Megértve elutasítás - Portrétöredékek Csoóri Sándorról Kis János emlékezésében

„Egy tiszteletre méltó és rokonszenvre érdemes pálya tört meg a rendszerváltás körüli években” – summázta véleményét Kis János a népi írók emblematikus alakjáról, Csoóri Sándorról. Akinek személyéről, tevékenységéről visszatérően és kikerülhetetlenül esik szó a napokban megjelent életútinterjúja lapjain. (A Szabadságra ítélve című kötetről írt ajánló sorokat lásd alábbi keretes írásunkban.)

A filozófus-politikus és a költő-politikus valamikor az 1970-es évek vége felé került közelebbi kapcsolatba egymással. A szélesebb nyilvánosság akkor Kist legfeljebb mint a filozófusper egyik, nem is a legexponáltabb kirúgottját tartotta számon, ellentétben a nála 13 esztendővel idősebb, többkötetes, közismert, és József Attila-díjjal kétszer is elismert költővel. Laza ellenzéki mozgalmi együttműködésük azonban már az évtized elejére nyúlik vissza, mikor is mindketten aláírói voltak (azaz lettek volna) például annak a végül is elvetélt petíciónak, amely a törvénytelenül rendőri felügyelet alá vont és ezért éhségsztrájkba kezdett Haraszti Miklós és Dalos György ügyében született. 1977-ben és 1979-ben viszont mindkettőjük nevét aláíróként olvashatta be a Szabad Európa Rádió, amikor magyar értelmiségiek – előbb 34-en, aztán több mint 250-en – nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat a csehszlovák Charta '77 aláíróit ért súlyos retorziók miatt. És mindketten tagjai (és fajsúlyos szerzői) voltak a magyar értelmiség rendszerváltás előtti legimpozánsabb közös fellépésének, a Bibó-emlékkönyv tízfős szerkesztőbizottságának.