Csunderlik Péter: A populista sötét ló

„Történelmünk fordulópontjához értünk. Túl sokan tértek a telhetetlenség és a mértéktelen fogyasztás útjára. Az embert immár nem aszerint ítélik meg, amit tesz, hanem aszerint, amije van. Ez nem boldog és biztató üzenet, de igaz”

– megrendítő volt, amikor Jimmy Carter amerikai elnök prédikátori szerepben az amerikai tévénézők szemébe mondta ezt 1979 nyarán. A vidám fickó, aki mindig úgy vigyorgott, mint egy keresztény, aki négy ászt tart a kezében, az olajárrobbanással és két számjegyű inflációval súlyosbított gazdasági válságban elkomorodva arra figyelmeztetett, mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradjon, de a benzinzabáló autók lecserélését lelki megújulásnak kell megelőznie.

Az őszinte beszéd politikai kataklizmához vezetett: egy évvel később a demokrata Cartert elsöpörte a republikánus Ronald Reagan azzal a neokonzervatív programmal, hogy a válságból nem a takarékosság, hanem a még több fogyasztás rántja ki Amerikát, a világot pedig nem a felebaráti szolidaritás, hanem a kíméletlen verseny teszi jobbá, úgyhogy csak ne tépelődjenek az amerikaiak, a problémát ne magukban, hanem a külvilágban keressék, és azok megoldását bízzák rá a tengerészgyalogosokra.

A 2002-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Carter – alulértékelt – elnöksége így úgy végezte, mint a Reagan alatt kidobott fehér házi napelemek. Azóta tudják a kampányszakemberek, mennyire vevők a szavazók arra, ha valaki a fogyasztás visszafogásával kampányol igazi rezsicsökkentésként.