A gázai háborúval kapcsolatban emlegetett népirtás szót 1943 óta ismerjük, előretört a szélsőjobb Japánban, Budapestnek Dohával is meg kellene vívnia a 2036-os olimpiáért, az Ozzy Osbourne-féle heavy metal útja, és a késő esti talk show-k végórája Trump korában. A heti Kilátó kínálata.
Huszonnyolc ország – köztük Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Olaszország, Japán és Svájc – szólította fel a héten Izraelt, hogy azonnal vessen véget a polgári lakosságnak minden korábbinál súlyosabb szenvedést okozó a gázai háborúnak. A múlt hétvégén is több tucat segélyért tülekedő palesztin halt meg, amikor az izraeli hadsereg tüzet nyitott a tömegre. A háború áldozataival együtt már annyian vesztették életüket, hogy egyre többen vádolják Izraelt népirtással, amit az kikér magának. A népirtás a nemzetközi jogban viszonylag új fogalom, és éppen a holokauszthoz kötődik a megszületése. A könnyen idézhető mondásairól ismert Winston Churchill brit miniszterelnök a nácik által a zsidók ellen elkövetett szörnyűségekre még azt mondta: „ezekre a bűnökre nincs kifejezés”. Ez igaz is volt, és aztán lett.
A görög genosz (család, törzs, faj) és a latin caedo (levág, megöl) szavak összetételéből 1943-ban alkotta meg a népirtás (angolul genocide, magyarul genocídium) fogalmát a Lengyelországból napokkal a német invázió 1939-es megindulása után elmenekült, s az Egyesült Államokba emigrált lengyel zsidó jogász, Raphael (Rafal) Lemkin. Lemkint jogászként zavarta, hogy nincs kifejezés arra, ahogyan az Oszmán Birodalomban 1915-1917-ben szisztematikusan irtották az örményeket, véget vetve az Észak-Anatóliában két évezrede létező örmény kultúrának. A mai Ankarának persze nem hiányzik a szó, hiszen a török nacionalisták által végrehajtott vérengzést nem hajlandó népirtásnak tekinteni, és diplomáciai úton kéri ki, ha valaki annak nevezi.
A holokausztban családjának nem kevesebb mint 49 tagját (köztük a szüleit is) elveszítő jogtudós úttörő nemzetközi jogi munkásságának és lobbizásának elismeréseképpen nemcsak a náci felelősöket elítélő nürnbergi perben használták jogi (és nyelvi) leleményét, hanem Lemkin lehetett a fő kidolgozója az ENSZ 1948. december 9-én kelt, a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában hozott úgynevezett genocídiumegyezményének is. Az végül nem olyan lett, amilyennek a meghatározást kiterjesztetten értelmező Lemkin szerette volna. A Szovjetunió a politikai célú megtorlást, az akkor még nagy gyarmatbirodalommal rendelkező Nagy-Britannia és Franciaország pedig a „kulturális genocídiumot” vetette ki. Így az egyezmény a „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok” elleni bűncselekményekre szorítkozott.
Ez utat nyitott az értelmezés szabadságának és a mészárlások „lefokozásának”, ráadásul az egyezmény ugyan 1951-ben életbe lépett (Magyarországon 1955-ben), de azt éppen a nagyhatalmak ratifikálták vontatottan. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjai közül a kezdeti körben Franciaország, illetve az akkor Kínai Köztársaságként Kína helyét birtokló Tajvan tette meg. A Kínai Népköztársaság 1983-ban léptette életbe – de nem tekinti népirtásnak a tibeti vagy az ujgur kultúra felszámolását. A Szovjetunió 1954-ben, Nagy-Britannia 1970-ben, végül az USA csak 1988-ban ratifikálta a genocídiumról szóló egyezményt.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.
