HVG Extra A Nő: Jól élni, jól túlélni

Jól, élni jól túlélni

Hol találkozik az egyén és a bolygó jólléte?

A néhány évvel, évtizeddel ezelőtt még csak különcködésnek tűnő mozgalmak, életvitelbeli forradalmak lassan, de biztosan átszivárognak a mainstream életünkbe: zajlik a (még ma is reménytelennek tűnő) harc a műanyag ellen, lassan nincs olyan bolt, ahol ne lenne műhús a kínálatban, boldog tyúkok tojásait keressük és utat követelünk a kerékpárunknak. A motivációk között azonban mintha megfeledkeznénk az egyik legfontosabbról: hogy mindennek mi köze a boldogságunkhoz.

Nehéz belőni, hogy mi is a jó élet, mármint az univerzálisan jó élet, amely történetesen jó nekünk is és a környezetünknek is. Ennek a megfejtése hatalmas feladatnak tűnhet, a megvalósítása még nagyobbnak, érthető, ha sokakat elrettent. Már csak azért is, mert az ezt ösztönző üzenetek sokszor a lelkiismeret- furdalásra, a hibáztatásra, a megszégyenítésre építenek. Pedig a fenntarthatóságnak kell lennie egy élhető módjának, különben épp a lényegét veszíti el: a fenntarthatóságot.

HOL TALALKOZIK AZ EN JOLETEM ES A BOLYGO JOLETE?

Nyilván rengeteg ponton keresztezik egymást, például ha a belvárosban gyalogolok, sem nekem, sem a bolygónak nem mindegy, hogy milyen levegőt szívok be. Ha viszont le akarnám cserélni a telefonom, mert vagy elavult, vagy használhatatlan, vagy egyszerűen csak egy újra vágyom, azt nem biztos, hogy Greta Thunberg jó szemmel nézné. És Greta Thunberg alatt természetesen a jövő nemzedékeit értem. Azokat, akiknek közmondásosan itt hagyjuk ezt a bolygót. Abban talán mindenki egyetért, hogy egy tiszta, fenntartható környezet mindenkinek jó. Nem igazán lehet vitatni, hogy a kevesebb légszennyezés jobb, a kevesebb szemét szintén jobb, nem is szólva a valóban ehető ételekről és iható vízről. Mégis, ha az életünkben, életmódunkban kell felismerni és megvalósítani az ehhez vezető lépéseket, gyakran csak az akadályokat látjuk: nincs rá időnk, nem marad rá figyelmünk, nincs hozzá pénzünk, elfogy a kitartásunk. Ehhez a frusztráló érzéshez aztán hozzáadódik, hogy a klímaválság miatti felelősséget sokan hajlamosak aránytalan mértékben ránk kenni, és a témában kialakult közbeszéd nyomokban tartalmazza is a felhasználóhibáztatást, ami pedig szorongást, dühöt vagy egyenesen közömbösséget válthat ki mindazzal szemben, ami zöld. Innen közelítve aligha lehet megmenteni a világot. De mi van, ha máshonnan is lehet közelíteni?

SZORONGAS HELYETT GONDOLKODJUNK KIS LEPESEKBEN

A negatív nyomást ellensúlyozhatja, ha nem a feladat hatalmasságára koncentrálunk, hanem a kis lépésekre – ez a módszer általában az élet minden területén célravezető. Ha eddig a ruhavásárlás volt a szelep, amellyel a mindennapok feszültségét kezeltük, akkor egyrészt foglalkozzunk a feszültségeink forrásával, másrészt ne egy új blúztól várjuk a megoldást. Ha autózás és repülés nélkül el sem tudnánk

képzelni az életünket, akkor használjuk a fantáziánkat, és képzeljük el, sőt próbáljuk ki: az élet nem áll meg akkor sem, ha vonatra, villamosra, biciklire pattanunk vagy gyalogolunk. Ha a húst hússal gasztrovonal elkötelezettjei vagyunk, tegyünk egy próbát a zöldségekkel – legalább egy napra. Ezek már befogadható változtatások, és minden változtatás számít. A váltásban, a fenntarthatóság melletti elköteleződésben nyilván segíthet az is, ha a miértre keressük a választ. A miért mindig egy csatorna a tudatosság felé, és szerencsére ebben a témában a legkülönbözőbb helyekről kaphatunk eligazítást: ha a számok emberei vagyunk, ott vannak az IPCC klímajelentései, ha inkább David Attenborough ismerős hangján és a dokumentumfilmesek lenyűgöző felvételein keresztül fogadnánk be a lényeget, üljünk le a monitor elé. Rengeteg könyv, közösségi poszt, személyes beszámoló született a témában, ezek mind adhatnak választ arra, hogy miért is kezdjünk el a fenntarthatóságban gondolkodni. A megértésből pedig sokkal könnyebben fakad a cselekvés, mint az utasításból és a nyomasztásból. A tudatosság általában semmilyen élethelyzetben nem válik a kárunkra, így aztán ha a szorongást lecseréljük az átgondoltságra, máris közelebb jutunk a fenntarthatósághoz. Persze kell hozzá az önismeret is. Tudnom kell, mi az, ami boldoggá tesz, mi az, amire valóban szükségem van, mi az, ami hasznomra válik, mert akkor a vállalatok, a reklámok, az algoritmusok nem fognak tudni ide-oda rángatni, rávenni arra, hogy vegyem meg a tizedik szemránckrémet és az ötvenedik cipőt.

KULSŐ VALTOZASBOL BELSŐ ATALAKULAS

És akkor beszéljünk a tényleges boldogságról, erről a megfoghatatlan valamiről, amit mindannyian

üldözünk. A gazdasági növekedés, a klímaválság és a boldogság egyértelműen problémásnak tűnő kölcsönhatásában olyan kérdéseket kell feltennünk magunknak, amelyek alapvetően változtathatják meg az általunk ismert világot. Vajon valóban folyamatos gazdasági növekedésre van szükség ahhoz, hogy boldogok legyünk? Készek vagyunk-e feláldozni a növekedést annak érdekében, hogy megőrizzük, adott esetben megmentsük a környezetünket? Fenntartható-e a boldogságunk, ha nem fenntartható a környezetünk? A fenntartható fejlődés egyébként tényleg boldogabbá teszi az embereket, és ezt nem érzésre mondjuk, hanem kutatásokra alapozva. Az Oxfordi Egyetem egyik vizsgálata jutott arra a következtetésre, hogy amennyiben egy ország közelít az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz (ezek között ugyanúgy ott van például az alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz, mint a szegénység eltörlése), az pozitívan hat az országban élők jóllétére. A fenntartható fejlődési célok terén jól teljesítők a szubjektív elégedettség terén is jó eredményeket tudnak felmutatni, és talán nem meglepő, hogy ez a két mutató a skandináv országokban ér össze. A környezettudatos életmódot közben sokan értelmezik úgy, mint áldozathozatalt, mint olyan erőfeszítést, amely elvesz a személyes boldogságukból. Ezt nehéz is lenne elvitatni azoktól, akik így éreznek, bár lehet, hogy ezzel a szemléletmóddal egyébként önmagukat is

szabotálják. Talán felismerhető a logikája annak, hogy a fenntarthatóságnak, a tudatosságnak nemcsak a környezetünkre, hanem ránk is hatása van, olykor csak finoman, olykor jól érezhetően befolyásolja az életminőségünket: a tudatosság például hasznosabb, okosabb választásokhoz vezet az egészségünk szempontjából, és szépen, lassan mozgósítja bennünk az együttérzés, a kapcsolódás mentalitását. Hatással

vagyunk egymásra, hatással vagyunk a környezetünkre – jó tisztában lenni ennek a milyenségével és mértékével.

KOZELITSUNK MASHONNAN!

A sokszor emlegetett öko, bio, zöld, zero waste – mindenki válogathat a terminusok közül – mantrákat le lehet fordítani a sokkal vonzóbb, a szorongást a felszabadultság és az életöröm érzésére is. Például ha mostantól autó helyett biciklizni és gyalogolni fogok, és az utakon egy autóval kevesebb lesz, akkor valójában a saját egészségemet is támogatom. Ha lemondok a junk foodról, és átállok a szezonális ételekre, akkor egyrészt csökkentem az igényt az ipari állattartásra és az élelmiszerimportra, másrészt a saját táplálkozásom lesz tartalmasabb, egészségesebb. Ha pedig megtanulok ellenállni a legújabb leárazásnak, akkor eggyel kevesebb vevője lesz a kacatiparnak, és a jó minőségű, tartós, hasznos dolgok az én életemet fogják egyszerűsíteni. Ezek a változtatások összeadódnak, az eredmény pedig nemcsak egy szerényebb ökolábnyom lesz, hanem egy egészségesebb, tudatosabb élet. Ez a fajta gondolkodásmód rávesz

arra is, hogy figyelemmel legyünk másokra, akikkel ezen a bolygón és ezen az életen osztozunk, ez pedig újra meg újra emlékeztet minket arra, hogy mi is élő lények vagyunk. Így lesz a külső változásból egyfajta belső átalakulás is. És ez olyan egzisztenciális kapaszkodó, amelyből mindenki jól jön ki. Nyilván vannak és lesznek olyanok, akik a fenntarthatóságot csak mint valamiféle pluszteherként, áldozatként, kellemetlen,

idegesítő feladatként tudják és akarják értelmezni, miközben ott egy olyan nézőpont is, miszerint egy bolygó- és emberbarát élet tulajdonképpen különböző megvalósítható, gyakorlati alternatív választások együttese. Ehhez pedig nem feltétlenül áldozat kell, hanem perspektívaváltás, annak az átértékelése, átértelmezése, hogy mit is jelent jól élni. Innen nézve pedig már nem feladásról, hanem gyarapodásról van szó, nem veszítünk kényelmet, rutint, megszokást – kinek mit jelent a belesüppedés a pénzt, környezetet és egészséget konzumáló létezésbe –, hanem nyerünk egy jó életet, amely történetesen még fenntartható is. Talán a legnehezebb megugrani a felismerést, mindaz, amit a környezetünkkel teszünk, bennünk tükröződik, hogy a környezetünk megóvásával, egészségessé tételével valójában saját magunkat tartjuk fenn. Jobbá, teljesebbé, emberibbé válunk általa.

A cikk a HVGExtra A Nő című magazin 2021/3. számában jelent meg.

-Vándor Éva-