Orbán és Trump: egy teljesen szürreális kapcsolat
Orbán Viktor ma lép fel a dallasi CPAC-en a Republikánus Párt holdudvara előtt, Donald Trumppal pedig már találkozott is. A transzatlanti barátságban új fejezetet nyitottak a 2020-as évek, egy kis ország vezetése és a szuperhatalom ellenzéke egymástól inspirálódik, ez azonban inkább árulkodik arról, mennyire megütötte őket a Covid és a háború, cserébe viszont kihangsúlyozza Magyarország elkeserítő globális súlyát.
Mosolygó férfiak egy golf-luxusrezort előtt: jelen pillanatban ez a legnagyobb reménye az amerikai és magyar családoknak, már ha Donald Trumpot vagy Orbán Viktort kérdezzük. A magyar miniszterelnök kedden érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol először a volt elnökkel hozta össze a Szijjártó Péterrel, Orbán Balázzsal és Németh Zsolttal kiegészülő négyesfogatot, ma pedig a texasi Dallasban szervezett CPAC-eseményen fog felszólalni, magyar idő szerint este háromnegyed 9 körül.
A CPAC-kel részletesen foglalkoztunk májusban: ez a Konzervatív Politikai Akció Konferencia, amely akkor a budapesti Bálnában tartotta meg első európai szatelliteseményét, az Alapjogokért Központ szervezésében.
Az eseménysorozat évente tucatnyi rendezvényváltozattal fut főként Amerikában, de idén már a Közel- és Távol-Keleten is: 1974 óta ennek keretében gyűlnek össze az USA (leginkább a Republikánus Párt) konzervatív gondolkodói, újabban pedig mindazok a külföldi politikusok és véleményvezérek is, akik a szélsőjobbra tolódott GOP (Nagy Öreg Párt, avagy a republikánusok) szemében fontos politikai iránytűnek tűnnek.
(Ál)szent háború: Orbánnal indult el a populista influenszer-fesztivál
Amerika és Magyarország még mindig azt hiszi, hogy tart a populista hullám, amely egykor Donald Trumpot, Jair Bolsonarót és a Brexitet a nyakunkra hozta a 2010-es évek közepén. Az Alapjogokért Központ szervezésében pedig érkezik egy rendezvény, amely tovább erősíti a magát konzervatívnak és polgárinak valló radikális jobboldalt abban a hitében, hogy a világ célja a törékeny fehér férfiakat elpusztítása.
A 2020-as választási vereség, és annál inkább a 2021. január 6-i Capitolium-ostrom a Republikánus Pártot döntéshelyzet elé állította: visszatérnek-e a mérsékeltebb politikához, amely láthatóan működött ellenük, vagy folytatják azt a folyamatot, amely a GOP-t Trump-szektává alakította 2016 után, és tovább radikalizálódnak. A voks utóbbira esett: ma már ott tartunk, hogy a tíz évvel ezelőtt még túl jobbosnak tűnő elnökjelölt Mitt Romney mára az utolsó józan hangok egyike a pártban, Orbán Viktor pedig kis európai Trump-rajongóból a volt elnök újraválasztási kampányának inspirálója lett.
Az utcai harcos a kiskirály birtokán
Orbán és Trump barátsága, ha csak a politikai karaktereket vesszük, egy teljesen szürreális kapcsolat.