#2 Tanuljunk meg bánni az üzeneteinkkel és a könyveinkkel! – Tippek lustaság ellen

Lássuk be, igazán frusztráló nézni, ahogy egyre csak gyűlnek postaládánkban a megválaszolatlan üzenetek, miközben, ha folyamatosan a válaszadással lennénk elfoglalva, a munkánk érdemi részére talán sohasem kerülne sor. Ugyancsak frusztráló elolvasni remek, építőjellegű könyveket, amelyekből aztán, amint azokat becsuktuk, egy árva szóra sem emlékszünk. A hosszú koncentráció, az elmélyült ismeret megszerzése és egyúttal a zavaró e-mailek, fölösleges chatüzenetek kiiktatása a folyton gép előtt ülő ember nagy kihívásai a 21. században. A következőkben két olyan egyszerű módszert mutatunk be, amelyek által megtanulhatunk az üzeneteinkkel okosabban, a könyveinkkel pedig nagyobb odafigyeléssel bánni.


Összpontosíts a paradicsomokra! - 24 tipp lustaság ellen

A mai digitalizált, atomjaira szétforgácsolódott és részben távmunkával töltött, elfoglalt mindennapjainkban egyre nehezebb abba az állapotba kerülni, amit Csíkszentmihályi Mihály óta “flow-ként” emlegetünk. A mámoros tevékenység állapotába. Mindegy, hogy mosogatásról vagy egy nagy projekt megvalósításáról van szó, sokszor nehéz az adott elfoglaltságba belekezdeni és azt végig vinni, mert menet közben megannyi dolog pillanatok alatt elterelheti a figyelmünket, akadályokba ütközhetünk, az akadályoktól bepánikolhatunk, szoronghatunk. Hírlevelünk első körében két módszert is mutatunk arra, hogyan tudjuk fókuszáltan, produktívabban végezni a munkánkat, és ezáltal nagyobb örömünket lelni abban, amit éppen csinálunk







Soros fénymásolói és a magyar extrémsport, a politikusüldözés – HVG45 4. rész

A HVG 45. születésnapja alkalmából 4 részes videósorozatban mesélnek a lap alapítói és jelenlegi munkatársai kulisszatitkokról, politikusokról, botrányos címlapokról és letiltott plakátokról. A negyedik epizódban a lap alapító főszerkesztője Vince Mátyás, az ugyancsak alapító, később főszerkesztő-helyettes Kocsis Györgyi, a Magyarország rovat első embere Dobszay János és legfiatalabb, "belemenős" generációt képviselő Bábel Vilmos beszélgetnek Martini Noémivel.



A Pussy Riot alapítója: „Itt az ideje, hogy Orbán egy nyugdíjasotthonban lazítson”

Mint hazaáruló és külföldi ügynök szerepel az orosz körözési listákon, Európában viszont befutott művész Nadja Tolokonnyikova, a Pussy Riot alapítója. A 34 éves feminista aktivista politikai performansz-művészetében a börtönben átélt traumákat dolgozza fel. Első intézményes kiállításán, Linzben beszélgettünk lázadásról, szexmunkáról és politikáról. Martini Noémi interjúja.





Nemzetközi lapszemle: A brit szavazók megbüntették a kormányt, és ugyanez jöhet Franciaországban is

A brit választások eredményét elemzi többek közt a Guardian, a Financial Times és a Washington Post, az amerikai lap a franciaországi választás második fordulója elé is tekint, és ugyanezt teszi a Le Monde és a Die Presse is. A Financial Times egy másik cikke Orbán Viktor kijevi és moszkvai útjáról ír, és fölveti, mostantól mindig ott lebeg a magyar uniós elnökség felett, hogy Orbán Viktor a maga nevében vagy az EU képviseletében beszél-e. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.





Michael Jackson-imitátorok ha találkoznak – a Duma Aktuál a DK árnyékkormányáról

A június 9-i választás után megszűnt a DK árnyékkormánya. De volt-e az egésznek értelme, ezt vizsgálják a Duma Aktuál humoristái. Mi a közös Ganxsta Zolee-ban és Dobrev Klárában? Hol ér össze Selena Gomez és a nevezetes Mustó Géza? És, ha árnyékkormány, akkor van árnyékkormányablak, árnyékköltségvetés és árnyékkorrupció is? És azt ismerik, hogy mivel utazik külföldre az árnyékkormány küldöttsége: hát LOPAKODÓVAL!


A befolyásolás eszközei – 2. rész: Adni jobb mint kapni? Így működik a kölcsönösség

Milyen hatások alapján döntünk? Miért képesek egyesek meggyőzni bennünket, míg mások nem? Mi hat ránk, amikor engedünk egy reklám csábításának? Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy olyan ügyeket támogassanak, amelyeket korábban eszük ágában sem volt? Robert B. Cialdini szociálpszichológus, a befolyásolás világhírű szakértője évtizedek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján foglalta össze a hatékony, etikus meggyőzés alapelveit és eszköztárát a Hatás című művében, amelynek bővített, átdolgozott kiadása az ismeretek frissítésén, az új kutatási eredmények bemutatásán túl rengeteg izgalmas, aktuális példával gazdagodott. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból több részt is bemutatunk