Orbánék 2011-ben még nagy balhék nélkül vitték a soros EU-elnökséget, ma már látni sem akarják őket

Tizenhárom és fél év után ismét Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi posztját július 1. és december 31. között. Az EU Római Szerződésében foglaltak alapján a soros elnökség stafétáját félévenként adogatják át egymásnak a tagállamok. Ilyenkor hat hónapra az érdeklődés középpontjába kerülnek, képviselik a Tanács álláspontját és moderálják a döntéshozás diskurzusát. Triójukkal – azaz a 18 hónapos ciklusokba beosztott másik két tagállammal – közösen megtervezett gazdasági, szociális és határokon átívelő stratégiák kidolgozásán munkálkodnak.

Házigazdának lenni nem könnyű. Igaz, a tagállam legégetőbb, a nemzete számára legfontosabb, leginkább sajátjának érezhető problémák és célok köré építi elnökségét. Emellett felelős az EU-s intézmények és a tagállamok közötti zökkenőmentes kooperáció összehangolásáért, a napirendi pontok középpontban tartásáért, illetve a jogalkotási folyamatok szabályosságáért. Olyan ez a pozíció, mint egy túlbuzgó vendéglátó szerepe, aki állandóan a figyelem középpontjában akar lenni, és a különböző felettesei között is üzenget: a soros elnökséget adó ország a Tanács szócsöve az Európai Parlament, a Bizottság és az EU további intézményei felé, és szervezi a hivatalos és félhivatalos találkozókat.

Tartalom és forma akkor és most

A 2011-es magyar elnökség a triójával együttműködésben kialakított hat fő prioritási pont mellett négy fontos témát emelt ki elnökségi munkája idejére. „Erősebb Európa” szlogen égisze alatt az első magyar elnökség alatt sokkal inkább a kapcsolatépítésen volt a hangsúly, csak éppen nem azokkal épített kapcsolatokat, mint manapság.