Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A roma fiatalok jóval többre vállalkoztak, mint hogy magyarították az amerikai közéletben fontos szerepet játszó Amanda Gorman verseit.
Szeretné, ha fordítói is hozzá hasonlóan kisebbségi háttérből jönnének – ez volt a kérése az akkor csupán 25 éves amerikai költőnek, Amanda Gormannak, aki Joe Biden elnök 2021. januári beiktatásán elszavalt versével egy csapásra bekerült a kortárs irodalmi kánonba. A költő Ne kérdezd, kik vagyunk című kötete – amely a származásából és az identitásából fakadó problémákat dolgozza fel – tágabb értelemben az amerikai társadalomnak is tükröt tart: a rasszizmus és elnyomás kritikája, amelyet az amerikai fekete közösség napi szinten tapasztal.
„Amanda Gorman kötete óriási jelentőségű, és verseinek közvetítéséhez olyanokra van szükség, akik hitelesen át tudják adni a gondolatait” – mondja Galambica Péter, egyike annak a hat magyar roma fiatalnak, akik nem a kötet fordítása révén találtak egymásra, hanem már több mint tíz éve szoros barátságban vannak. A kisebbségek problémáiról az érintetteknek maguknak kellene beszélniük – magyarázza a középiskolát most befejező Péter. „Egyelőre a többség szólal meg a nevünkben, csakhogy ők nem tudnak azonosulni azokkal az érzelmekkel, és azokat olyan pontosan, meggyőzően átadni, mint mi” – teszi hozzá.
Elnök szeretne lenni az ifjú amerikai sztárköltő
Amanda Gorman a Harvardon tanult szociológiát, már gyerekkorában kapcsolatba került a politikai aktivizmussal, Joe Biden beiktatásán lépett fel, ráadásul művészete üzletileg is sikeres. Erős rajt, mondhatni. Szándékai szerint a folytatás is tartogat majd izgalmakat.
Az ózdi Hétes-telepen indított Van Helyed Alapítvány Bódis Kriszta dokumentumfilmes, író, pszichológus kezdeményezésére jött létre mint alkotásközpontú szociális és integrációs program. Mottója: „kényszerpálya helyett életpálya”. Az 1998-ban indult program 2014-től komplett rendszerré nőtte ki magát, és a gettóból az egyetemig segíti a fiatalokat, miközben a családjukat és a környezetüket is támogatja. Az alkotóműhelyekbe szerveződő fiatalok megkapják az eszközöket ahhoz, hogy felfedezzék saját képességeiket, és megtalálják, mivel akarnak foglalkozni a jövőben.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.