street Kitchent” – mondja. Maguk adják ki könyveiket, magazinjukat, 25 embernek adnak állandó vagy rendszeres munkát, és újra bérlik az irodát, amelyben csődbe ment vállalkozásuk működött. Hétvégenként fut, bringázik a budai agglomerációban álló háza közelében, bográcsban főz barátnőjének és vendégeiknek. A járvány miatt teljesítménytúrán és siklóernyőről fedezte fel az országot. Ha nyílnak a határok, szeretne újra szörfözni, sziklát mászni.
HVG: Amit felépített, ahhoz kevés volt szakácsnak lenni, vállalkozóvá, színésszé és celebbé is kellett válnia. Melyiket érzi valódi hivatásának?
Nem kérdés, hogy vállalkozó vagyok. Vendéglátó-ipari főiskolát végeztem, ahol mindössze érintett téma volt a gyakorlati főzés. Életemben nem dolgoztam konyhában, ennyit a szakácsszakmáról. A celebség sem hivatás, azt tűrni kell, velejárója a tévés szerepléseknek. Nem játszom rá, de benne vagyok a csajommal a Blikkben. Viszont hogy színész lennék, az elképesztő túlzás.
Még főiskolás koromban is kivert a víz, hogy kiálljak, és publikum előtt megszólaljak.
HVG: Pedig felvett egy karakteres szerepet, és a neve is úgy cseng, mint egy gyereksztáré.
Vicces. Semmi köze a nyilvános szerepléseimhez. Amikor 19 évesen elkezdtem siklóernyőzni, egyik haverom elnevezett Zének, és rajtam ragadt. Csak a kényszer szülte, hogy 35 évesen kipróbáljam magam a kamera előtt. Kiderült, ha elkezdek gasztronómiáról beszélni, akkor az emberek figyelnek rám. Sokkal több ember van, aki képes a szereplésre, mint aki ezt el is hiszi magáról.
Kormányzóképes erőként igyekezett látni és láttatni magát hétvégi, nagykanizsai kongresszusán a Tisza Párt, amelynek már a választási programja is körvonalazódik. A kormány sem tétlen azonban, friss ígéreteivel pedig nyilvánvalóan a választási eredmény befolyásolása a cél.
Olyan kaliberű koncertet adtak, amiről teljes hosszában regényt lehetne írni.
A tárcavezető nem tervezi, hogy a választás előtt extra szabadságot vesz ki.
