Mit nevezünk pontosan szülői kiégésnek?
Azt a hosszan tartó mentális, érzelmi, pszichés, fizikai terhelésre adott válaszreakciót, amit a szülői szerep, az abból adódó nehézségek okoznak. Szülőnek lenni nem könnyű, bármennyire is próbálja ezt a mainstream épp ellenkezőképp beállítani. A jelenséget először a ’80-as években definiálták, de a kétezres évek elejéig nem foglalkoztak vele komolyabban – talán azért is, mert inkább a munkahelyi kiégéssel kapcsolatos kutatások kerültek előtérbe.
Vannak közös pontjaik?
A mechanizmusok nagyjából megegyeznek, ugyanakkor fontos különbség, hogy míg a munkahelyi kiégésben mindig ott van a menekülés lehetősége, ezek az escape-mechanizmusok a szülői szerepben nem igazán működnek. A szülői szerepből is ki lehet lépni, de egy ilyen helyzetben súlyosan sérül az egész család. Egyébként egyik sem számít klinikai értelemben betegségnek; a nemzetközi betegségkódolási rendszerben megtalálható ugyan a kiégés, de a szülői kiégésnek nincs önálló kategóriája.
Milyen jelei vannak, hogyan ismerhető fel?
Jellemző például a gyerektől való érzelmi eltávolodás, távolságtartás, amit a szülői szereppel való telítődés, az abban való meghasonulás okoz, de megnyilvánulhat a gyerekkel szembeni türelmetlenségben is, amit akár az alváshiány is kiválthat. A tüneteket érdemes abból a szempontból vizsgálni, hogy miként hatnak a családi dinamikára.
Egy kiégett szülő nem képes megfelelő érzelmi hátteret nyújtani a gyerekének, és ez elhanyagolásba, sőt fizikai bántalmazásba fordulhat.
Családok hullhatnak így szét, és drasztikus esetben akár a szülő öngyilkosságáig eszkalálódhat a helyzet a nemzetközi kutatások alapján.
Mi az, ami megágyazhat a szülői kiégésnek?
Erős rizikótényező a szülővé válás előtti mentális betegség, akár egy depressziós epizód vagy generalizált szorongás, ahogy az anyagi helyzet, a munkaidő-beosztás, a társas támogatottság megléte vagy hiánya is meghatározó. Utóbbi az egyik legfontosabb, gondoljunk például egy egyszülős családra, ahol minden teher egyetlen szülőre nehezedik.
