A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge

A szokásos külsőségek közepette zajló augusztus 20-ai tisztavatás sem feledtetheti: a magyar honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.

A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge

A tisztavatás a katonafiatalok szakmai és személyes életútjának legfontosabb pillanata – tartja a hagyomány. Ám az alapképzés befejezése nem csupán a honvédtisztképzés csúcspontja, hanem egyben a komplett magyar katonai felsőoktatásé is: erről a területről, a folytatásról egyszerűen megfeledkezett a honvédelmi és haderőfejlesztési program. A fő probléma, hogy a kutatás és a civilek bevonásával történő szélesebb körű oktatás teljesen háttérbe szorult – fogalmazzák meg a kritikát a témára rálátó szakemberek.

A magasabb szintű katonai képzés és kutatás nemhogy a nyugati mintáktól, de egykori önmagától is elmarad. Persze itt is lehet „ami nem megy az agyba, majd belemegy a karba” alapon gondolkozni, ám a konfliktusok megváltozott jellege és a fegyverkezéssel beérkező – több mint fél évszázados ugrást jelentő – új eszközök deklaráltan kultúraváltást, valamint magas színvonalú tisztképzést kívánnának.

A felgyorsult ütemben robogó haderőfejlesztésnek mégis elhanyagolt, elfelejtett mostohagyereke a védelmi felsőoktatás. A helyzet azért is érthetetlen – hívják fel a HVG figyelmét a védelmi szektorban mozgó szakemberek –, mivel arányaiban marginális az anyagi költsége, csupán hosszú távú, átgondolt és komplex megközelítést igényel(ne).

Ezzel szemben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK) fizikai és átvitt értelemben is elhatárolódik a magyar tisztképzés történelmi fellegvárának számító Ludovika Akadémiától: központja a nem túl korszerű Hungária körúti létesítménybe és Szolnokra került, ahol a nyugati trendeknek és magyar hagyományoknak ellentmondva nem a magas intellektusú, széles spektrumon tájékozott és több nyelvet beszélő tisztek kinevelésén van a hangsúly.

Három éve alig halad a magyar haderőfejlesztés, mert a korábbi szerződések minden pénzt elvisznek

A katonai beszerzések is megsínylik a gazdasági nehézségeket Magyarországon: 2022 óta tizedakkora arányban adott le megrendelést a kormány, mint az előző ciklusban a nemzetközi fegyverkereskedelmi mutatók alapján. Lenne még mit venni, de a pénz a korábbi szerződések teljesítésére megy. Arra azért jut energia, hogy a védelmi iparban kulcsszerepbe emelt N7 Holdingnál privatizációs előkészületekbe kezdjenek.

„A HHK állam az államban, nem túl magas tudományos színvonallal, de a tisztjelöltek alakiságát és fizikai kondícióját kiemelt szempontként kezelve” – fogalmaz egy szakmai körökből érkező jellemzés.

A képzés nívójának szóló szimbolikus üzenet, hogy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár sem ebben az intézményben kapott alaposabb képzést 2019-től, hanem az Egyesült Királyság Sandhursti Királyi Katonai Akadémiáján.