Árva gyermek a vészkorszakban – hogyan lett Kisneufeldből Vitray Tamás?

Minden magyar ismeri az 1932. november 5-én született, ma 92 éves Vitray Tamást – legalábbis negyvenen felül. Ő a magyar televíziózás alapító nemzedékének műfajok sorát meghonosító, egyik legnagyobb hatású tagja, a klasszikus tévézés korának legnépszerűbb hazai médiaszemélyisége (A fenti képen Vitray Tamás 1979-ben – Szalay Zoltán / Fortepan). Nemzetközi sportközvetítéseit, játék- és riportműsorait, portébeszélgetéseit és sztárinterjúit milliók nézték esténként. Az 1960-as évektől a 2000-es évtizedig ő számított az egyik legismertebb embernek Magyarországon. Kevésbé köztudott, hogy Vitray több mint hat évtizedes média-pályafutása során nyilvánosság elől elzárva hordozta mély fájdalmát, személyes és családi tragédiáját.

A későbbi médiasztár gyermekkorának meghatározó érzése a félelem volt.

Vitray Tamás holokauszt-túlélő, egyik nagymamáján kívül minden közeli rokonát elvesztette a vészkorszakban. Édesapja a munkaszolgálatban szerzett betegségébe halt bele, édesanyja Auschwitz-Birkenauban vesztette életét 1945-ben. Számos más közeli családtagját is Auschwitzban gyilkolták meg. Ő maga 11-12 éves, árva gyermekként sodródva, részben távolabbi rokonok és ismerősök segítségével, részben egyedül, a nyilasok elől menekülve, pincékben bujkálva menekült meg Budapesten. Csak csodával határos körülmények között élte túl a zsidóüldözést.

Még kevesebben tudják, hogy Vitray Tamás a vészkorszak történelmi tanújaként megírta visszamlékezéseit. Memoárkötete Kiképzés címmel jelent meg (eredetileg 2008-ban a Magvető, 2021-ben második kiadásban az Open Books kiadónál). Ahhoz képest, hogy milyen közismert médiasztár volt Vitray, és milyen fontos a könyv, meglepően kevesen ismerik a visszaemlékezését – amely pedig szervesen illeszkedik a holokauszt hazai memoárirodalmába.

Miért kiképzés?

De miért Kiképzés a kötet címe? Miért az egész későbbi életére utaló szót használja Vitray emlékezésében? Hogyan zajlott a későbbi televíziós személyiség kiképzése? Milyen készségeket adott az életveszélyes üldözés, a kiképzés – a vészkorszak túlélése – a gyermek Kisneufeldnek? (Neufeld volt Vitray eredeti családneve 1958-as névváltoztatásáig, tévés karrierje kezdetéig, és Kisneufeld néven emlékszik gyermekmagára a memoárban.) Hogyan tudott túlélni a gyermek Kisneufeld az élet normális kereteit egyre szűkítő állami zsidótörvények árnyékában, aztán hogyan tudta kikerülni a rá, továbbá gyermek és felnőtt magyar zsidó társaira célzó Horthy-rendszer, a nyilasok és a német nácik embervadászatát?

Mi a közös az életveszéllyel szembenéző, szenvedő gyerekben és a sikeres, kiegyensúlyozott felnőttben? Hogyan láthatjuk és érthetjük meg az életívet, a hidat a gyerek Kisneufeld és a felnőtt férfi Vitray között? Hogyan fejlődött Vitray Tamás a kisfiú Kisneufeldből, az ismert tévés a személyes memoár üldözött hőséből? Mi a közös bennük? S hogyan válhatott a magyar állam és társadalom egy része által üldözött, létében fenyegetett gyermek két-három évtizeddel később Magyarország széles körben ismert és szeretett sztárjává, a milliók nappalijába fogadott jelképes családtaggá?

A műfajalkotó médiasztár

Haladjunk visszafelé az időben, a Kádár-kortól a jelen felől a Horhy-korig, azon belül a nyilas korszakig. Vitray Tamás pályája 1958. augusztus 25-én indult a Magyar Televízióban. Legutóbbi, Csak ülök – csakazértis! című videósorozatát pedig tavaly, 2023-ban indította a YouTube-on.

A két időpont között 65 év telt el. Az évtizedek alatt Vitray honosította – vagy inkább teremtette – meg a beszélgető- és szórakoztató tévéműsorok műfajainak sorát Magyarországon. Az MTVA archívuma mintegy 4000 tévéműsorának felvételét őrzi. Hely híján túl hosszú volna a lista akár csak a fontosabb műsorai címének felsorolásához az Ötszemközttől a Csak ülök és meséleken és a Kapcsoltamon át egészen a 2009-es Kibicekig.

Vitrayt sportriporterként és fontos focimeccsek, döntők lakonikus közvetítőjeként is jól ismertük. Hosszú tévés karrierje során 21 nyári és téli olimpiáról adott helyszíni közvetítést, a műkorcsolyától a jéghokiig több itthon újnak számító sportágat az ő műsorvezetéséből, szakértő kommentárjaiból ismert meg a hazai közönség. Sokoldalú médiaszemélyiségként emlékezetes szilveszteri tévéműsorokban is részt vett popkulturális sztárok oldalán. Az akkor monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban ez hatalmas nézettséget jelentett, az évzáró éjszakán a szó szoros értelmében az egész ország a tévét nézte. Az egyik nevezetes szilveszteri műsorban Vitray Gina Lollobrigidát látta vendégül Antal Imre oldalán.

A tévézés mellett sok rádióműsort vezetett. Szakmai pályája a Magyar Rádió idegen nyelvű adások osztályán indult, közel fél évszázaddal később, 1999-ben pedig a Danubius Rádió Ötfülközt című betelefonálós sportműsorának házigazdája volt.

Vitray szakmai, oktatói hatása is korszakos. Szellemi és szerkesztőségi tanítványai – Friderikusz Sándor, Kepes András, Vágó István és sokan mások – maguk is műfajteremtő tévésztárok, akik aztán szintén szakmai nemzedékek szemléletét formálták. Vitray 1977-2010 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított, óráit sok százan látogatták, tévés szakemberek nemzedékeinek sora nőtt fel az oktatóműhelyében. A Magyar Televízió örökös tagja, 27 médiaszakmai díjat és közéleti kitüntetést kapott (köztük Kossuth-díjat 2005-ben). Röviden: a legismertebb hazai médiasztár a tévéző nemzedékek számára évtizedeken a televíziózást jelentette Magyarországon.

Egy személyes emlék: gyerekként egyszer Balatonszéplakon nyaraltam. Az Újságíró Üdülő nagy kertjében tömeg gyülekezett, odamerészkedtem, kíváncsian kerestem, mit néznek. A bitumenes kispályán a sztár Vitray lábtengózott, őt bámulta a sokadalom.

A vészkorszak túlélője: kiképzés a történelemben

A Kiképzés személyes visszaemlékezések sorozata Vitray Tamás életének meghatározó szakaszaira gyermekkortól ifjú felnőttkoráig – 1959-ig, amikor újdonsült, immár főállású sportriporterként belép a a Magyar Televízió kapuján. A memoár középpontjában a gyerekként, 12 évesen átélt vészkorszak traumái, majd a Rákosi-korszak mindennapjai állnak. A könyv Vitray rádiós karrierjének kezdetét, a tévézéshez vezető utat is bemutatja, miközben részletesen rögzíti családtörténetét és személyes találkozásait. Mindenki valós névvel szerepel, ismert és ismeretlen emberek egyaránt.

Vitray memoárjában mélyen privát, beavató hangvétellel, „kiképzésként” ábrázolja a gyermekkorában átélt életveszélyes helyzeteket és az ezekben hozott döntéseit, amelyek későbbi személyiségét formálták. A mű nemcsak önéletrajzi munka, hanem a háttérben érzékelteti a gyökeres társadalmi-politikai átalakulásokat, rendszerváltásokat, amelyeken Magyarország a 20. század közepén keresztülment a Horthy-kortól – a nyilas korszakon, majd a demokratikus koalíciós éveken és a Rákosi-korszakon át – egészen a korai Kádár-korig. Magánmúltja mellett Vitray akaratlanul korrajzot is ad: leírja, milyen volt ebben a zaklatott, életveszélyes történelemben felnőni, az élet csapásaiból való sikeres felállás, az alkalmazkodás és a kitartás fontosságát hangsúlyozva.

A könyv 2021-es kiadása

Open

Árva gyermek a holokauszt idején

Vitray Tamás objektív stílusban, távolságtartóan, harmadik személyben mesél gyerekmagáról. „Kisneufeld, amióta az eszét tudta, mindig félt” – ez visszaemlékezése első mondata (7. o.). Az állandó, szelíd szorongástól a halálfélelemig (a valóban halálos veszélytől való rettegésig) terjedő félelemspektrum adja szövegének alaphangulatát. A Kiképzés ugyanakkor fejlődésregény: a félelemmel való megküzdési stratégia, a korai felnőtté válás, az életmentő, meglepően érett döntések jó sorozata és a jószerencse személyes története.

A fejlődésregény ugyanakkor családtörténetbe illeszkedik, lapjait az anyai Kertész és az apai Neufeld család tagjai lakják. Kisneufeld az ő szerelmük gyümölcse, de 1944-ben mindkettejüket elveszíti. Édesapját „még a negyvenes évek elején hívták be munkaszolgálatra, és ott szerezte azt az ízületi gyulladást, amelyet elhanyagolt, és amely végül két mankóhoz juttatta. Kisneufeld utálta, hogy »úgy jár, mint a koldusok«, és neki mellette kell botorkálnia. 1944-re Apaneufeld állapota egyre rosszabb lett, végleg ágyhoz kötötte a betegség, és májusban meghalt. A halál oka: csonttuberkolózis. (…) Harminchét évesen…” (44., 72.) Kisneufeld édesanyját a magyar állam az auschwitzi megsemmisítőtáborba szállítja. „Amikor már Auschwitz felé vitte a vonat, egy levelezőlapot dobott ki a vagonból. A címoldal szabad felére könyörgő sorokat írt »jó embereknek«, hogy juttassák el a lapot a címzetthez. (…) Egy jászberényi zsidó orvos emlékezett a táborból Annusra. Elmondta, hogy csonttá fagyva, nagybetegen megérta a tábor felszabadulását, csodálták, hogy kibírta addig. Olyan munkahelyen dolgozott, ahol a krematóriumba küldött zsidók ruháit kellett csíkokra szaggatni. Ködszerű porban dolgoztak, sűrű, fekete sarat köptek. A gyors lefolyású tébécé végzett vele, a doktor jelen volt a temetésén.” (69.)

Szeretetet leginkább az őt nevelő nagyszüleitől kap Kisneufeld. Ám elhagyatottsága, szorongása, szégyene megmarad: szégyelli a sárga csillagot, a megkülönböztetés valóságával szemben minden vágya az asszimiláció volna. Tizenegy évesen plátói szerelmet érez egy Csöpi nevű kislány iránt. „Komolyan vette az érzéseit, hogy ő csak egy sárga csillagos zsidógyerek, akit hiába hallgat olyan nagy áhítattal színházról, sportról, meg ki tudja miről ez a lányka, ő mégis egy ezredes, egy magas rangú, keresztény katonatiszt gyereke. És az eddigieknél is erősebben kínozta a vágy, hogy ne legyen zsidó, ne legyen kipécézett, megkülönböztetett. Akkor erre csak egy esélyt látott: hazudnia kell.” (63.)

Nyitókép: Vitray Tamás 1979-ben – Szalay Zoltán / Fortepan