Korok Fatima világrekorder mélymerülő: Amit ilyenkor átél az ember, az leírhatatlan, földöntúli élmény

Vett egy óriási levegőt, 1 perc 52 másodperc alatt 102 méteres mélységbe merült le, ott magához vette a teljesítményét igazoló kis cetlit, majd csaknem ugyanennyi idő alatt visszatért a felszínre. Összesen 3 percet és 47 másodpercet töltött víz alatt. Ezután még arra is volt ereje, hogy – amint a szabályok megkövetelik – levegye az orrcsipeszét, mutassa az OK nemzetközi kézjelét, majd ki is mondja angolul: „rendben vagyok”. Korok Fatima ezzel világcsúcsot döntött a szabadtüdős merülés free immersion (szabad merülés) elnevezésű kategóriájában. Ő az első magyar, aki ezt elmondhatja magáról. Vele beszélgettünk a merülés csodájáról és veszélyeiről, az önismeret és -elfogadás fontosságáról és arról, mennyit számít, ha a szüleink hisznek bennünk.


Nemzetközi lapszemle: Minél tovább marad Putyin rendszere, az annál katasztrofálisabb Oroszország számára

Az egyik legismertebb orosz ellenzéki szerint a Putyin-rendszer bukása inkább előbb, mint később jön, ám ha elhúzódik a haláltusa, az gazdasági stagnálással, kulturális hanyatlással jár. Egyre inkább látszanak Giorgia Meloni hatalmának árnyoldalai. A nukleáris terror új korszakát éljük és a helyzet lassan pont olyan ijesztő lesz, mint a hidegháború idején. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.


Simonovits András közgazdász: Csökkenteni kell a minimális nyugdíjkorhatárt, aki 65 év alatt megy el, kevesebbet kapna

Aki a nyugdíjaskort eléri, nagy valószínűséggel már szenved valamilyen nyavalyától. Ezen jobb egészségügyi ellátással vagy rugalmas korhatárral lehetne enyhíteni, ám jelenleg egyikre sincs esély. Farkas András nyugdíjtanácsadó azt mondja, a jelenlegi nyugdíjemelés módja egyenes út a nyugdíjasok elszegényedéséhez.


Radar360: Megvan, mi alapján emeli az egekbe a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját

425 forintos euróárfolyammal számolnak. Gulácsy-képeket kellett menteni a hétvégén. Az rendben van, hogy az atlétikai vb kabalaállata feneket paskolgat, aki kérdez, támad. Pusztít az árvíz, a Kreml viszont nem akar tovább terjeszkedni Ukrajnában. Megírtuk, milyen szent szövetség van az Orbán-kormány és a Kreml között. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.



Az Orbán-kormány és a Kreml szent szövetsége

Közvetlenül a Kreml irányítása alatt áll és az orosz geopolitikai játszma fontos szereplője az a moszkvai székhelyű szervezet, amelynek az Orbán-kormány egyik államtitkára is tagja lett, akárcsak Hévíz fideszes polgármestere. Az orosz külügy ortodox csápjaként nyilvántartott szervezetet a Putyinnal baráti kapcsolatot ápoló egykori KGB-s kollégája, Szergej Sztyepasin irányítja, aki a kilencvenes években az orosz kémelhárítást igazgatta, volt az FSZB vezetője, belügyminiszter, de még kormányfő is. Az IPPO tagja az az ukrajnai inváziót támogató Kirill pátriárka is, akit az Európai Unió Orbán Viktor vétója miatt nem tudott szankciós listára tenni.




Putyin megint blöffölt, és megint lebukott

Az utóbbi napok eseményei két dologról tanúskodnak. Arról, hogy valószínűleg ismét blöfföltek az orosz vezetők, amikor közölték, miután július közepén felmondták az ukrajnai búza és kukorica exportját lehetővé tévő gabonaegyezményt, és minden olyan hajót ellenségként kezelnek, amely megközelíti az ukrajnai kikötőket. Illetve arról, hogy korántsem olyan hatékony az orosz flotta, mint azt Moszkvában láttatni szeretnék.




Para-Kovács Imre: A tűz háborúja

A vallás vagy a nemzetiség bármiféle politikai felhasználása visszataszító és kerülendő gyakorlat, egész egyszerűen a jó ízlés vagy a józan ész miatt kellene felhagyni az ilyen kontraproduktív elfoglaltsággal. Vélemény.


Nemzetközi lapszemle: Trump megrögzött hazudozó

Európa hamis biztonságba ringatja magát, Amerika nem lesz mindig a háta mögött. Baj, ha az ukránok nem elég hálásak a fegyverekért? Miért kell megállítani Trumpot? Mit lehet kezdeni a populistákkal? A többi között erről írnak a nemzetközi lapok. Sajtószemle a hvg360-on.