Tokió Vice – 1. rész: „Felejtse el ezt a sztorit, vagy magának annyi”
9 perc
2022.09.03. 17:00
A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük a most induló sorozatban.
– Felejtse el ezt a sztorit, vagy magának annyi. De lehet, hogy a családjának is. Őket csináljuk ki először, hogy megtanulja a leckét, mielőtt végzünk magával.
A jól öltözött férfi lassan, tagoltan szólt hozzám. Bolondokhoz, gyerekekhez és értetlenkedő külföldiekhez beszélnek így Japánban.
Megfontolandó javaslatnak tűnt.
– Felejtse el az egészet, és keressen magának új állást! Akkor úgy vesszük, mintha mi sem történt volna. De ha megírja a cikket, akárhová bújik is ebben az országban, elkapjuk. Megértette?
Japán legnagyobb bűnszervezetével, a Jamagucsi-gumival nem jó ujjat húzni. 40 ezer tagja van, így aztán az ember könnyen rátiporhat valaki tyúkszemére.
A japán maffiát rendszerint jakuzaként emlegetik a kívülállók, de a maffiózók gyakran hívják magukat gokudónak, azaz „utolsó ösvénynek”. A gokudók elitcsapata a Jamagucsi-gumi, amely több csoportból áll, ezek közül a Goto-gumi a maga 100 tagjával a legveszélyesebb. Nem válogatnak az eszközökben. Ha kell, felhasítják filmrendezők arcát, embereket löknek le hotelszobák erkélyéről, buldózerekkel rombolnak le házakat.
A szemben ülő férfi, aki az iménti ajánlatot tette, a Goto-gumihoz tartozott.
Hanghordozása és modora egyáltalán nem volt fenyegető. Nem húzta el a száját, nem meredt rám szúrós szemmel, és fekete öltönyét leszámítva egyáltalán nem látszott jakuzának. Az ujjai sem hiányoztak, mint a filmekben, és nem pörgette furcsán az r hangot, mint a moziban a keményfiúk. Leginkább egy előkelő étterem gyomorbajos pincérére emlékeztetett.
Nyugodtan végignézte, ahogy cigarettája végéről a szőnyegre omlik a hamu, majd elnyomta a csikket a hamutartóban. Aranyozott Dunhill öngyújtójával rögtön újabb szálra gyújtott. Idáig Hope-ot szívott, de most a megszokott, nyomtatott betűkkel feliratozott dobozból rövidebb, mezítlábas cigarettát vett elő, ami több nikotint tartalmaz, és gyorsabban öl. Mi, újságírók észrevesszük az ilyesmit.