Nyílik a telefon, nyílik az olló – merre tart 25 év után az okosmobilok piaca?

3 perc

2021.08.22. 11:30

Az okostelefonok negyedszázados történetéből az utolsó másfél évtized volt csak igazán „okos”. Az iparág szereplői még keresik, hogy a következő időszakot mivel lehetne érdekessé tenni. Jelenleg annyi tűnik biztosnak, hogy az árfegyver alkalmazásával nehéz mellényúlni.

Szokatlanul nagy a képernyője, legérdekesebb funkciói csak a készülék szétnyitása után mutatják meg magukat, és meglehetősen borsos áron adják. E három jellemző alapján még nem lehet eldönteni, hogy az 1996 augusztusának közepén piacra került Nokia 9000 Communicatorról van szó, vagy a 25 évvel később, a múlt héten bemutatott Samsung Galaxy Fold 3-ról. A két készüléket egymás mellé téve viszont már látványos bemutatót kapnánk arról, hogy mennyit változott a világ az első okostelefon megjelenése óta.

A kategória újragondolásáért Steve Jobs és az Apple csapata tette a legtöbbet: a korábban menedzserek játékszereként számontartott eszközökből az első iPhone 2007-es megjelenése után lett közhasznú tömegtermék.

Tim Cook, az Apple vezérigazgató a színpadon, mögötte az iPhone-t bemutató elődje, Steve Jobs
Apple

Azóta rengeteg gyártó látta meg a fantáziát az okostelefonokban; kevés olyan elektronikai nagyvállalat van, amely legalább egy hangzatos partnerség erejéig ne próbálta volna megvetni a lábát a piacon. Amelyiknek nem sikerült, az leginkább saját fantáziátlanságát vagy rossz időzítését okolhatja, a fogyasztói keresletre ugyanis régóta nem lehet panasz.