Már csak egy tétel nem teljesült az apa bakancslistájáról, a maratonfutás, ám mivel ő elhunyt, a felesége, Vera (Udvaros Dorottya) úgy dönt, helyette lefutja a távot – váltóban három lányával. Herendi Gábor most bemutatott új filmje, a Futni mentem a köztudatba bő másfél évtizede berobbant bakancslista fogalmát használja a cselekmény megalapozásához. Az eredeti kifejezést a 2007-es Bakancslista című mozi tette népszerűvé, amelyben Jack Nicholson és Morgan Freeman együtt teszik meg és élik át a haláluk előtt azokat a dolgokat, amiket semmiképpen sem szeretnének elmulasztani az életből.
Emlékezetes csúcspontok
A nagy hatású film azóta is sokakat késztet efféle listák összeállítására, aminek több oka is lehet. Egyrészt az utóbbi évtizedekben az egyén, az „én” céljai egyre fontosabbak lettek, mindenki vágyik arra, hogy beteljesítse az álmait, elérje a céljait – magyarázza Kenyeres András sport mentáltréner és business coach. Míg a korábbi évszázadokban az életben maradásért, a napi betevőért menő harc kötötte le az emberek energiáit, manapság, ha úgy tetszik, a modern jóléti társadalom tagjainak jó része a Maslow-piramis csúcsán él, és van lehetősége efféle önmegvalósításra. Már csak azért is, mert a jelentősen megnövekedett életkilátások okán – miután a családdal és/vagy a karrierrel kapcsolatos céljait már elérte – a 21. századi embernek nyugdíjasként marad még ideje a szabadidős céljaira is.
Másrészt az az emberi vágy is motiválhatja a bakancslisták készítését, hogy csúcspontokat iktassunk be az életünkbe, hiszen azokra lehet majd később igazán jól emlékezni. Ebből a szempontból a lista tehát kísérlet arra is, hogy strukturáljuk az emlékezetet, valamiképpen emlékezetesebb életet éljünk. De sokak összeállítása (vagy legalábbis azok egyes tételei) kapcsán felmerülhet az a szempont is, hogy vajon nem azért akarnak-e valamit megtenni vagy elérni, hogy mások előtt büszkélkedhessenek azzal. Szakértők szerint érdemes ezért néha a saját listánkat (ha van) újra átgondolni, és megnézni, vajon melyik „vágyunkat” húznánk le róla, ha tudnánk, hogy másoknak úgysem mesélhetjük majd el, amikor megvalósítjuk.