"31 év tanítás után ősztől már a helyi járaton találkozhatnak majd velem buszsofőrként"

Pedagógus-életpálya törvény, státusztörvény, bosszútörvény – ezeken a neveken terjedt el az elmúlt hónapok legkitartóbb tiltakozássorozatát kiváltó jogszabály. A kormány kommunikációja szerint ez lesz a tanárok bérrendezésének és a pedagóguspálya népszerűbbé válásának első lépése, a lapunknak nyilatkozó szakmabeliek szerint ennek épp az ellenkezője igaz: rengetegen mondanak fel, vagy tervezik a felmondásukat, és váltanak egészen más pályára, mennek például külföldre idősgondozónak. Több ezer tanárról van szó, miközben 1800 üres állás van jelenleg is. Az általunk megkérdezett tanárok ráadásul messze nem az alacsony fizetéseket tartják a legnagyobb problémának, a ki nem fizetett túlórák, használhatatlan tankönyvek és elavult módszertan mind hozzájárul a tömeges felmondásokhoz.


Hét közben meló, hétvégén lövöldözés – Földes András videóriportja az oroszok ellen készülő finn civilekről, 2. rész

Minden finn felnőttnek megvan a szerepe, ha Oroszország támadna. Elmentünk az északi országba, ahol kiderült, hogy ott már évtizedek óta sejtik, amire Európa csak most döbbent rá. Felfegyverzett polgárokkal rohangásztunk a finn erdőségekben, és láttuk, mi tévesztheti meg a felületes szemlélőt. Földes András finn riportjának második része.



Kapronczay Stefánia: A helyi közösségekben ott az erő, hogy fellépjenek a környezetpusztítás ellen

Az egyes emberek egyedi erejét megsokszorozza, ha közösen, egymással együttműködve cselekszenek, ugyanakkor a fellépésre legtöbbször olyan emberek képesek, akik rendelkeznek érdekérvényesítési képességgel, írja a TASZ ügyvezető igazgatója, aki hozzáteszi, az eleve kevesebb erőforrással rendelkezők nem csak jobban kitettek ezeknek a hatásoknak, de kevesebb eszközük is van fellépésre. Vélemény.



Szél Dávid kamaszokról, megértésről és elfogadásról – 4. rész: Van-e olyan, hogy "normális kamasz"?

Szél Dávid, több sikeres könyv gyakorló pszichológus szerzője ezúttal a zűrzavaros kamaszkort és a hozzá kapcsolódó megosztó témákat vizsgálja. Ír a család szükségszerű átalakulásáról, a kamaszok magánéletéről, arról, hogy mennyire és mikor van szüksége egy kamasznak a szülőre, meddig terjed a kamasz felelőssége, és hol kezdődik a szülőé, vagy hogy mi az, amiben a tudatosság, és mi az, amiben a tiltás a célravezető. Arra is rávilágít, hogy a kamaszkorba tényleg nagyon sok minden belefér, a lényeg pedig a szülő-gyerek kapcsolat, a kamaszok megértése és elfogadása. A Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.






Nemzetközi lapszemle: Megéri-e az árát a Liverpoolba igazolt Szoboszlai Dominik?

A nacionalista szélsőjobb előretörhet Európában, de összefogni képtelen lesz. Belarusznak fenyegetést jelent Prigozsinék érkezése. A The Times arról ír, hogy Magyarországon hamarosan újabb 1500 embercsempészt engedhetnek szabadon. Az új magyar igazságügyminiszternek, Tuzson Bencének 90 ezer TikTok-követője van, mégis ismeretlennek számít. Válogatás a világsajtó írásaiból.



Kronen Zeitung-kommentár: Orbán, az EU koporsószöge

Semmiféle egyesület nem működhet szolidaritás nélkül, az „elvadult pusztai betyárnak" azonban a szolidaritás igencsak távoli fogalom. Az EU-nak ezért szólnia kéne, hogy „arra van a kijárat," még mielőtt az Orbán-rezsim miatt szétszakad, áll a lap publicisztikájában.


Még mindig mélyponton az amerikai-magyar kapcsolatok, a kormány tovább feszítheti a húrt

Jottányit sem javultak az amerikai-magyar kormányközi kapcsolatok az elmúlt időszakban. Ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy a „csőben lenne” bármilyen, magyar állampolgárokat érintő vízumtilalmi szankció, noha az ezzel kapcsolatos amerikai törvényjavaslat továbbra is készülőben van. Washingtont leginkább az foglalkoztatja, hogy vajon mennyire lesz gátja Magyarország Svédország NATO-csatlakozásának. A kormányoldal pedig ismét halogatja a csatlakozás ratifikálását.



Duma Aktuál: Azért kell ennyi akkugyár, mert az egyik a másikról fog működni

Kerül, amibe kerül, Magyarország lassan, de biztosan akkumulátor nagyhatalom lesz. A korábbi botrányos debreceni közmeghallgatáshoz nyúlnak vissza a humoristák, hogy szemléltessék a különbséget az állampolgárok véleménye és a központi akarat között. De hogy fog kinézni egy közmeghallgatás a jövőben a köz nélkül? És hogy kerülnek a kajaktúrázok az akkugyárba? Ráadásnak megtekinthetjük a valaha volt egyik legviccesebb másfél percet, amit idehaza betelefonálós műsorban produkáltak.




Alázatos szolgából királycsinálók - így írták át az orosz történelmet a Wagneréhez hasonló lázadások

A despotikus rendszerekben az egyszeri alattvaló, még ha arisztokrata is, tehetetlen a hatalommal szemben, így beletörődik a sorsába. Egy magát kiválasztottnak, az elit részének tekintő katonai alakulat viszont, ha sérelem éri és úgy érzi, hogy nem kapja meg a megérdemelt megbecsülést, könnyen fellázadhat. Ahogy az orosz történelem során fel is lázadtak. Bemutatjuk a Wagner-akció történelmi hagyományait.