Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Donald Trump azt ígéri, két héten belül dönt arról, hogy milyen irányban lép tovább az ukrajnai háború ügyében. „Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta a Fehér Házban pénteken.
Donald Trump újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy két hét múlva döntést hoz az orosz-ukrán háborút illetően. „Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok” – fogalmazott az elnök. Hozzátette, döntése a két oldal hozzáállásán is múlik. „Meglátom majd, hogy kinek a hibája és melyek az okok” – fejtette ki Trump.
A Munkácson amerikai befektetésből épült elektronikai üzemet ért csütörtöki orosz rakétatámadásról azt mondta, hogy egyáltalán nem örül neki, semminek nem örül, aminek köze van ehhez a háborúhoz. Az elnök ismét elismerte, hogy az orosz-ukrán konfliktus rendezése nehezebb, mint gondolta.
Azt gondoltam, hogy mostanra már megoldjuk, de rengeteg ott a gyűlölet.
Az elnök a Fehér Házban a 2026 nyarán, Egyesült Államok társszervezésében rendezendő labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódó bejelentésen, Gianni Infantino FIFA-elnök jelenlétében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szeretne ellátogatni a sporteseményre. „Vagy el tud jönni majd, vagy nem, függően attól, hogy mi történik” – mondta. Majd felmutatott egy fotót (képünkön), amely a múlt héten róla és az orosz elnökről készült Alaszkában, és annak a véleményének adott hangot, hogy Vlagyimir Putyin tisztelettel viszonyul hozzá mint amerikai elnökhöz és országához, miközben kevesebb tisztelettel viseltetik mások iránt.
Donald Trump az elnöki dolgozószóbában tartott rendezvényen bejelentette, hogy december 5-én Washingtonban, a Kennedy Központban rendezik a labdarúgó-világbajnokság csoportjainak sorsolását.
Nyitókép: AFP
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.