A fordulat éve: Magyar Péter jött, látott és egyre többen elhiszik neki, hogy legyőzi Orbán Viktort

Fiatalok, városlakók, nem éheznek, és műveltebbek – mi köti össze őket, hogy immár hajlamosabbak az alig ismert Tisza Pártra szavazni, mint a zsinórban négy alkalommal kétharmados parlamenti többséget összekalapáló Fideszre? Kézenfekvőnek tűnne a magyarázat, hogy gazdasági válság idején a választók elégedetlenebbek a fennálló hatalommal, és a hagyományos ellenzék azért volt sikertelenebb az Orbán-kormány püfölésében, mert majdnem egy évtizeden át mindenki évről évre egy kicsit jobban élt. A HVG által megkérdezett politológusok, szociológusok és közgazdászok azonban csaknem egyöntetűen azt mondják: a gazdaság állapota és a jövedelmi helyzet legfeljebb másodlagos abban, hogy Magyar Péter nemcsak megjelent a politikai palettán, de táborra is talált, a Tisza Párt pedig a Fidesz egyenrangú riválisává nőtt.

Magyar Péter az érzelmekre hatott, a rendszer részeként kimondta azt, amit mindenki gondolt: azzal, hogy az államfő kegyelmet adott egy pedofíliában közreműködő embernek, „született egy rossz döntés, valószínűleg többen is hibáztak. Ilyenkor nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni, és ha lehet, valahogy jóvá tenni.” És amikor a moralitástól elszokott közegre döbbent csend ült, és már csak a Tónik, Ádámok és Barbarák röhögtek vígan a markukba, még fokozni is tudta a hatást: lemondott minden állami megbízatásáról.

Nem ehhez szokott a magyar polgár, akinek évtizedek vagy évszázadok óta a szemére vetik, hogy jobbágysorból próbált felkapaszkodni, de valójában soha nem tudta magáról lerázni az igát. Megalkuvó, szereti, ha a hatalom pátyolgatja, cserébe még azt is elviseli, ha egy kicsit sanyargatják. Megszokta már. És akkor jön a példa, hogy nem ez a kizárólagos opció.

Magyar pedig már tizenegyedik hónapja mondja azt, amit a tömeg hallani akar: felemelheti a fejét, dönthet önállóan, van alternatíva.

Bár meglehetősen széttartó elméletek születnek, hogy ha nem a válság, akkor mi kovácsolta egybe a Tisza heterogén szavazóbázisát, a kormánypártok eddig sem az agresszív vagy narcisztikus személyiségének a fejére olvasásával, sem a megalázásával, sem büntetőjogi fenyegetéssel nem tudták megtörni Magyart, és nem voltak képesek felőrölni az öntudatukra ébredt polgárok egyre terebélyesedő táborát.„

Közkeletű vélekedés, hogy az emberek a jövedelmi helyzetük vagy a foglalkozásuk alapján ítélik meg, kire szavazzanak, de ez nem így van” – mondja Kovách Imre, a Hun-Ren Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora. Kulcskérdés ugyanakkor, hogy mi történik a társadalom középső rétegeiben, éppen ezért kezdte vizsgálni a kutatóközpont, hogy miként viselkednek ezek a rétegek. Azt találták, hogy Magyarországon jelenleg nem létezik az a klasszikus középosztály, amely öntudatára ébredve, egységes fogyasztási és viselkedéskultúrával megszerveződve olyan erőt képviselne, ami a politikai hatalommal szemben is ellensúly lehetne.

Azt, hogy akkor mégis milyen folyamatok zajlanak le a társadalomban, a polgárosodás fogalmának újraértelmezésével írták le, és ennek során egy sajátos helycserére bukkantak.

Felemelkedett egy munkásréteg, és ez egy új polgárosodó csoportot alkot a társadalomban. Ez azonban nem hozta el a középrétegek kiszélesedését, mert ezzel párhuzamosan rengeteg diplomás és érettségizett ember éppen a kormányzati politika következtében olyannyira lesüllyedt, deklasszálódott, hogy életkörülményeiben már alig tekinthető polgárosodottnak. Ha azt kérdezzük, hogy kik álltak be a Tisza mögé, az ő körükben is lehet keresni az új párt szavazóit: azok, akik a felsőbb osztályokban lecsúsztak, akiket sérelem ért, így egzisztenciális és érzelmi okokból is nyitottak az új erő felé. Az is igaz ugyanakkor, hogy van egy viszonylag jól kereső, magasan iskolázott, sikeres, fiatalabb (30–40 éves) középkorosztályi csoport, amelynek az 58 százaléka falanxként szavaz a jelenlegi kormánypártokra.

A kutatások azt is megerősítették, hogy a magyar társadalomban nőtt az autonómia iránti igény: a megkérdezettek a biztonság és a stabilitás mellett a legfontosabb értékként azonosították az életükben a döntési szabadságot, fontosabbként, mint az egyenlőség, a nemzet vagy a tradíció eszményét. Az embereket, még a Fidesz-szavazók jelentős részét is zavarja a politika folytonos beavatkozása a magánéletükbe. A családjukat aszerint kellene megtervezni, ahogy a kormány társadalompolitikája diktálja, lehetőleg a választási ciklusokhoz igazodva, és azon belül is a késő esténként megjelenő közlönyök alapján. Ennek pedig természetes következménye, hogy akik hiányolják a döntési szabadságot, azok az új politikai erőhöz vonzódnak, különösen a fiatalabb korosztályokban.

Sokaknak ismerős az az élmény, hogy jómagukat polgárosodott értelmiségiként a középosztályba sorolva kétségbeesetten vadásznak mesterembert az elromlott fűtés megjavítására vagy a széllelbélelt nyírászárók cseréjére, és a minimum középkategóriás új autóval beguruló szaki éppen nyaralásból jön vagy síelni készül. Utóbbi nyilvánvalóan azok közé tartozik, akiket a társadalomkutatók a polgárosodó csoportok között azonosítottak.

Akik pedig családi indíttatásból vagy esetleg egyházi kötődésükből adódóan hagyományosan jobboldali szavazók, azok kevésbé veszik észre a negatívumokat, például a korrupciót – magyarázza Scharle Ágota, a Budapest Intézet vezető kutatója. És akik még maguk is beszállnak a láncolatba, azoknak egy idő után érdekük is lesz, hogy a Fidesz hatalmon maradjon. Részben ez a magyarázat arra, hogy miért nehéz megingatni a kormánypártok legalább kétmilliós masszív szavazóbázisát.